Menü

A legjobb fotókönyveknek járó elismerésekért szállnak versenybe a Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards idei jelöltjei

24 • 10 • 26Kéri Gáspár

Október elején New Yorkban kihirdették a 2024-es Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards aspiránsainak szűkített listáját. A hagyományosan három kategóriában – First PhotoBook, PhotoBook of the Year, Photography Catalog of the Year – meghirdetett versenyre 59 országból 940 kötet érkezett. A kategóriagyőzteseket a novemberben megrendezésre kerülő Paris Photón fogják megnevezni, ahol a Punkt is jelen lesz.

Idén tizenkettedik alkalommal adják át a 2012-ben alapított Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards három kategóriájának díjait; a megmérettetés mára a nemzetközi fotókönyvkiadás egyik legfontosabb eseményévé vált. A Negar Azimi (főszerkesztő, Bidoun), Jaqueline Bates (fotográfus és szerkesztő, The New York Times), Michael Famighetti (főszerkesztő, Aperture), Nontsikelelo Mutiti (a Yale School of Art posztgraduális grafikai képzésének igazgatója), valamint Anna Planas (a Paris Photo művészeti igazgatója) személyéből álló shortlist zsűrije három napon át tanácskozott New Yorkban, míg végül a három kategóriából összesen 25 könyv jutott a döntőbe. Ahogy az egyik zsűritag, Michael Famighetti is kifejtette:

„Izgalmas volt látni a fotókönyv műfajában megnyilvánuló ötletek, témák, folyamatok és formák sokrétűségét. Hálás vagyok a zsűrinek, amiért annyi időt és figyelmet szentelt a pályaművek áttekintésére, de hálával tartozom az elkötelezett kiadókból, fotográfusokból és tudományos szakemberekből álló közösségnek is, amiért ennyire termékeny válogatást nyújtottak be.”

0103

Fotó: Daniel Salemi: The shortlist for the 2024 Paris Photo–Aperture PhotoBook Awards

A zsűri összesen húsz, a kereskedelemben elérhető albumot választott be a First PhotoBook kategória szűkített listájára, melynek nyertese 10 ezer dollárban fog részesülni. Az első szerzős kötetek között találjuk a moszkvai születésű, jelenleg Hollandiában élő és alkotó Toma Gerzha Control Refresh című albumát, amely az orosz fiatalok életét mutatja be, akikre együttes befolyásoló tényezőként hatnak hazájuk tradíciói, a közösségi média jelenségei, valamint az ország jelenlegi politika klímája. Az amerikai Virginia Hanusik Into The Quiet And The Light kötete mintha Ansel Adams tájszemléletéből és az FSA fotográfusainak szociálisan érzékeny dokumentarizmusából táplálkozna a kortárs fotográfia eszközeivel; ám tartalmilag inkább a klímaváltozás kérdései felől közelíti meg a mondanivalóját. A Sierra Leone-i Ngadi Smart interdiszciplináris gyakorlatában a fotográfiát, az illusztratív grafikai elemeket és a kollázs médiumát használja arra, hogy megpróbáljon hiteles képet alkotni a mai afrikai identitásról. Wata Na Life című albuma ennek a kísérletnek az izgalmas összegzése. Az ázsiai tradíciókból építkező, kézműves könyvkötészeti technikával készült a tajvani Tsai Ting Bang Born from the Same Root című fotókönyve, amely az alkotó testvérével való viszonyának szimultaneitását dolgozza fel, s erre a könyv egyedi kivitelezése is ötletesen utal. Melissa Shook deklaráltan azokhoz az úttörő nőművészekhez tartozott, akik a hetvenes évek Amerikájában művészetük középpontjába a női identitás személyes és társadalmi kérdéseit helyezték. Hiánypótló szándékként tekinthetünk a Daily Self-Portraits 1972–1973 című albumra, mely az alkotó hetvenes évek eleji önarcképeit összegzi. A bangladesi Ismail Ferdous kötete, a Sea Beach egy, a fotográfus gyermekkora óta meghatározó világot dokumentál a Bengáli-öbölben, ahová felnőttkora óta rendszeresen visszatér. A számtalan kultúrájú, etnikumú és vallású ember találkozása, valamint a tengerpart atmoszférája békés egymásmellettiséget teremt, melyet a fotográfus anyagának letisztult képi világa is kihangsúlyoz.

A PhotoBook of the Year kitüntető címet az év legjobbjának ítélt fotókönyv alkotója vagy kiadója kapja, a shortlisten pedig tíz kiadvány szerepel. A német Lia Darjes a németalföldi csendéletfestészet tradícióiból inspirálódva készítette el Plates I–XXXI című fotókönyvét. Fotográfiáit a megrendezett csendéletek és a terített asztalokra véletlenszerűen rátaláló állatok varázslatos párhuzama jellemzi. A perui César Rodríguez Hoja Dorada albuma a dél-amerikai őslakos dohánytermesztők világát mutatja be dokumentarista eszközökkel, a képanyagot pedig leporelló formátumban vehetjük kézbe. A legendás japán fotóriporter, Akihiko Okumara az 1960-as évektől 1985-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan dokumentálta az északír konfliktus, a The Troubles eseményeit. Les souvenirs des autres című fotóalbuma ennek az időszaknak állít markáns emléket. A Tennessee állambeli Rosalind Fox Solomon harmincnyolc évesen kezdett fotográfusként teljesen új életet a hetvenes években, képi világát az akkor már veterán fotográfus, Lisette Model segítségével pallérozta. Az A Woman I Once Knew album Solomon amerikai életképeinek és egzotikus utazásainak megejtő képi dokumentumait tárja elénk.

Photography Catalog of the Year néven 2014 óta adják át a legjobbnak ítélt kiállítási katalógus, illetve múzeumi kiadvány számára megítélt díjat, a szűkített listán pedig öt kötet szerepel. A Shining Lights például az első kritikai antológia, amely az 1980-as és az 1990-es években az Egyesült Királyságban tevékenykedő fekete női fotográfusok munkáira fókuszál, köztudatba emelve a brit fotográfia eddig figyelmen kívül hagyott fejezetét. Ugyancsak versenybe került egy másik antológia, a Russet Lederman és Olga Yatskevich által szerkesztett Flashpoint! Protest Photography in Print, 1950–Present, amely a 20. század második felétől napjainkig tekinti át azokat a jellemzően fotóalapú plakátokat, füzeteket, zineket és független folyóiratokat, amelyek az ellenállással és a tiltakozással foglalkoztak a világ legkülönbözőbb országaiban.

A szűkített listákra kerülő fotókönyveket a Paris Photo rendezvényei részeként állítják ki, végül a már ismertetett öttagú zsűri fog dönteni a nyertes művekről. A díjakat november 8-án, közép-európai idő szerint 15 órakor hirdetik ki a nyilvánosság számára. Ezt követően, 2025 januárjától a kiállítás anyaga nemzetközi körútra indul, amelynek első állomása New Yorkban lesz.

Jegyzetek

A Paris Photo – Aperture PhotoBook Awards shortlistjére került 35 kötet bibliográfiai adatai ezen a linken tekinthetők meg.