Menü

„A munkám az elméd túloldalára visz el.” – Válogatás Roger Ballen képeiből

21 • 05 • 09Baki László

Az 1950-ben New Yorkban született Roger Ballen geológus és fotográfus apja ügyvéd volt, anyja Adrienne Ballen, pedig a legendás Magnum Fotóügynökség csapatát erősítette 1962 és 1967 között, majd később saját fotógalériát nyitott Photography House Gallery néven. Roger Ballen életében – aki első fényképezőgépét 13 évesen kapta – ez volt a meghatározó pillanat, hiszen édesanyja galériájában a kor legnagyobb fotográfusaival találkozhatott és képeiket is megismerhette. Edward Steichen, Bruce Davidson, André Kertész, Elliott Erwitt, Paul Strand, Henri Cartier-Bresson, csak néhány név azok közül, akik nagy hatással voltak rá, de weboldalán és több interjúban André Kertészt említi, mint aki a legerősebben inspirálta alkotói munkásságát. 

Ballen a kaliforniai Berkeley Egyetemen diplomázott, ekkor készítette első portrésorozatát olyan személyekről, akik részt vettek a vietnami háború elleni diáktüntetéseken. Édesanyja 1973-ban bekövetkezett halála után utazni kezdett, járt Görögországban, Nepálban és Indonéziában is, végül Dél-Afrikában, Johannesburgban telepedett le. 

A szakmájának köszönhetően geológusként jutott el vidékre, idővel pedig fényképezőgépet is vitt magával ezekre az utakra, amelyek során a dél-afrikai kisvárosok rejtett világával ismerkedett. Először az üres utcákat fényképezte, de amikor elkezdett bekopogni a házakba, olyan világot fedezett fel odabent, amely nagy hatást gyakorolt munkájára. Egyedülálló látásmódja elmozdult az enteriőrök, a jellegzetes tárgyak és e zárt világok lakóinak hatására, és a társadalomkritikát fokozatosan a lélek metaforái váltották fel. 

1994-től már nem vidéken kereste témáit, mert azokat otthonához közel, Johannesburgban is megtalálta. Több évtizedes pályafutása alatt sajátos stílusa jött létre, amelynek a négyzetes formátum és az erőteljes fekete-fehér paletta karakteres jellemzői. A korai munkákon egyértelműen kirajzolódik a dokumentarista fényképezéshez való viszonya, az 1990-es években azonban kifejlesztette az általa „dokumentarista fikciónak” nevezett stílust. Azok a dél-afrikai, a társadalom peremén élő emberek, akiket korábban felfedezett és dokumentált, 2000 után egyre gyakrabban lettek szereplői Ballen erőteljes pszichodrámai jeleneteinek, olyan sorozatokban, mint az Outland (2000, 2015-ben átdolgozva) és a Shadow Chamber (Árnyékkamra, 2005).

Alkotói hitvallásáról így nyilatkozott a Gup magazinnak: 

„A munkám alapján nem vagyok kívülálló művész. Nemzetközi, jól képzett művész vagyok. De azokat, akikkel dolgozom, a társadalom peremén élőknek tekintik. Ennél azonban szerintem fontosabb, hogy a munkám az elméd túloldalára visz el. Érzelmi állapotokra koncentrálok, arra a helyre, amit az emberek jellemzően a perifériára vagy a margóra kényszerítenek és elkerülnek. (...)

Az esztétika, amely azokat veszi körül, akikkel úgy tizenöt éve dolgozom együtt, az emberi léttel kapcsolatos metaforikus fogalmakat érzékeltet. Ez különösen egyértelmű az utolsó három projektemben: ezek „A madármenedék”; „A jelenésszínház”, amelyben a láthatatlant fényképeztem, és tettem látható szellemvilággá; a harmadik, legújabb projekt pedig patkányokról szól. A patkány hétköznapi állat, de a „kívülálló” gondolatához is kapcsolódik, mivel félelmet és bizonytalanságot és szorongást kelt a nyugati emberben, mert a káoszt szimbolizálja. (...)”

0103

Fotó: Roger Ballen: Brian with pet pig, 1998

0103

Fotó: Roger Ballen: Cat catsher, 1998

0103

Fotó: Roger Ballen: Cloaked figure, 2003

0103

Fotó: Roger Ballen: Cut loose, 2005

0103

Fotó: Roger Ballen: Five hands, 2006

0103

Fotó: Roger Ballen: Hanging pig, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Head below wires, 1999

0103

Fotó: Roger Ballen: Head inside shirt, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Headless, 2006

0103

Fotó: Roger Ballen: Introspection, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Lunchtime, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Mimicry, 2005

0103

Fotó: Roger Ballen: One arm goose, 2004

0103

Fotó: Roger Ballen: Prowling, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Puppy between feet, 1999

0103

Fotó: Roger Ballen: Roar, 2002

0103

Fotó: Roger Ballen: Squawk, 2005

0103

Fotó: Roger Ballen: Threat, 2010

0103

Fotó: Roger Ballen: Transformation, 2004

0103

Fotó: Roger Ballen: Twirling wires, 2001

0103

Fotó: Roger Ballen: Wall shadows, 2003