5kérdés – Dobokay Máté
21 • 10 • 30Punkt
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Dobokay Máté képzőművészt kérdeztük.
1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?
Már korán meghatározójává vált munkáimnak a festészeti kontextus, és projektjeim során sokszor más médiumból is merítek. Gyakorta reagálok explicit módon más alkotók munkáira. Fontosak számomra a referenciák és a tiszteletadás az általam fontosnak tartott művészek felé. Ily módon gyakran nyúlok fotósok és más alkotók műveihez.
A fotóval vagy fotóval is foglalkozó művészek, akiknek hozzáállása, vagy egy-egy munkája számomra megkerülhetetlen volt, és úgy éreztem muszáj is azt feldolgoznom, az eddig Hiroshi Sugimoto, Alison Rossiter és Maurer Dóra volt. Beszélgetéseinktől – a személyes kapcsolat okán – nagyon sokat kaptam a teljesség igénye nélkül például Czigány Ákostól, Eperjesi Ágnestől és Szabó Dezsőtől.
2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?
Nehéz ilyet kiemelni. Sok számomra jó, és még több rossz kiállítást láttam. Amik megmaradtak a fejemben valahogy mind meghatározóak, valamiért beépültek, de mindenből mást raktároztam el.
Talán az egyik, ahol egy előtte számomra lappangó életmű kiállítása legszebben összeért a hozzá készült katalógussal, az a Ludwig Múzeumban megvalósult Türk Péter kiállítás.
A legkompaktabb, legtisztább photobook, ami a kezemben volt, az viszont Carly Steinbrunn The Voyage of Discovery című munkája.
3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?
Az első Pécsett a Jókai téren volt a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) egyik off programjaként. Viszont az első olyan, ahol már arra az útra léptem, amit ma is képviselek, a Várfok Galéria Project Roomjában volt 2017-ben.
4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?
Általában egyiket sem, de ha nagy ritkán nem cameraless technikákkal dolgozom, akkor az aktuális projekthez választok eszközt, ami lehet bármilyen formátumú filmes vagy digitális gép, de készült már művem telefonnal is.
5. Milyen fényképet készített legutóbb?
Szigorúan vett fényképet valószínűleg a kisfiamról készítettem. A legutóbbi, új koncepció mentén létrehozott művem viszont, egy korábban már hivatkozott projekt a legutóbbi egyéni kiállításomról. Ez egy Maurer parafrázis, ami készültekor a vegyszer teljes kimerüléséig hívtam elő a fényt kapott fotópapírokat.