Dsc00161.jpg – A fotó, amelyből megszületett a Backrooms mítosza
26 • 07 • 19 Sas Liza Olvasási idő: 3 perc
Egy beázást dokumentáló amatőr felvételből internetes mítosz, majd popkulturális jelenség született. A Backrooms eredeti fotójának felkutatása nemcsak egy húszéves rejtélyt oldott meg, hanem arra is rávilágított, miként válhat egy hétköznapi fénykép a digitális korszak kollektív vizuális emlékezetének részévé.
A jelenség azóta globális popkulturális franchise-zá nőtte ki magát: idén májusban mutattak be egy a kultikus A24 stúdió gondozásában készült, Kane Parsons által rendezett egész estés mozifilmet, a TikTokot elárasztották a liminális terekről készült videók, a streaming-platformokon pedig olyan produkciók találtak rokon esztétikára ebben a magányban, mint a Severance rideg, labirintusszerű irodai terei.
Ami a popkulturális felszínen horrorisztikus creepypasta vagy kollaboratív internetes mitológia, az a vizuális kultúra felől nézve radikális fotográfiai kérdésfelvetés. A Backrooms-jelenség ugyanis nem egy irodalmi szöveggel, hanem egyetlen digitális fényképpel kezdődött. Azzal a felvétellel, amelynek eredetét két évvel ezelőttig sűrű homály fedte, míg egy Discord-közösség vissza nem nyomozta a forrást egy 2003-as blogbejegyzésig. A valóság prózaibb, mégis kísértetiesebb, mint a fiktív lore: a képet 2002. június 12-én lőtték egy korai Sony Cyber-shot kamerával – mint kiderült, a forráskódjában bennmaradt az eredeti fájlnév egy része, a Dsc00161.jpg. – a wisconsini Oshkoshban, egy egykori bútorbolt emeleti átépítése során, mielőtt a helyiségből hobbicikk-üzlet és kisautó-versenypálya lett volna.
A kép – amelyet készítője puszta dokumentációs céllal, a beázások és belső falak rögzítésére szánt – a talált fotó (found photography) internetes korszakának legfontosabb műtárgyává vált. Mi teszi ezt az esztétikát ennyire hatásossá a kortárs vizuális emlékezetben?
A válasz a holt terek és a technikai hiba sajátos esztétikájában rejlik. Az eredeti fotó rontott kompozíciója, a holland dőlésszög (Dutch angle) azonnal kibillenti a nézőt a megszokott egyensúlyi helyzetéből. Nincsenek ablakok, nincsenek támpontok, a perspektíva a semmibe vész. A korai digitális technika tökéletlensége, mint a képzaj, a bizonytalan fehéregyensúly, amely a belső tereket ebbe a beteges, szinte gombaszerűen sárga tónusba fojtja, képes leválasztani a képet a dokumentarizmus talajáról.
Ez a vizualitás egyenes ágon kapcsolódik a liminális terek esztétikájához. A liminalitás (az átmenetiség állapota) a fotográfiában olyan helyszíneket jelent, amelyek funkciójukat vesztették vagy amelyekből hiányzik az emberi jelenlét: várótermek, plázák éjszaka, kiürített irodaházak. A Backrooms-fotó ereje abból adódik, hogy ismerős, mégis hozzáférhetetlen; emlékeztet a kilencvenes és kétezres évek fordulójának rideg, vállalati belsőépítészetére, miközben teljesen kontextualizálatlan.
0103
Az eredeti fénykép, amelyet a 4chan-on tettek közzé
Amikor Kane Parsons tizenhat évesen elkészítette az első Found Footage rövidfilmjét, zsenialitása éppen abban állt, hogy felismerte azt, amit más eddig nem: a Backrooms valódi horroreleme nem a sarkokban rejtőző lényekben van, hanem a kamera tekintetében. A VHS-esztétika szimulációja, a rángatózó, kézből videózott kompozíciók, a lencsecsillogások és a textúrák anyagszerűsége azt a látszatot keltik, hogy a tér valóban létezik, és valaki – a kamerán keresztül – tanúskodott róla. Ez a fajta pszichológiai horror a meg nem mutatott dolgokra épít, a kereteken kívüli tér fenyegetésére.
A Backrooms sikertörténete jól mutatja, hogyan képes egyetlen, funkcióját vesztett, privát archívumból kiszakított amatőr fotó kollektív vizuális traumává vagy épp mítosszá válni az internet korában. A kép már nem az oregoni bútorbolt dokumentuma, hanem egy olyan generáció vizuális kottája, amely a fizikai terek kiüresedését, a digitális magányt és az otthontalanság érzését sajátos, kísérteties nosztalgiával dolgozza fel.
