A fotográfia alternatív történetének megírása mindig is kihívást jelentett, de A World History of Women Photographers szerkesztő párosa, Luce Lebart és Marie Robert fotótörténészek rendkívüli erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy ez az újragondolás a lehető legátfogóbb legyen. E könyv segítségével gazdagabb, pontosabb és kiegyensúlyozottabb diskurzus várható a szakmai körökben.
A Tabán emlékezetének megőrzése közös budapesti felelősségünk: ebből a munkából veszi ki részét a Bellibro kiadó Tabán-könyve, amely félig irodalmi és kortörténeti szöveggyűjteményként, félig fotóalbum eleveníti fel az elveszett városrész emlékezetét több mint százötven fotográfiával és korabeli írásokkal, melyek közül 70 fotó a nagyközönség számára eddig ismeretlen volt.
A fotográfia a szex fázisátalakulása volt, a csábítás eszköze, és egy lehetőség arra, hogy az alanyaim életének fontos része maradjak. – írta Goldin 2017-ben, akivel Darryl Pinckney, amerikai regényíró a fotográfus brooklyni otthonában készített interjút, amely az Aperture fotómagazin 239. számában jelent meg 2020-ban. Cikkünkben ezt az interjút szemlézzük.
A 19. század végén egy fiatal dán lelkész (Elliott Crosset Hove) Izland távoli vidékeire utazik, hogy templomot építsen és fotográfiákat készítsen az ott élő közösségről. Ám minél mélyebbre merült az egyre kegyetlenebb tájban és minél hosszabb időt töltött el helyi emberek között, annál inkább eltávolodott céljától, missziójától és a keresztény erkölcsösségtől. Hlynur Pálmason Isten földje című filmje ezt az alászállást követi nyomon.
A brazíliai Salvador de Bahiában élő Cristina de Middelt 2022 elején nevezték ki a Magnum Photos elnökének. De Middel 2017-ben már jelölt volt, majd 2019-ben munkatárs, idén pedig tag, és elsőként a Magnumnál, teljes jogú tagságának első évében egyből elnökké is választották. Ez az első eset a Magnum történetében, hogy egy új tag szinte azonnal lett az elnök.
Rendületlenül tiszteletteljesen, de ugyanakkor határozott éleslátással Sutkus együtt ábrázolja a gyerekeket szüleikkel és rokonaikkal, barátaikkal, játékuk, vagy az iskolai kemény feladatok megoldása közben. De képein nemcsak a gyermekkor örömeit mutatja meg, hanem annak nélkülözéseit is; a gyermeknevelés nehézségeit, a magányt és a gyermekkor elkerülhetetlen válságait is, amelyeknek akár egy egész életen át tartó következményei is lehetnek.
A Vivian Maier című könyv korábban nem publikált anyagokra és a legújabb tudományos elemzésekre egyszerre támaszkodik, ezáltal új megvilágításba helyezi Maier munkásságát. Az album fontos adalék Maier munkásságának értékeléséhez, egyben a legmaradandóbb, kulcsfontosságú képeinek egykötetes összefoglalója.
Drozdik világába belépve el kell fogadnia a művész saját játékszabályait, és átadnia magát annak, amit a művész a Kaland a technos dystopiumban: Szellemi Kaland című írásának ötödik pontjában így fogalmaz meg: „Kaland: a rétegek feltárása és az újjárendeződő vagy éppen kaotikussá váló jelentések öröme.”
Drozdik Orsolyára egyszerre szokás a magyarországi feminista, posztfeminista, látens feminista vagy implicit feminista művészet megteremtőjeként hivatkozni. A terminológiai kavalkád oka, hogy pályájának 1970-es évekbeli, magyarországi indulásakor az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már a művészeti praxis és az akadémiai közbeszéd szerves részeként létező feminizmus, és általában a társadalmi nemekkel foglalkozó mozgalmak és elméletek a keleti blokk országaiba nem jutottak el.
Sajnos egy ilyen kiállítás nem tudja méltósággal ünnepelni az ügynökség múltját és kulturális szerepét, mivel egy tőle teljes mértékben idegen, ügyetlen, sőt groteszk és alapvetően értelmetlen formában mutatja be azt. Mi köze az online térnek a Magnum-örökséghez? Mivel lát/tapasztal így többet a látogató, mint egy standard tárlaton?
Ella fotográfiái általában vagy az eseményekre figyelnek, megörökítenek egy arcot, csoportot, vagy az alkalomra, vagy ellágyulnak egy játszadozó gyermek mozdulatait követve. A képek nem a stílusegység jegyében sorolódnak: a fotós néha figyelmet fordít a formák, tónusok finom elrendezésének, máskor meg csak a kép funkciója számít.
A 2015 és 2020 között Johannesburgban készült alkotásokban Ballen egy félig ember, félig patkány szereplő bőrébe bújva „dokumentálja” teremtményének bezárt hétköznapjait, aki a többségi társadalomtól elszigetelten él, mégis igyekszik annak szerepeit betölteni, feladatait elvégezni, a féllénysége adta lehetőségek között – több-kevesebb sikerrel – megfelelni valamiféle külső (vagy belső?) elvárásoknak.
A kötet egészen a kezdetektől tárja fel a fotográfus kritikusi magatartásának, társadalmi érzékenységének és politikai tudatosságának forrásait. Az album lapjain helyet kapnak emellett az alkotó legutolsó felvételei is, amelyek, Goldblatthoz híven, közelről követik nyomon szülőhazája, Dél-Afrika belső változásait.
De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket.
August Sander tárgyilagos stílusa és rendületlen igazságkeresése, amelyeknek révén radikálisan szakított a korábbi korszak klasszikus portréeszményével, döntő hatást gyakorolt a fotográfia történetének további fejlődésére.