Menü

Milyen fotókiállításokat nézzünk júliusban?

20 • 07 • 16A Fehér Vera

Belföldi utazásaink remek kiindulópontja lehet egy kortárs tárlat, ezért megnéztük, melyek a legérdekesebb budapesti és vidéki lehetőségek a kortárs fotográfia kedvelői számára. Figyeljünk, mert bár sok helyen még a maszk sem kötelező, más helyeken viszont előre egyeztetett időpontban, a házirend betartása mellett adhatjuk át magunkat a műélvezetnek.

Egész nyáron fent marad a Budapest Galériában az Eddig minden rendben című kiállítás, mely mindennapi szorongásaink, a stressz, a burnout és a teljesítménykényszer témájából építkezik. A háromhónapos késéssel nyílt tárlat ötlete még a koronavírust megelőző időszakban született meg, de a tematika aktualitása azóta sem csökkent. A hétköznapi nehézségekre rámutató munkák jelentésrétegei a járvány okozta általános közérzet hatására inkább elmélyültek, vagy újabbakkal gazdagodtak. A munka és a szabadidő közötti határ például a „maradj otthon” és a tömeges home office időszakában egészen másként mosódott el. Az Eddig minden rendben nemzetközi csoportos kiállítás alkotói kiutakat keresnek a mókuskerék által okozott szorongásból, a tárlat ezek heterogenitását helyezi előtérbe. A kiállító művészek Adelina Cimochowicz, Ember Sári, Barbora Kleinhamplová és Tereza Stejskalová, Kateřina Konvalinová, Kristóf Krisztián, Virginia Lupu, Szemző Zsófia, Varju Tóth Balázs, Madalina Zaharia, a kurátor pedig Gadó Flóra.

Budapest Galéria, 1036 Budapest, Lajos utca 158.

2020. 07. 10. – 09. 06.

0103

Virginia Lupu: Részlet a Tin Tin Tin című sorozatból, 2016 © A művész jóvoltából

Gyenis Tibor Elhagyott illúziók című kiállítása július 2-án nyílt meg Pécsett, a Modern Magyar Képtár kamarakiállításaként. Legutóbbi önálló kiállítása Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban Közelítő adat címmel volt látható, ahol kasírozott fotográfiáinak hordozófelületét áttörések, kiszakítások alkalmazásával tette térbeli, szinte szobrászati munkává. A sérüléssel a képfelszínre kerülő ábrázolt és a fotográfián megjelenő valós tér egymással kölcsönhatásba lép és új rétegeket hoz létre ezeken a képeken. A pécsi kiállításon új munkákat is láthatunk: „új képeimen is vannak az ábrázolást megszakító hiányok, ezek azonban kollázsok módjára készültek, pontosabban az intarzia módszerével. A printek megduplázásával előálló képfelületet tettem meg játéktérnek.” –  írja Gyenis a Janus Pannonius Múzeum honlapján. Gyenis Tibornak egyébként a közelmúltban jelent meg új, You are here című albuma, mely a Mai Manó Könyvesboltban megvásárolható, szeretettel ajánljuk az olvasók figyelmébe.

Modern Magyar Képtár, Janus Pannonius Múzeum, 7621 Pécs, Papnövelde utca 5.

2020. 07. 04. – 09. 06.

0103

Részlet Gyenis Tibor Elhagyott illúziók című kiállításából.

A Polaroid szerelmeseinek egyszerre olvasnivalót és workshopot is ajánlunk! Weiner Sennyey Tibor író, költő, műfordító, szerkesztő és utazó, a DRÓT főszerkesztője, a CSILLAGSZÁLLÓ irodalmi szerkesztője, de talán kevesen tudják róla, hogy megszállott Polaroid-készítő instant fotós is. Polaroid poézis című esszéjéből megtudhatjuk, hogyan vezetett az útja írásaitól az azokkal tökéletesen társulni tudó polaroid-képekig. Az esszé egy részletében az író elmondja: „ami a polaroidban olyannyira vonzó számomra, hogy olyan sebezhető és limitált. Értékes, megismételhetetlen, egyszeri, pontatlan, változó, tehát egészen hasonló ahhoz, ahogyan az emberi emlékezetünk egy-egy pillanatot megőrizni képes. Ezzel a gondolattal kedvet is kaphatunk a workshop-béli találkozásra, melynek Budapesten a Zsivágó Café ad otthont. A workshopon megismerhetjük a Polaroid történetét és az izgalmas kamerákat. Egy kétórás, önálló belvárosi fotózás után szerzett tapasztalatainkat konzultálhatjuk meg a workshopon. Ne aggódjunk, ha nincs kameránk vagy nyersanyagunk, és akkor sem, ha teljesen kezdőként jelennénk meg a Zsivágóban: részt vehetnek profi vagy amatőr, kezdő és érdeklődő, Polaroid és instant fotósok egyaránt.

Café Zsivágó, 1061 Budapest, Paulay Ede u. 55.

2020. 07. 18. 15:00

0103

Weiner Sennyei Tibor polaroidképe

A TOBE Gallery-ben július 8-án nyílt a Summer Show | dreamers című kiállítás, mely augusztus elsejéig látható, ám addig több meghirdetett tárlatvezetést is találunk a galéria oldalán. A galéria célja a kiállítással, hogy több alkotójuknak lehetőséget biztosítson az újbóli bemutatkozásra, mivel az elmúlt években ritkán rendeztek csoportos kiállításokat. „Mindenképp egy ‘pozitív’ tárlatot szerettünk volna rendezni, ami nem feltétlenül a könnyedet jelenti. De ezekben a nehéz időkben úgy éreztük, kell a varázslat, a humor, hogy a mindennapokból kizökkenjünk. Kell a belső utazás, ha már fizikailag korlátozva vagyunk” – mondja Tomas és Bea, akik egy idézetet is választottak a kiállításhoz:

„…s én, tündérálmok építésze,
drágakő-alagúton át
vezettem, szívem örömére,
egy megfékezett óceánt…”

(Charles Baudelaire, Párizsi álom)

TOBE Gallery, 1088 Budapest, Bródy Sándor u. 36.

2020. 07. 08. – 08. 01.

0103

Enteriőrkép a TOBE kiállításáról. Fotó: TOBE Gallery

Rendhagyó koncepció mentén született meg a Mai Manó Ház legújabb kiállítása, az Újranézve. Öt kurátor öt egyedi nézőpont mentén válogatott öt, a Kecskeméten található Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében őrzött kiemelkedő magyar fotográfus életművéből: Székely Aladár, Máté Olga, Haller F.G., Haár Ferenc és Berekméri Zoltán munkáiból. A kiállításon az alkotók munkái kronologikus sorrendben szerepelnek, ám a kurátorok arra törekedtek, hogy a kiválasztott alkotók műveihez a jelen, azaz a kortárs – esetenként saját – fotográfiai szemlélet felől közelítsenek, s így hoztak új hangsúlyokat az életművekbe. A tárlat egyes szekciói így önmagukban is értelmezhetők, de az öt fotográfus együttes megjelenítése kirajzolja a múlt század jelentősebb magyar fotótörténeti irányzatait is. A kiállításnak a körülményekre való tekintettel nem lesz megnyitója, július 14-től látogatható.

Mai Manó Ház, 1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.

2020. 07. 14. - 08. 16.

0103

Haller F.G.: Szalmakalapos nők, évszám nélkül © Magyar Fotográfiai Múzeum

Minyó Szert Károly Fény-Forma-Fotogram című kiállítása augusztus végéig látható Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban, ahogyan erről már korábban is hírt adtunk. A megnyitó nélkül maradt tárlat miatt a Múzeum egy kiállítás-közepi eseménnyel, úgynevezett Minyó Midisszázzsal kedveskedik a fotográfia és a képzőművészet iránt érdeklődő közönség számára. A finisszázs helyett megrendezett esemény augusztus elsején, délután fél 6-kor lesz. A nagyközönség tanúja lehet Minyó performanszának a múzeum falain belül, hiszen a művész legújabb munkája a helyszínen, a nézők szeme láttára születik meg. A performanszt követően Kriskó János, kecskeméti televíziós személyiség és Minyó Szert Károly beszélgetése vezeti végig a látogatókat a kiállított munkákon.

Magyar Fotográfiai Múzeum, 6000 Kecskemét, Katona József tér 12.

2020. 08. 01. 17:30

0103

Minyó Szert Károly: Hidden A © Minyó Szert Károly