Mit nézzünk áprilisban? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Mindig is szerettem volna egy olyan kamerát, ami a szemembe beépítve, a pillantásommal exponál. Bár ez ma még a fantázia világa, a mobilomtól megkaptam azt a majdnem határtalan szabadságot, a korlátlan lehetőségek tárházát, amire vágytam. Az utóbbi időben szinte csak így fényképezek, ami egyfelől elkényelmesíti, felületessé teszi az embert, ugyanakkor megajándékoz a képcsinálás felhőtlen örömével. Naponta készítem ezeket a fotó irka-firkákat, mindennapjaim képnaplóját, a mobilt jegyzetfüzetként használom, képekben rögzítem a pillanatnyi külső és belső hangulatom. Nem igaz, hogy mobillal mindenki tud fényképezni, szerintem ezek „talált képek” csupán. Több ezer felvétel közül kiválasztani a jót, és átgondolt koncepció szerint rendszerbe illeszteni fontosabb, mint maga az expozíció. Nem beszélve arról, hogy mindez csak digitális adathalmaz, virtuális kép a telefonban.
Kinyomtatva lesz belőle tapintható, kézbevehető, kiállítható fotó.
HMJ Képek címmel 2022-ben az Artphoto Galériában állítottam ki 12 tablón 413 koncepciózusan válogatott mobilfotómat. Most, kiemelve az előző kiállításomból -kiegészítve az azóta készült új képekkel- a megítélésem szerint fotográfiailag értékes képeket, nagy nagyításokat állítok ki. A Mai Manó Házban 2009-ben bemutatott Csalóka látszat kiállításom digitális fényképezőgéppel készült, itt is nagy képeket állítottam ki, de ma már az iPhone és a nyomdatechnika fejlődésével a mobilképekből is készülhetnek nagyméretű kópiák.
A kisméretű, látszólag összefüggéstelen képeimből személyes, intim világom rajzolódik ki, és a nagyképek/kisképek szerves egészt hoznak létre. Privát létezésem dokumentumai a szelfik, általuk önsajnálat nélkül nyomon követhetem sebezhető, esendő testem, arcom változását. Az elmúlás, eltűnés, veszteség, gyász és az elengedés képeit laza füzérként illesztem egymás mellé, a befogadóra, a nézőre bízva, hogy milyen történetet kreál magában, magának, a kiállítást látva. (Horváth M. Judit)

A Radnóti Színház hosszan keresett az Elég című kiállításnak akadálymentesen látogatható teret, végül az Eötvös10 Pincegalériájában került bemutatásra az a 110 fotó, amely a női alkotók hónapját, a Teri a házban – nőnapok az Eötvös10-ben című rendezvénysorozatot zárja. A Radnóti színészei felelős állampolgárként foglaltak állást számukra is fontos társadalmi kérdésekben. Céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet közös ügyeinkre, közelebb hozva, kinagyítva, felhangosítva azokat. Csoszó munkáját a 2000-es évektől jellemzik a közelmúlt történelmének társadalmi, politikai kérdései. Fontosabb sorozatai a politikai archívumokkal, illetve a szólásszabadság kérdésével foglalkoztak. Konceptuális alkotói módszer és érzékeny, lírai dokumentarizmus jellemzik műveit. Munkái rendszeresen szerepeltek hazai és külföldi kortárs művészeti kiállításokon. Több fontos külföldi, művészeti ösztöndíj nyertese volt New Yorktól Berlinen át Lisszabonig. 2010-től fotóival fontos, de kirekesztett, hátrányt szenvedő társadalmi csoportokat támogat, dokumentálva küzdelmüket. FreeDoc blogja művészeti, társadalmi archívumként is működik.

A panoráma látószög szinte kézzelfoghatóvá tette számomra a város méretét és sűrűségét. Ez a látvány munkára fogta a perifériális látásomat. A város távoli és később egyre közelebbi szemlélése ezzel a fotográfiai eszközzel ugyanakkor biztosította a nagyvárosi zűrzavar teljes megszelídítését. Ez a látvány élményszerű térérzetet ad. A nagy látószögű panorámaobjektív, rendkívül élesen, geometriai torzításoktól mentesen rajzoló objektív, ami 65mm x 24 mm széles kapun keresztül engedi be a fényt a fekete-fehér negatívra. A panorámafényképezőgép ebben a 65 mm széles sávban rögzítette a város életét, épületeit, hétköznapjait. A város méretei, kiterjedése, terpeszkedő hatalmassága, a horizont teljes elfoglalására törekvő lakónegyedek, tornyok, kupolák, stadionok látványának egy sajátos vizuális megfogalmazása érdekelt. A 65 mm | Budapest panoráma fotóesszé | 2017 – 2024 | című könyv és kiállítás egy sajátos képet szeretne adni a város kiterjedéséről, sokféleségéről, növekedéséről. A folyamatosan bővülő, terjeszkedő város, az egyre nagyobb agglomeráció szinte a horizontig kiterjeszti a testét, határtalanságát fitogtatva a természet felé. (Molnár Zoltán)

Az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapest FotóFesztivál fő kiállítása a Magnum fotóügynökséggel folytatott együttműködésének köszönhetően 2024-ben a női fotográfusokat ünnepli. A Női fókusz című kiállítás – mely ezúttal is a Műcsarnokban kerül megrendezésre – öt fotográfusnő, Eve Arnold, Nanna Heitmann, Inge Morath, Susan Meiselas és Marilyn Silverstone munkáiból mutat be a második világháború utáni időszaktól napjainkig készült felvételeket, és a humanista fotográfiák mellett az ikonikussá vált magazinfotókat, valamint a sztárportrékat is felvonultatja. A Magnum Photos válogatásának öt női fényképésze, az ügynökség szellemiségéhez híven, a humanista fotográfia emblematikus képviselői. A három, már lezárult életműben – Eve Arnold, Inge Morath, Marilyn Silverstone –, valamint két másik generációhoz tartozó két alkotó – Susan Meiselas, Nanna Heitmann – munkásságában egyaránt kiemelt jelentőséget kapnak a hírnév, a hatalom, a vallás, a hagyomány, a kisebbségi lét és a jogfosztottság problémakörei. Elkötelezett alkotókként – a portré műfajában éppúgy, mint a társadalomábrázoló dokumentarista sorozatokban – női érzékenységgel, empátiával és helyzetértelmező tudatossággal közelítenek témáikhoz.

Kortárs Magyar Fotográfia 2024 címmel kiállítás nyílt a Pécsi Galériában és a Martyn Ferenc Galériában. Pécsett az első fotóművészeti seregszemlét 1995-ben tartották, majd 2011-ig kilenc alkalommal a Pécsi Galériában mutatkoztak be a hazai fotóművészet meghatározó alkotói. Az idei évben újra a baranyai vármegyeszékhely ad otthont a Pécsi Fotótavasz rendezvényeként ezúttal két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításoknak. A Magyar Fotóművészek Szövetsége egy generációkat összefogó csoportos kiállítást szervezett közel 200 alkotó részvételével a Pécsi Galériákban és a Martyn Galériában.
A két helyszínen párhuzamosan zajló kiállításon a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai mutatják be legfrissebb munkáikat.

Isabel Muñoz OMEGA című kiállítása a Mai Manó Házból indul világkörüli útjára. A tárlaton látható polaroidok még nem hagyták el a fotóművész műtermét, soha nem állították ki azokat, így a magyar közönség láthatja ezeket a képeket elsőként. Ez egy kivételes anyag, amelynek a budapesti premierje egyedülálló betekintést nyújt Isabel Muñoz munkásságába. Isabel Muñoz közel harminc éve merészkedik el a világ peremére, legelérhetetlenebb határaira és legmélyebb rétegeibe, és eközben eljutott saját szülőföldjére, ahol az ősi civilizációk tovább őrzik rítusaikat és tradícióikat, amelyek eredete már nem létező korokba vész. Japán, Kongó, Irán, Bolívia, Törökország, Etiópia, Elefántcsontpart stb. Isabel Muñoz ezeket az árnyékokat hozza a látható felszínére, és velük együtt egy kihalás szélén álló világ ásványi esszenciáját.

Lakin Ogunbanwo (1987) fotóművész 2012 óta foglalkozik Nigéria különböző etnikai csoportjainak – Yoruba, Ibo, Hausa-Fulani – hagyományos viseleteivel. Szülőhazájában a ruházat egyértelműen jelzi az etnikai identitást, mellyel kapcsolatban megfigyelte, hogy a fiatal generáció egy új vizuális kódrendszert alakít ki, egy hibrid esztétikát nyugati és tradicionális elemek vegyítésével, hogy ezáltal határozottabban kommunikálhasson önmagáról. Ogunbanwo are we good enough című sorozata rejtélyes portrékból áll, melyek az identitással foglalkoznak. Azáltal, hogy szándékosan elrejti modelljei személyazonosságát, arra keresi a választ, hogy mi az, ami egy tágabb kulturális egységen belül meghatározza az egyént; kik lehetnek ezek az emberek, és hogyan szeretnék, hogy érzékeljük őket. A fotóprojekt kizárólag – egy nagy játékteret engedő és elengedhetetlen divatkiegészítő – a fejfedő erejével kommunikál a férfi identitásról.

A klímaváltozás hatásai Magyarországot is érintik. Ez a folyamat igen koncentráltan mutatta meg magát itthon 2022 nyarán. Emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtotta az országot: a Nagyalföld mondhatni pokollá vált. A katasztrófaállapot azonban már évtizedek óta tart. A fotográfiákon az ENSZ Élelmezési Világszervezete által 2004-ben félsivatagosnak nyilvánított Duna-Tisza közi homokhátság térsége látható. Bár a képek nagy része 2022-ben készült, Váradit már a 2000-es évek első évtizedének végén foglalkoztatni kezdte a téma. A saját bőrén érezte a válságot, – hiszen gyermek és fiatal felnőtt korának helyszínéről van szó –ahol szinte szemmel követhető volt az egyébként évek óta lassan, szinte detektálhatatlanul történő változás. Ebből a válságból kimaradni lehetetlen, mindannyian benne vagyunk nyakig. Mégis, a kiállítótérben látható képeket sokkal mélyebbé, rétegzettebbé teszi az, hogy egy, a környéken személyes beágyazottsággal rendelkező voyeur készítette, aki nem a nagyváros árkádjai alatt kószált és szemlélődött, hanem egy épp végérvényesen karaktert váltó, katasztrófa sújtotta területen. (Tóth Balázs Zoltán)

Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyar származású fotográfusok munkái első alkalommal láthatók átfogó kiállításon Magyarországon. A Virginia Museum of Fine Artsszal együttműködésben megvalósuló, több mint 30 fotóművész, köztük André Kertész, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi és Robert Capa műveit bemutató tárlat a rendkívül gazdag amerikai-magyar fotográfiai örökséggel ismerteti meg a nézőket. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló tárlat világhírű és itthon kevésbé ismert alkotók munkáiból is válogat. A kiállítás a történészek által rövid 20. századnak nevezett, az első világháború kezdetétől 1989-ig tartó időszakban Amerikában otthont találó magyar fotóművészek munkásságából ad átfogó válogatást. Több mint 170 művel 32 olyan alkotó szerepel, akik meghatározónak tekinthetők az Egyesült Államokban letelepedett magyar fotográfusok közül, s ha nem is lettek valamennyien világhírűek, az általuk választott fotográfiai műfajban lényeges szerepet játszottak új hazájukban. A modernizmus, a szürrealizmus és az absztrakció mindannyiuk munkásságában, esztétikai és technikai megközelítésésében fontos szerepet játszott.