Életművét mindvégig áthatja az intellektuális játékosság és a markáns metafotográfiai reflexió. Az 1949-es, Jean Patchettet ábrázoló kompozíción egy egyszerű vizesüveg fénytörése bontja meg a reprezentáció stabilitását, míg az 1982-es fürdőruhás sorozatban Penn már tudatosan bent hagyja a képen a fénymérőt tartó asszisztens kezét. Ez a gesztus nem hiba, hanem állásfoglalás: a divat illúziójának lerombolása és a képalkotás mechanizmusának leleplezése. Késői, erősen konceptuális munkái – mint a Bee on Lips vagy a Headache – a szürrealizmus határmezsgyéjén mozognak, ahol egyetlen, sűrített vizuális metafora hordozza a jelentés teljes terhét. Penn újító szelleme talán legkoncentráltabban a csendéletein teljesedik ki. Virágfotói radikálisan szakítanak a dekorativitás hagyományával: a szűk kompozíciók és szokatlan nézőpontok a növényeket nem esztétikai díszítőelemként, hanem autonóm biológiai és formai entitásként kezelik. Hasonló logika mentén született meg a cigarettacsikk-sorozat is, ahol a hulladék a platina-palládium-eljárás révén nyer szinte szakrális méltóságot. Ezek a képek kíméletlen kihívást intéznek a szépségről, értékről és maradandóságról alkotott konvencióinkhoz.
Irving Penn életműve így zárul koherens egésszé: olyan vizuális nyelvvé, amelyben a technikai perfekcionizmus, az anyagtisztelet és a radikális esztétikai tisztaság elválaszthatatlan alapelvekként működnek, és amely máig megkerülhetetlen referenciapont a modern fotográfia történetében.
