Menü

225 millió forintot fizettek egy ritka Leicáért a Wetzlarban tartott aukción

24 • 10 • 21Punkt

A Wetzlar Camera Auctions (WCA) 2024. október 12-én, immár hatodik alkalommal rendezett árverést, ahol több mint 250 tételre – köztük ritka fényképezőgépekre és objektívekre – lehetett licitálni. A kiemelt tételek között szerepelt egy 1934-es Leica IIIc prototípus, amely 562.500 euróért kelt el, valamint egy különleges Leica M2, amelyet az amerikai légierő számára készítettek, de a Christo által becsomagolt Leica kamera szintén nagy figyelmet keltett. A Leica és más gyártók ritkaságai ezúttal is jelentős összegekért találtak gazdára.

A WCA hatodik aukcióján egy 1924-es Leica Model A fényképezőgép Anastigmat objektívvel, 112.500 euróért kelt el, noha a kikiáltási ára 40.000 euró volt. A 100 éves fényképezőgépet a Leica következő évi hivatalos piaci bevezetése előtt gyártották, és csak az első 150 ilyen fényképezőgép készült Anastigmat objektívvel. A WCA társtulajdonosa, Lars Netopil szerint ebből az objektívből napjainkra mindössze 25 példány létezik, amelyek azonban jó állapotban maradtak fenn.

0103

Fotó: Egy 1924-es Leica Model A fényképezőgép Anastigmat objektívvel.
©Wetzlar Camera Auctions

Az aukció egyik kiemelt tétele egy 1934-ben gyártott Leica IIIc prototípus volt. Ez a fényképezőgép, a szakértők szerint az „első öntött fémvázas fényképezőgép”, magától a Leica megalkotójától, Oskar Barnacktól származik. A prototípus fényképezőgép két olyan funkcióval is rendelkezik, amely csak az 1954-es M3-as és az 1967-es M4-es Leica fényképezőgépeknél jelent meg kereskedelmi forgalomban. Ez a prototípus – amely olyan újításokat mutatott be, amelyek csak évtizedek múlva kerültek a vásárlókhoz – 562.500 eurós leütési áron kelt el.

0103

Fotó: 1934-ben gyártott Leica IIIc
©Wetzlar Camera Auctions

Számos más Leica aukcióhoz hasonlóan a hatodik wetzlari fényképezőgép-árverésen is szerepeltek kifejezetten a hadsereg számára készült Leica fényképezőgépek. Egy ritka Leica M2-t az Egyesült Államok légiereje számára gyártottak 1960-ban, és a mindössze 20 legyártott példány egyike 325.000 euróért kelt el az aukción, de egy még ritkább MS-ért 562.500 eurót fizetett az egyik szerencsés licitáló. Mindössze 10 ilyen fényképezőgép készült az amerikai haditengerészet számára az 1964-es kubai rakétaválság idején.

0103

Fotó: Leica MS
©Wetzlar Camera Auctions

Az aukciósház közleménye szerint a csúcspont Christo Becsomagolt Leica című műve volt. A fényképezőgép egykor Wolfgang Volz fotográfus gyűjteményének része volt. Volz, aki az árverésen a helyszínen tartózkodott, a fényképezőgépet Christo több műalkotásának hivatalos dokumentálására használta, és a művész a rá jellemző módon becsomagolta a fényképezőgépet, mint ajándékot a fotográfusnak. A becsomagolt fényképezőgép aztán maga is Christo egyik legérdekesebb darabjává vált. A Becsomagolt Leicát végül 212.500 euróért értékesítették, melyről így nyilatkozott Netopil:
„Számunkra teljesen újdonság volt, hogy egy olyan Leica fényképezőgépünk van, amely a fényképezőgép-gyűjtők számára is fontos tárgy, és a művészeti piacon is fontos darab. Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a 212.500 eurós eladási árral ez a darab a becsült ár kétszeresét érte el”.

0103

Fotó: Christo: Becsomagolt Leica
©Wetzlar Camera Auctions

0103

Fotó: Christo: Becsomagolt Leica
©Wetzlar Camera Auctions

Jegyzetek

A WCA hatodik aukciójának tételeit és leütési árait ezen a linken lehet megtekinteni.