5kérdés – Kis-Kéry Anna
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Kis-Kéry Anna fotográfust kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Kis-Kéry Anna fotográfust kérdeztük.
Vizi András fényképei egy különleges világról szólnak. A szokatlan képi hatások – amelyek ezt a megismételhetetlen világot megteremtik – sokszor valóságos, analóg installációk segítségével jönnek létre. Ebbe a konceptuális alkotói munkába így tud becsatlakozni a képzőművészet is, mint társművészet, azonban mindig a fénykép az, ami az alkotások origójában áll. Ez a fajta alkotói attitűd a legváltozatosabb sorozatokon is tetten érhető, viszont ezekben közös, hogy a megjelenő embereket egyedi leképzésben helyezi el, ami egy újraértelmezett testábrázolást is magával hoz.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Szalai Dániel fotográfust kérdeztük.
A megrendezett fotó területén alkotó Tihanyi Anna évek óta rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi kiállításoknak, munkáit számos szakmai elismeréssel díjazták itthon és külföldön. Legújabb, Budapest A-Zs című anyagának kiállítása a Budapest FotóFesztivál keretében nyílt az Artphoto Galériában, ennek apropóján beszélgettünk az alkotóval.
Andreas Laszlo Konrath munkássága a személyes kifejezésmód és a társadalmi dokumentáció korszerű keveréke. Az általa ismert világ dokumentálásán keresztül jellegzetes stílusának szerves része lett a hiteles és zsigeri portréfotózás. Portfóliója tele van ikonikus karakterekkel és hétköznapi hősökkel. De akár hírességeket, akár gördeszkázó fiatalokat fényképez, az analóg folyamatok állnak a képkészítés előterében.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Martin Wanda fotográfust kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Hossala Tamás fotóművészt kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Simon Zsuzsi képzőművészt kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Seres Géza Balogh Rudolf-díjas fotóművészt kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Turós Balázs fotográfust kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Horváth Katalin Fanni fotográfust kérdeztük.
Fejér Zoltán György fotográfus és fototechnika-történész több mint ötven éve kezdte fotográfusi pályafutását. Tizenkét könyve és cikkei megkerülhetetlenek és alapvető források a magyar fényképezőgépek és azok létrehozóinak tekintetében. Pár napja töltötte be 72. életévét, s március 15-én vehette át pályafutásának legnagyobb szakmai elismerését, a Balogh Rudolf-díjat.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Horváth Péter fotóművészt kérdeztük.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Illés Barna fotográfust kérdeztük.
Felix Hoffmann a C/O Berlin fotográfiai magánintézmény vezető kurátora volt 2022-ig. Ren Hangtól a The Last Image: Photography and Death című tárlatig számos kiállításuk begyűjtötte a kritikusok elismerését, Felix Hoffmann pedig a kiállítások tervezésének középpontjában állt. Tavaly októberben azért járt Budapesten, hogy a Capa-nagydíj zsűrijének tagja legyen, ekkor beszélgettünk vele. Azóta Hoffmann az újonnan alakult, és 2024-ben nyíló Foto Arsenal Wien művészeti vezetője lett.