Szemle

Partizz, ne fotózz! 30 év berlini bulijai fotókon

“A szocio-utópikus partikultúra hasznosíthatatlan helyeken, a város egykori peremén kialakult ipari zónában született meg: egyfajta időzárványként, kapszulaként az összeomlott államiság és az ennek eredményeképpen létrejövő ideológiai-szociológiai-társadalmi vákuumban iszonyúan elhagyatott helyszínek lettek az akkori fiatalság fő gyülekezőhelyei.”

Tovább

Valótlan-e valami attól, hogy nem igaz?

“A posztmodern fordulat óta tisztában vagyunk azzal is, hogy nincsenek nagy, kinyilatkoztató és mindenki számára érvényes elbeszélések, hanem rengeteg párhuzamos mikrotörténet létezik, amelyeknek narratívába formálása képes megteremteni számunkra a valóság érzetét.”

Full-Stack fotográfia

“Az FKSE Stúdió Galériájában látható kiállítás megállná a helyét Prága, Bécs vagy Berlin hasonló adottságú kiállítótereiben is, miközben témájához bármelyikünk, aki napi viszonyban van a virtuális felületekkel és képekkel nagyon könnyedén kapcsolódhat.”

Bosch+Bosch, kérdőjelekkel

“A Bosch+Bosch tagjainak szemléletét a „helyi, vidékies értékrendszer” (Szombathy Bálint) tagadása, az antiművészet eszményítése jellemezte, szinkronban a nyugati országok hasonló művészeti törekvéseivel.”

X+X+X+X

“A művész a tárgyalt az időszakban tudatosan vizsgálta a festmény és a fotó médiuma közötti határvonalat. “

A kifejezés feltétlen kötelessége

“Megkísérelhetnénk a nyelv és a kép között folyó versengés hagyományából nézve értelmezni a tárlatot, de pontosabbnak tűnik a képi kifejezéssel: kompozícióval, képi redukcióval, a fogalmi és a vizuális összefüggéseivel való küzdelem kérdését kiemelni…”

André Kertész és az antropocén: Foto/Industria 2019

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a bolognai Foto/Industriát, az ipar és munka témájának dedikált fotóbiennálé, ahol nem mellesleg egy André Kertész kiállítás is szerepel az idei programban. A biennálé idei tematikája – az antropocén – és a fesztivált rendező Fondazione MAST is figyelmet érdemel.

Feminista olvasókönyv

“Ez a kötet minden bizonnyal legalább annyira alapvető irodalma lesz a közelmúlt magyar művészetének, mint Tatai Neokonceptuális művészet Magyarországon a kilencvenes években c. könyve…”

Szabad a halálnak ilyen szépnek lennie?

“A napról napra foszladozó nyúl testének átalakulása, a hanyatlás maga alapvetően undort vált ki az emberből – akár anélkül is, hogy valóban előtte lenne egy oszladozó tetem; a gondolat maga elég az érzet kiváltásához.”

Tovább

Száz PS virág

“Borsi Flóra pedig minimum a Photoshop Paganinije, valóban igen professzionális és látványos az, amit alkot. Ám képzelőereje és kreativitása ki is merül egy álomszerűnek gondolt, valójában szimplán giccses technikai látványosság valóban virtuóz megteremtésében…”

Marokkói áramlat

“Az utunk során mindenütt mintha várták volna az érkezésünket. Mindenki mindenkit ismert vagy rokonok voltak, így nem vesztettek minket szem elől soha. “

Kontaktban a televízió

A kötet az acb RESEARCHLAB által végzett hiánypótló kutatási tevékenység újabb fontos állomása, ez pedig remélhetőleg hozzájárul a magyar neoavantgárd még teljesebb rekonstrukciójához.

Citrom vagy narancs?

“Ha a piac nem pörög, hát marad az esemény ilyen-olyan színvonalú kipipálása a résztvevők részéről. Csak hab a tortán, és valóban becsülendő, aki mindettől függetlenül tud és akar hibátlanul, messzemenően professzionálisan bemutatkozni…”

A létbizonytalanság korszelleme

“Fontos kiemelni, hogy ilyen jellegű csoportos kiállítást rendezni nagyon nehéz feladat: a művészek nem adott témára alkotnak, a kurátoroknak pedig hozott anyagból kell dolgozniuk, hiszen mind az alkotók, mind pedig a program keretében megvalósult művek adottak.”

A lebomló tér topográfiája

“Tájképein fragmentált, szervetlen és ezért értelmezhetetlen tereket, épületeket látunk, amelyek sem egymáshoz, sem a tájba nem illeszkednek, és láthatóan az emberi élethez sem.”