Menü

„Semmi sem érdekesebb a valóságnál” – Online kiállításon láthatók a New York-i utcai fényképezés női alakjainak munkái

22 • 02 • 08A Fehér Vera

New Yorkban az utcai fényképezés kiszámíthatatlan, varázslatos pillanatait már a huszadik század eleji fotográfusnők is sikerrel ültették át a művészetbe. A New York-i Howard Greenberg Galéria új kiállításán 12 női fotográfus több mint hét évtizedes munkáját állították ki január 19-től egészen április 2-ig. A Female Gaze. Seven Decades of Women Street Photographers című tárlat a galéria új terében, a Fuller Building nyolcadik emeletén kapott helyet. Az utcai fényképezés kánonjába magukat ikonikus képeikkel szilárdan bevéső művészek névsora: Berenice Abbott, Diane Arbus, Jodi Bieber, Esther Bubley, Rebecca Lepkoff, Helen Levitt, Vivian Maier, Mary Ellen Mark, Frances McLaughlin-Gill, Lisette Model, Barbara Morgan és Ruth Orkin. A kiállított negyvenkilenc fénykép mindegyike 20. századi témákat ölel fel kortárs és klasszikus megközelítéssel. Berenice Abbott 1930-as évekbeli New York-dokumentációja mellett egyenértékűen jelenik meg a kortárs Jodi Bieber 1994-től 2004-ig tartó tízéves projektje, mely a dél-afrikai származású, társadalom peremén élő fiatalok helyzetére összpontosít. Ezek a nők a környezetük feldolgozása közben saját véleményformáló hangjukat is hozzáadják fotográfiai narratívájukhoz. Az utcai fényképezés demokratikus jellegű. Ezért aztán más művészeti területeknél nagyobb mértékben képes kreatív teret biztosítani a női művészek számára. A New Yorkban 1936 és 1951 között működő Photo League híresen sok női tagot tartott számon, Berenice Abbott, Rebecca Lepkoff, Lisette Model, Ruth Orkin és Barbara Morgan is tagjai voltak. Ezek a nők vezető pozíciókat is betöltöttek, s férfitársaikkal egyenértékű bátorításban volt részük. Függetlenül attól, hogy mennyi díjjal ismerték el munkásságukat, vagy milyen technikákat alkalmaztak, a fotográfus kollektíva – ahogyan Mary Ellen Mark egykor saját munkáira utalva megjegyezte:
„a világot olyannak fényképezem, amilyen, hiszen semmi sem érdekesebb a valóságnál."

A hétköznapokban egyébként észrevétlenül elmúló röpke események a fenti fotográfusok által örökre függetlenedtek az időtől, lehetőséget adva a nézőknek arra, hogy újragondolják az élet múló jelenségeit.

A Howard Greenberg Gallery-t 40 évvel ezelőtt alapították New Yorkban. Azóta hatalmas, folyamatosan változó gyűjteményt építettek fel a médium meghatározó fényképeiből, miközben kollekciója a fotográfia élő történetéhez igazodik; a piktorializmustól a modernizmusig mutat be műfajokat és stílusokat, a kortárs fotográfia művészeti és alkalmazott irányzataiban egyaránt.

A korábban fényképészként is alkotó Howard Greenberg egyike a galériások, kurátorok és történészek azon kis csoportjának, akik sokat tettek a modern fotográfiai piac létrehozásáért és fejlesztéséért. Az 1981-ben alapított Howard Greenberg Gallery volt az első, amely következetesen állította ki fotóriporterek munkáit és utcai fotográfiákat, melyeket ma már a fotóművészet fontos alkotóelemeiként tartunk számon.

0103

Fotó: Esther Bubley: Coast to Coast, SONJ, 1947 Gelatin silver print, 6 1/2 x 10 inches © Estate of Esther Bubley

0103

Fotó: Mary Ellen Mark: White Junior and Justin, 1983 Gelatin silver print; printed later Image size: 8 3/4 x 13 inches Paper size: 11 x 14 inches © Mary Ellen Mark, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York

0103

Fotó: Barbara Morgan: City Street (Photomontage), 1937 Gelatin silver print; printed c.1980 Image size: 16 5/8 x 12 1/2 inches Paper size: 20 x 16 inches © The Barbara Morgan Archive

0103

Fotó: Rebecca Lepkoff: Early Morning Rush, Midtown Manhattan, 1940s Gelatin silver print; printed c.1950, 8 1/2 x 7 inches © Estate of Rebecca Lepkoff, Courtesy of Howard Greenberg Gallery, New York

0103

Fotó: Ruth Orkin: Street Embrace, New York City, 1948-50 Gelatin silver print; printed c.1948-50, 9 3/8 x 6 1/4 inches © Ruth Orkin Photo Archive

0103

Fotó: Lisette Model: Woman with Veil, San Francisco, 1947 Gelatin silver print 19 5/8 x 15 7/8 inches © The Lisette Model Foundation

0103

Fotó: Vivian Maier: Untitled 1/15, 1959 Gelatin silver print; printed 2021 Image size: 12 x 12 inches Paper size: 20 x 16 inches © Estate of Vivian Maier, Courtesy Maloof Collection and Howard Greenberg Gallery, New York

0103

Fotó: Jodi Bieber: Father and son trapeze act, Market Theatre Precinct, Newtown, c.2012 Archival pigment print Image size: 12 7/8 x 19 3/8 inches Paper size: 14 3/8 x 20 7/8 inches © Jodi Bieber

A kiállítás képeiből ezen a linken található egy 37 képből álló válogatás.

Jegyzetek

A Female Gaze. Seven Decades of Women Street Photographers
Howard Greenberg Gallery, New York
2022. január 19. – április 02.