A gyöngyök nélküli Coco Chanel – Rogi André, a szenvedélyes fotográfus

Hagyatékát a Francia Nemzeti Könyvtár őrzi, a New York-i MoMA fotógyűjteménye pedig büszkén mutatja be művészportréit – Pablo Picasso, Georges Braque, Joan Miró, André Derain, Alberto Giacometti, Fernand Léger – mégis sokan ma is „csak” André Kertész, a világhírű magyar származású fotográfus első feleségeként emlegetik. Rogi André, azaz Klein Rózsa 125 éve született, és éppen száz éve hagyta el Budapestet, hogy Párizsban találjon új otthonra és a modern fotográfia egyik különleges hangú alkotójává váljon. A Mai Manó Ház átfogó kiállítása most először mutatja be teljes mélységében ezt a különleges életművet – egy nőét, aki festőként indult, majd a fotográfia eszközeivel lett a 20. századi párizsi művészvilág hiteles krónikása. Nem csupán a francia kultúra részévé vált, hanem az európai modernizmus egyik rejtett kincsét is képviseli: autonóm, érzékeny, korszerű és nemzetközi alkotó.

Klein Rózsa 1925-ben érkezett Párizsba, akárcsak későbbi férje, André Kertész. Részletek nem ismertek arról, hogy Budapesten már ismerték-e egymást, vagy csak Párizsban találkoztak. Klein Rózsa a Képzőművészeti Főiskola festő szakának első évfolyamát végezte el, mielőtt Párizsba indult volna. Gyerekkorában sokat betegeskedett, gerincferdülése miatt vasfűzőt kellett viselnie. Orvos lányaként polgári neveltetést kapott – zenét tanult, zongorázni Steinitz Elza Zeneiskolájában, majd Fodor Ernőnél. Ikertestvére is volt, Erzsébet, aki később zongoratanár lett. A festészethez sem lett hűtlen: még akkor sem, amikor Párizsban a fotográfia vált elsődleges kifejezőeszközévé. Festői szemlélete végigkísérte munkásságát – képeit retusálta, háttereket festett át, pupillákat karcolással tett csillogóbbá, például Picasso egyik portréján akár egy korabeli Photoshop-mesterként. 1928-ban készítette róla Kertész az ikonikus portrét ecsettel a kezében – nemcsak életrajzi pillanatfelvétel, hanem tökéletes lenyomata annak a kettősségnek, amely egész életét jellemezte: a képzőművészet és a fotográfia közti természetes átjárás. Ugyanebben az évben házasodtak össze André Kertésszel. Együtt éltek a párizsi Montparnasse sugárút 75. szám alatt, közvetlenül Evsa Model festőnő L’esthétique nevű galéria-könyvesboltja mellett. Párizs már jóval korábban fontos találkozóhelye lett a magyar művészeknek: itt élt és alkotott a Galimberti házaspár, Rippl-Rónai József, a Nyolcak festőcsoport, köztük Czóbel Béla, Berény Róbert – aki a Julien Akadémián tanult –, valamint Márffy Ödön, aki Henri Matisse-nál mélyítette festői látásmódját. Bartók Béla is itt ismerkedett meg személyesen Ady Endrével. Egy generációval később, az 1920-as évek végén Rogi André is ebben a pezsgő szellemi közegben talált otthonra. Kertésszel közös baráti körükbe tartozott Brassaï, Tihanyi Lajos, Beöthy István és felesége, Steiner Anna festő, valamint Csáky József is.

Amíg jól működött a házasságuk, Rogi elkísérte Kertészt a fotózásokra, és megörökítette férjét munka közben, aki bevezette a fényképezés rejtelmeibe. Saját felszerelése egy 1912-es, 9×12 cm-es Voigtländer Bergheil gép volt, hajtogatós lemezekkel, amely nehéz és nehezen kezelhető volt, a telepítése időigényes. Kamerája elé állt a képzőművészet és irodalom párizsi köre: Picasso, Mondrian, Braque, Duchamp, Crevel, Peignot, Breton, Colette, Dora Maar, Utrillo Bissière, Bonnard – de nem csak dokumentált, sokkal inkább átértelmezett, komponált, átszerkesztett, mesélt a képeivel. Mondrian egyik portréját például levágta, hogy új kompozíciót alkosson. Az ikonográfiát bátran kezelte: festőket a műtermeikben, alkotásaik között, alkotás közben vagy szokatlan pózban ábrázolta – fényekkel és árnyékokkal festett portrét róluk. A nők ábrázolása különösen érzékeny területe volt: prostituáltakat is fotózott, nem voyeurként, hanem közvetlenül, megmutatva az igazat, a nőt, az erőt és a kiszolgáltatottságot egyszerre. Volt, hogy a modell bárcáját is mellékelte a képhez – fotói nem idealizálnak, hanem valóságot mutatnak. Ez a sorozata a korabeli aktfotó és a társadalmi dokumentáció határán mozog.

Meztelen test víz alatti fénytörésben is megjelent a munkáiban – merész, kísérletező szellem jellemezte. Breton felesége, szerelme, a gyönyörű Jacqueline Lamba úszik a medencében. A szürrealista mozgalom alapítójának, André Breton L’Amour fou – Őrült szerelem című verseskötetében Klein Rózsa fotói is megjelennek Man Ray, Henri Cartier-Bresson és Brassaï mellett.

Az 1930-as évek elején Párizsba érkező Robert Capát még laborálni is tanította, Dora Maar és Florence Henri közeli barátai, művésztársai voltak, kiállításokon is együtt szerepeltek, ám kapcsolatukról kevés dokumentum maradt fenn. Lisette Model, Evsa Model élettársa egy interjúban megemlítette az életében bekövetkezett drámai fordulópontot – Kertész szakítását: „A nő imádta Kertészt, majd belehalt a bánatba, ő pedig egy fillér nélkül hagyta ott, pedig nagyon beteg volt. Nagyon tehetséges festő volt, de elkezdett fotózni, hogy megéljen.” Mesélt arról is, hogyan tanította meg neki a Rolleiflexet kezelni, holott nem is azzal a géppel dolgozott. – „Életem egyik legjobb fotósleckéje volt. Rogi Andrénak hívják.”

Lenyűgöző, mennyi képet készített saját magáról is – öntudatos, szabad, modern francia nőként, ahogy André Lhote francia képzőművész találóan jellemezte: Rogi André a gyöngyök nélküli Coco Chanel. Ez bizonyítja, hogy nem távolodott el a festészettől, és André Lhote-tól vett festői leckéket. Feltételezhető, hogy nem volt könnyű személyiség, és elég magányosan élhetett élete második felében. Sajnos nem hagyott maga után naplókat, önéletrajzot vagy átfogó levelezést. A Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött gyűjtemény sem szolgál részletes információkkal, mivel halála után csak azt hagyta hátra, amit érdemesnek tartott. Amit róla tudunk, az mások feljegyzéseiből, műveiből, archív fotók hátoldalára firkantott megjegyzésekből áll össze. A Kertésszel kötött házasságból csak néhány megható momentum maradt: egy félresikerült nagyítás hátoldalán egy üzenet áll: „Lemegyek a Montparnasse-ra enni valamit, dolgoztam, és közben kisminkeltem magam. 11 és fél 12 között visszajövök. Ha nem vagy túl fáradt, csatlakozz hozzám. A te Rogid.” Ezek az apró nyomok emberibbé, élőbbé teszik az életművét.

A zsidóellenes törvények miatt kénytelen volt Renée Bresson képzőművész, író segítségével Franciaország kevésbé veszélyes területén bújkálni. De elképesztő jelenléte és kíváncsisága visszahozta Párizsba, ahol a híres galerista, Jeanne Bucher a lánya szobájában rejtette el. Ő volt az, aki megkérte, hogy készítse el Vaszilij Kandinszkij halálos ágyán az emblematikus fotót. A halálos ágy témája többször visszatért művészetében: Chaim Soutine festőt ölében gladiolákkal, majd Jeanne Bucher halálos ágyát is Andrá Rogi kamerája rögzítette.

A budapesti kiállítás kurátorai több mint két éve dolgoznak azon, hogy most, a Mai Manó Házban felfedezhessük életművét. A műtárgyak egy része a Francia Nemzeti Könyvtárból érkezett, szigorú hőmérséklet- és fénykontroll mellett. A vintage zselatin-ezüst fotók rendkívül érzékenyek: 18–22 Celsius-fok között őrizhetők, nagyításuk nem lehetséges, így minden egyes darab eredetiben pótolhatatlan.

A kiállítás és a kutatómunka nemcsak egy elfeledett női alkotóra irányítja a figyelmet, hanem arra is, hogy autonóm alkotó, szenvedélyes látásmódú művész, aki a 20. századi európai modernizmus fotográfiai nyelvét saját hangon szólaltatta meg. A Több fényt, több árnyékot című kiállításon kiderül: Rogi André a magyar–francia művészeti élet fontos szereplője és életműve csúcsteljesítmény. Európai, sőt világszintű érték, nemcsak a francia szellemi mozgalmakban jelenik meg, hanem túl azon is autentikus, megkerülhetetlen alkotó.