Az Aperture kreatív igazgatója, Lesley A. Martin 2021 januárjában telefonon beszélgetett Chéroux-val a New York-i utcákon bekövetkezett radikális változásokról és az intézményekkel, művészekkel és kurátorokkal szemben támasztott követelményekről.
Bár nevét hallva, nem egyértelmű az azonnali asszociáció, de Eötvös Loránd több szálon is kötődik a fényképezéshez, melyet anyai nagybátyjának; Rosti Pálnak köszönhetően ismerhetett meg.
Ahol állunk – Megjegyzések Gyenis Tibor You are here könyve kapcsán 21 • 03 • 16Balázs Kata Gyenis Tibor You are here című, a Magyar Fotográfiai Múzeum kortárs sorozatában megjelent könyvét 2020 novemberében mutatták be a Mai Manó Házban. A tokba csúsztatható, kemény fedeles kötet első ránézésre reprezentatív albumnak, sőt egy kurátori válogatásban készült, a […]
Cyril Conolly, a svájci Camera lap szerkesztője ezt írta róla 1972-ben:
„Tőle megkapjuk mindazt, amit egy fotográfustól várhatunk. Kíváncsiságot, szellemességet, ügyességet, objektivitást, fantáziát, technikai tudást és a szigorúságot a válogatásban.”
Saul Leiter huszonhárom évesen hagyta abba teológiai tanulmányait, majd New Yorkba utazott, hogy festő lehessen. A kezdeti kudarcok elvették a kedvét ettől a művészeti területtől, és Leiter – Richard Poussette-Dart absztrakt expresszionista festő fotókísérletei, egy W. Eugene Smith-től ajándékba kapott Alexey Brodovitch: Ballet című könyv, valamint a Museum of Modern Art-ban 1947-ben megrendezett Henri Cartier-Bresson kiállítás által inspirálva – inkább a fényképezés felé fordult.
Mielőtt olyan filmek világhírű rendezőjévé vált volna, mint a 2001: Űrodüsszeia és a Mechanikus narancs, Stanley Kubrick fotóriporterként kezdte karrierjét.
Első fényképét – melyet a 17 éves Kubrick útban az iskola felé készített egy Franklin Delano Roosevelt halálhírével teli újságosstandról – 1945-ben tette közzé a híres magazin, a Look.
Darmon Richter brit kutató, író és fotográfus, a Chernobyl: A Stalkers’ Guide című könyv szerzője nem csak a biztonsági zónába utazott el, hanem jóval mélyebbre merészkedett, mint bármelyik korábban publikált beszámoló szerzője. Ennek köszönhetően fotográfiái révén Richter munkája feltárja az elfeledett szellemvárosokat, a sugárzó erdők mélyén elveszett emlékeket, és a korábban nem dokumentált területekre is elkalauzolja az olvasót.
Mi sem jobb, mint maszkban beülni egy „szobamoziba” a fagyos decemberi időben; Radek Brousil/Kryštof Hlůže „Can You Still Feel The Butterflies?” című experimentális rövidfilmjének első képkockái azonnal lenyűgöznek. A film Radek Brousil önálló kiállításának nyitófilmjeként debütált a Glassyard Galériában.
A Ceaușescu házaspár történetét a magyar olvasóknak talán nem kell különösebben bemutatnunk. A paraszti származású Nicolae Ceaușescu huszonnégy éven keresztül volt Románia diktátora, akit feleségével együtt harmincegy évvel ezelőtt, 1989. december 26-án végeztek ki. Meggyilkolásuk azon nyomban médiatörténeti eseménnyé vált, a kivégzést élőben közvetítette a román állami tévé, a felvételek még aznap bejárták az egész világot.
“Könyvprojekt anyuval szexről és más dolgokról” – olvashatjuk a borítón, melyen a könyv szerzőit láthatjuk félmeztelenül, mellüket kék ragasztószalag takarja ki. De mit találunk, ha a női mellek eltakarása, azaz a szex és a női test tabusítása és társadalmi stigmatizáltsága mögé nézünk? Pontosan ezt teszik az alkotók, amikor szexualitásról és párkapcsolatokról őszintén beszélgetnek egymással.
A hisztéria és a túlzott szőrnövekedés jogosan kerültek egymás mellé a Várószoba intervenciójában: mindkettő felfedi a hatalom azon törekvéseit, hogy az egyének – elsősorban a nők – saját igazságukként ismerjék fel a korszak normativitásának elemeit. Hermann Veronika írásában a Várószoba projekt két munkáját értelmezi.
A fiatal alkotó, Bohus Réka Ami maradt című kiállításán 15 nagyméretű táblaképet és egy térinstallációt láthatunk. A kiállítás anyagában egy személyes témát, saját szüleinek elvesztését dolgozza fel az alkotó a művészetterápia módszereivel és a fotográfia eszközeivel.
Kevés olyan, körültekintő gondossággal épített és megbízható minőségű kortárs oeuvre van itthon, mint Perlaki Mártoné. Ennek mostani állomása a Trafó Galériában megrendezett hazai visszatérés, amely az utolsó itthoni kiállítás óta készült munkákból válogatva mutat izgalmas, új fejleményeket a művész kilengésektől mentes gyakorlatában.
A Pécsi Józsefnél tanult fotográfusnő látásmódját áthatja az a szellemi inspiráció, amit Berlinben szívhatott magába a 30-as években, ahol Kepes Györgyön keresztül kapcsolatban állt az emigrációban élő magyar művészkörökkel. Moholy-Nagy László, akinél Kepes György asszisztenskedett akkoriban, vagy Robert Capa, aki Besnyő Évának gyerekkori barátja volt és szintén Berlinben kezdte a felfutó karrierjét, az egyetemes fotótörténet elismert művészeivé váltak a későbbiekben csakúgy, mint Besnyő Éva.
Gábor Enikő Introverziók kiállításának alkotásai is ennek a külvilágtól elzárt, hosszú hónapok termékeny időszakának foto-kemogram lenyomatai, és a kiállítóhely méretei is csak azt a szűkre szabott, korlátozott mozgásteret biztosítják a látogatónak, akár a fotográfus laborja. Mégis miért érezzük úgy, mintha sokkal nagyobb tér venne minket körül, ami a végtelen érzetével és annak szépségével telítődne meg egyszerre?