Menü

Fotótörténet – William Eggleston: Cím nélkül, Memphis (1969 körül)

23 • 10 • 28Szentirmay Réka

Valamikor 1969 körül William Eggleston (1939) egy memphisi külváros elhagyatott utcáján üldögélt és azon tűnődött, vajon mit lenne érdemes megörökítenie. Hamar megakadt a szeme egy elfelejtett triciklin és fényképezőgépével a járdaszegélyen egyensúlyozva hamisítatlanul egyedivé tette az egyébként jelentéktelen látványt. A fotográfus egy ikonikus vintázs nagyítását 317.500 amerikai dollárért árverezték el 2023. október 11-én New Yorkban a Phillips árverésén.

Pályája kezdetén a színes alapanyagra dolgozó fotográfus, ha másodrendű éppen nem is volt, de művésznek semmiképp sem tarthatta magát számon. A még gyermekcipőben járó médium nagyban küzdött, hogy végre hivatalosan is a művészetek körébe kerüljön, és képviselői csak a monokrómot tartották arra méltónak. A színes fényképezés – amely csupán néhány évtizeddel fiatalabb a fekete-fehér úttörőnél – akkoriban a divat és a kereskedelem nyelve volt. A tehetős memphisi családból származó Eggleston alkotói filozófiája a „bármit, bármikor, bármiért” volt. A pamutültetvények biztosította anyagi háttérnek köszönhetően nem kellett azon gondolkodnia, vajon megéri-e egy-egy jelenet az alapanyagot. Ám nem csak azért választotta a Kodachrome-ot, mert megengedhette magának. Saját bevallása szerint a színek az érzelmek melegségét adták hozzá képeihez, így téve különlegessé a hétköznapit.

Munkáját 1967-ben mutatta be John Szarkowskinak (1925–2007), a New York-i Museum of Modern Art befolyásos kurátorának. A kezdetben 400 képből álló, családi fotóalbumok inspirálta sorozatot Eggleston az 1976-os önálló kiállítás (Photographs by William Eggleston) megnyitójára 75-re sűrítette. Extra fricskaként a hétköznapi szépségét bemutató felvételeit a drága és legkevésbé sem jellegtelen, luxus termékeknek fenntartott dye transfer módszerrel nyomtatta. A kiállítás katalógusát (William Eggleston’s Guide) is a családi fényképalbum ihlette. Címlapjára a tricikli került, így téve azt a fotótörténelem egyik legismertebb képévé. Habár az 1976-os kiállítást nem minden kortárs kritikus éltette, szerepe vitathatatlan: Eggleston és Szarkowski új fejezetet nyitott a fényképészet történetében, megtéve az első lépést a színes fotográfia elismertetése felé.

0103

Fotó: © William Eggleston: Memphis, circa 1969
Dye transfer print, printed circa 1970.
12 x 17 1/4 in. (30.5 x 43.8 cm)
Signed in pencil on the verso.

0103

Fotó: William Eggleston's Guide
Museum of Modern Art, 2002

„Memphis egy random, számomra ismeretlen és meglehetősen kietlen külvárosában kutattam téma után. A tipikus memphisi házak előtt az utcán ott állt ez [a tricikli] – én pedig a járdaszegélyen ültem és bámultam... letettem a fényképezőgépem a szegélyre, alápárnáztam valamivel, talán a pénztárcámmal... azt hiszem, éreztem, hogy az én szemszögemből lefelé fényképezve érdektelen lenne az egész. Szóval leereszkedtem vele egy szintre.”

Emlékezett vissza Eggleston a fotó készítésének körülményeire. A Memphis című alkotás további vintázs nagyításai a Museum of Modern Art (New York), a Metropolitan Museum of Art (New York), a San Francisco Museum of Modern Art, a J. Paul Getty Museum, (Los Angeles), a National Gallery of Art (Washington D.C.) és a Museum of Fine Arts (Houston) gyűjteményeiben is megtalálhatók.

Jegyzetek

Fotó-történet rovatunk korábbi cikkei ezen a linken tekinthetők meg.