5kérdés – Szombat Éva

5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Szombat Éva fotóművészt kérdeztük.

1.     Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Mindig vonzódtam a furcsa dolgokhoz, érdekeltek a kívülállók, talán ezért is emlékszem, hogy amikor a kisképzőben tizenévesen elkezdtem fotózni, nagy hatással voltak rám Diane Arbus képei, vagy Witkin hátborzongató csendéletei. Nagyon szerettem Szilágyi Lenke munkáit, egy kedves barátnőmtől meg is kaptam 18. szülinapomra a Fényképmoly című albumát, amit dedikáltatott nekem Lenkével. Sokat forgattam azt a könyvet akkoriban. Korniss Péter pályájának íve, és mindig fiatalos lendülete is nagyon inspirál, vagy emlékszem, amikor először találkoztam Horváth M. Judittal és Stalter Györggyel, párosuk a mai napig izgalmas.

Fontosnak tartom megemlíteni a tanáraim hatását is, mert nem volt mindegy milyen fotósokat, technikákat mutattak, hogyan meséltek róluk, miről konzultáltunk.  A kisképzős évek alatt Tímár Péter, vagy később a MOMÉ-n például Máté Gábor, Szalontai Ábel, Szatmári Gergő, Kudász Gábor Arion.

Emlékszem, amikor Tímár Péter a sok klasszikus után behozta David Lachapelle egy könyvét órára, és hozzátette, korunknál fogva biztos fogékonyabbak vagyunk rá, mint például egy Kertész albumra. Akkoriban már nem csak fekete-fehér filmre fotóztam, hanem színes filmet is használtam, erős színekkel, és valóban ráharaptam Lachapelle-re. A 90-es és kétezres évek eleji munkáit nagyon szerettem, ahogy Pierre & Gilles világát is. Később szerettem meg Helmut Newtont, Guy Bourdint, Martin Parrt, Juergen Tellert, Nan Goldint. De nem a fotó adja az első számú inspirációt, inkább más művészeti ágak, a film, a zene, a képzőművészet, vagy az emberek, akik körülvesznek.

2.     Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Sokáig nagyon felszínes tudásom volt Nobuyoshi Arakiról, ő nekem csak a furcsa japán fotós volt a bondage képeivel, de különösebben nem fogott meg. Aztán 2018-ban, New Yorkban a Museum of Sexben volt egy kiállítása, és ott láttam először a Sentimental Journey albumot a felesége haláláról. Annyira nagy hatással volt rám, hogy potyogni kezdtek a könnyeim. Ez elég ritkán fordul elő nálam fotóművészet miatt. Akkor átjött valami Arakiból, utána sokkal jobban érdekeltek a munkái. Hasonló élmény volt Nan Goldin The Ballad of Sexual Dependency című munkája amit először teljes egészében a Trafóban láttam 2011-ben, majd 2016-ban újra a MOMA-ban.

3.     Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Szigorúan véve az első egyéni kiállításom a régi lakásunkban volt, ahol felnőttem, a vécé és a fürdőszoba előterében lévő elhúzható ajtón. Mindig az aktuális legjobb rajzaim kerültek fel, körülbelül 11-12 éves koromig állandó galériaként funkcionált. Majd később, a kisképző folyosóján, kávéházban, a Tripontban, a Lumenben is voltak első kiállításaim, de talán ami igazán fontos első bemutatkozás az 2014-ben a Boldogság kiállítás volt a Supermarket Galleryben.

4.     Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Mindkettőt, attól függ, mihez. Mindig van nálam fényképezőgép, bárhova megyek, akár csak ha boltba ugrok le, akkor is, mert bármi történhet. Ilyenkor egy Olympus mju2 35mm-es kompakt gép van nálam. Ha véletlenül otthon hagyom, elfog a frusztráció, de ilyenkor legrosszabb esetben ott van a telefonom. Alkalmazott munkákhoz a digitális gép a praktikusabb, bár mostanában egyre többször filmre is lefotózom, és inkább azt használom a végén. Alkotói munkáim során az utóbbi években mindent filmre fotózok, van egy Mamiya 645-öm, illetve egy kisfilmes Canonom is.

5.     Milyen fényképet készített legutóbb?

Ami igazán az utolsó, az még a fényképezőgépemben van. Az utolsó, amit előhívtam, az ez volt, a férjem születésnapján elmentünk a Természettudományi Múzeumba, és annak a Dinoszaurusz parkjában fotóztunk. Csodálatos volt a hideg januárban dínókkal találkozni.