„Egy jó fotó halhatatlanná tesz” – dokumentarista minőség és humanista vonzerő Robert Lebeck fényképein

Tíz év hadifogság után a Szovjetunióból hazatérő német hadifoglyok, Elvis Presley első napjai a friedbergi amerikai katonai támaszponton, a frissen kettéválasztott Berlin skizofréniája Neukölln utcáin, Adenauer és Churchill találkozása, Willy Brand kampánykörútja, valamint olyan művészek portréi, mint Alfred Hitchcock és Joseph Beuys, Jayne Mansfield és Billy Wilder, Günter Grass és az örökösen visszatérő, egyre boldogtalanabb Romy Schneider elevenednek meg Robert Lebeck felvételein. Szinte megszámolni is lehetetlen a Stern legendás munkatársa, az ízig-vérig berlini Lebeck riportanyagait és portréfotóit, amelyek közül számosat nem először látunk vissza a Steidl Verlag idén megjelent fotókönyvében.

Bár Robert Lebeck riporteri munkássága során bejárta Latin-Amerikát és a Szovjetuniót, ott volt Kongó függetlenné válásakor és a prágai tavasz eseményeinél, spanyol, olasz és ázsiai anyagai legendásak, a Hierzulande címen megjelent, 170 fotót tartalmazó kötet a hidegháborús Nyugat-Németország politikai és kulturális momentumaira, valamint a kettéválasztott Berlin folyamatosan dokumentált skizofréniájára koncentrál.

A Berlinben született Lebeck eredetileg néprajzot tanult, és csak huszonhárom évesen fordult figyelme a fotográfia felé, hogy idővel a 20. század második felének egyik legjelentősebb német fotóriporterévé váljon. Munkássága elismeréseként 1991-ben a Német Fotográfiai Társaság Dr. Erich Salomon-díjjal, 2002-ben pedig az International Center of Photography Infinity-díjjal jutalmazta. 2007-ben ő volt az első, aki életművéért az egyik legjelentősebb német sajtóelismerésben, a Henri Nannen-díjban részesült.