Mit nézzünk szeptemberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Luxor nyugati partján, a thébai nekropolisz sziklái között egykor egy élő közösség otthona állt. Qurna lakói generációkon át éltek az ókori sírok fölött, mígnem a kétezres években áttelepítették őket a sivatag szélére. A hegy azonban nem tűnt el az életükből. A qurnawi közösség számos tagja ma is nap mint nap visszatér El-Khokha lejtőire, ahol régészekkel együtt dolgozva tárják fel a múlt rétegeit. Egy olyan tájon, ahol az ókori emlékek, a személyes történetek, a közösségi emlékezet és a spirituális folytonosság egymásra rakódnak, a hegy ma is az identitás és az otthonhoz való kötődés fontos pontja maradt. A kiállítás a qurnawi emberek életét, a Thébai Magyar Régészeti Misszióval kialakított több évtizedes kapcsolatukat, valamint azt a különös viszonyt mutatja be, amely egy közösséget a már elhagyott, mégis tovább élő otthonához köt.

Révész Tamás autonóm fotográfiai munkásságát gyakran úgy jellemzik, hogy az alkotó a lírai dokumentarizmus egyik meghatározó képviselője. Példaképéhez, André Kertészhez hasonlóan a mindennapi élet apró, gyorsan tovatűnő pillanatai határozzák meg emocionális töltetű felvételeit. A Műcsarnok három termében rendezett kiállítás közel száz felvételen mutatja be az emberi léthelyzetek sokféle aspektusát. Válogatásunkban a spontán utcai felvételek pillanatképes esztétikája éppúgy megmutatkozik, mint a riportfotó dinamizmusa vagy a modern városi terek architektúrája. A képekből kirajzolódó vizuális memoár Budapesttől New Yorkig és Ecuadortól Szicíliáig szívszorító és felemelő pillanatokat egyaránt megörökítő gazdag életmű.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2025-ben nyolcadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az algoritmikus képalkotás volt – különös tekintettel a mesterséges intelligencia segítségével előállított képekre. A munkafolyamat során a fotográfus, képzőművész, intermédiaművész és szakszövegíró résztvevők hét alkotói csoportba rendeződve, közös munka keretében hoztak létre hét új fotográfiai projektet. A CAPAZINE LET’S CODE! programja keretében az MI-képalkotás gyakorlati lehetőségeinek megismerése mellett annak kritikai, etikai, szerzői jogi és környezeti vonatkozásait is vizsgáltuk, különös figyelmet fordítva arra, miként alakítja át a generatív MI az alkotásról, eredetiségről és szerzőségről alkotott fogalmainkat, valamint a vizualitáshoz és a kulturális örökséghez való viszonyunkat.

A Transanatolia egy időn és téren átívelő utazás Törökország peremvidékein. Ezek a területek nem csak földrajzi értelemben határzónák, hanem olyan helyszínek is, ahol különböző identitások, történetek és hatalmi viszonyok találkoznak. Mathias Depardon hat évig élt Törökországban, ahol fotóriporterként különböző nemzetközi sajtóorgánumok számára dolgozott, tehát jól ismeri a régiót, így volt ideje belemerülni a környezetbe és vizsgálni a „török lelket”. Öt éven keresztül fényképezte ezeket a térségeket, ahol modernizáció és történelmi emlékezet egymás mellett, gyakran egymásnak feszülve van jelen. Képeire egyszerre jellemző a poétikus érzékenység és az éleslátóan dokumentarista megfigyelés.

A fotográfia 200. születésnapja alkalmából 2026-tól 2027 szeptemberéig világszerte számos intézmény ünnepli Joseph Nicéphore Niépce úttörő találmányát. A Mai Manó Ház is csatlakozik a Francia Intézet kezdeményezéséhez: 2026 szeptemberétől egy éven át A francia fény két évszázada című jubileumi 26 projektből álló programsorozattal tiszteleg a fotográfia kétszázéves öröksége előtt. A Mai Manó Ház történetében először egy teljes évadot szentel a francia fotográfiának: 2026 szeptemberétől 2027 szeptemberéig klasszikus és kortárs alkotók munkáin keresztül mutatja be a francia fotográfia múltját és jelenét. A Zola, a fényíró című kiállítás a 19. századi francia irodalom egyik legnagyobb alakjának kevéssé ismert oldalát mutatja be. Ez a kiállítás egy későn kibontakozó, mégis jelentős fotográfiai életműre irányítja a figyelmet, amely az utóbbi évek kutatásainak és restaurálási munkáinak köszönhetően vált szélesebb körben ismertté.

Nora Dumas, aki Telkes Nóra néven született Budapesten, a közép-európai emigráns fotográfusok azon nemzedékéhez tartozik, amely a két világháború közötti Párizsban kulcsszerepet játszott a modern fotográfia formálásában. Nora Dumas olyan személyiségek körében mozgott, mint például Brassaï, André Kertész és más magyar származású művészek, és hozzájárult a fotográfiai látásmód átfogó újradefiniálásához az 1930-as években. Munkásságára ma a 20. századi fotográfia egyik meghatározó, ám hosszú ideig figyelmen kívül hagyott alkotói életműként tekintünk. Nora Dumas-nak a dokumentarista megfigyelés és a visszafogottan költői modernizmus között egyensúlyozó képei egy átalakulófélben lévő világot tárnak elénk, miközben megőrzik a hétköznapi élet, az emlékezet és az emberi megtapasztalás méltóságát, összetettségét és időtálló jelenlétét.

Jelen Ádám Study of Being című kiállítása a mindennapi létezés testi és tárgyi lenyomatain keresztül vizsgálja a jelenlét és a hiány közötti átmeneti állapotot. Hátrahagyott tárgyak, sejtetett történetek és elmosódó látványok idézik meg az elmúlás utáni, de az új állapot megszilárdulása előtti pillanatokat. A Study of Being léttanulmány, avagy vizuális töprengés arról, mégis hogyan marad jelen a múlt, ha már csak halvány, fátyolos lenyomatai láthatók? Jelen Ádám nem kínál egyértelmű válaszokat: képei nyitott kérdésekként tárulnak elénk. A térbeli és időbeli liminalitás érzékeltetésével Jelen Ádám a személyes és társas változások gyakran törékeny, feszült vagy fájdalmas küszöbállapotainak ad vizuális formát. Fizikai nyomokat rögzít, de anyagtalan érzelmeket értelmez. Szemlélődő képei lelassulásra és empatikus figyelemre hívnak. A Study of Being végső soron az átmenet érzelmi vákuumának halk, múlékony pillanatait őrzi.