Semmi a Nap alatt – Megjelent Geibl Kata: There is Nothing New Under The Sun című fotókönyve

Lévén egy – a fotókönyv médiumát (szerkesztésében, grafikai megjelenésében, átgondoltságában) rendkívül szakavatott módon alkalmazó – publikációról van szó, a fotográfiák előtt muszáj szót ejteni a könyvet kuszán átszövő, a képekkel egyenértékű, xeroxozott részletekről. A szakszövegek, popkulturális utalások, filmstillek, dalszövegek és személyes történetek átpasszolt főiskolai jegyzetekként tűnnek fel oldalról-oldalra. Ezek beemelése a There Is Nothing New Under The Sunt olyan alkotássá teszik, mintha egy Adam Curtis-dokumentumfilmet és egy (részben ideológiai) felnövéstörténet-mozit néznénk egyszerre. A hétköznapi fiatalfelnőtt történetekben a rendszerekbe tagozódás (családi viszonyok, egyetem, fehér galléros állás) élményei és problémái, míg a társadalomtudományi, kritikai-elméleti szövegrészletekben ugyanezen történések és kondíciók „távolabbi perspektívából” való vizsgálata kerülnek bemutatásra, miközben minden más ezek (pop)kulturális lecsapódásait idézi fel. A huszonegynéhány éves „elbeszélő” individuum szemén keresztül a globalizált technovilág valósága, felfoghatatlan nagysága, kiterjedtsége, bonyolultsága, átláthatatlansága misztifikálódik.

A megrendezettség és a dokumentarizmus legtöbbször megállapíthatatlan határán lavírozó fotók látszólag csak egy-egy szimpla és letisztult motívumot használnak, mutatnak fel, amelyek önmagukban talán kikezdhetetlen esztétikájukon túl kevésbé mozgatják meg a befogadót. De Geibl Katától már megszokhattuk, hogy sorozatainak mindig belső viszonyrendszerei adják ki a végső külalakot. A There Is Nothing New Under The Sunban mintha minden a világon csupán napsütötte, távoli szisztémákból és a semmisség összeesküvéséből állna, és az egyénnek ebben kellene megtalálnia valamiféle értelmet. A képi toposzok és egy – a Nap megvilágítása által általánosnak tetsző – szemszög használata révén magának a médiumnak a technológiai, társadalmi jelentősége kerül felszínre. A fotográfia majd’ egyidős a modern piacgazdasággal, egyszerre való feltűnésük nem véletlen, ahogyan a posztmodern filozófia óta az egyre inkább átmediatizált jelen valóság mibenlétét is szeretjük a vizuális élmény különböző rokon értelmű szavaival helyettesítve leírni (szimulákrum, panoptikum stb.).