Közel másfél milliárd forintért kelt el egy Leica a sanghaji Fotómúzeum árverésén
24 • 12 • 10Fejér Zoltán
A bécsi székhelyű OstLicht Fotógaléria és Árverési Ház tulajdonosa, Peter Coeln 23 év árverezői gyakorlattal és 33 WestLicht aukcióval a háta mögött úgy döntött: szerencsét próbál egy másik földrészen is. Peter Coeln több kínai vevőjét személyes ismerősei között tudhatta és a helyi értékesítési lehetőségekkel is tisztában volt. Az osztrák üzletember számítása ezúttal is bevált. A 2024. november 16-án a Sanghaji Fotómúzeumban megtartott fényképezőgép-árverés egyik tétele világrekord leütési árat ért el, mivel 23 millió kínai jüan+20 % árverési jutalékos összegért (közel másfél milliárd forintért) került új gazdájához.
A történet szerteágazó és bonyolult. Nem szabad a helyzetet pusztán a számok közlésére leegyszerűsíteni, mert az önmagában nem magyaráz meg semmit. Figyelemre méltó tény, hogy a november 16-án, szombaton megtartott árverés számszerű és szöveges ismertetését az esemény egyik rendezője, az OstLicht csak 2024. november 25-én, hétfőn fél 12-kor küldte el kör-e mailben. Ezek szerint a vételi megbízást adó és a telefonon licitáló vevőkkel történő utólagos egyeztetés – a fizetés és a tétel megküldésének módjáról – több napig tartott. A nyolcvan helyszínen licitálóval könnyebb volt a helyzet, mint a száznegyven interneten, vagy telefonon bejelentkezővel. (Előbbiek a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a helyszínen, vagy átutalással fizethettek, majd az után a tételt egyeztetett időben és helyen vehették át.)
Kis magyarázat a megnevezésekhez is. Peter Coeln az 1990-es évek végén Londonban és Bécsben működtetett új és használt kamerákat forgalmazó Leica-Shopot, majd 2001-ben, az utóbbi helyen megnyitotta a WestLicht fényképezőgép-múzeumát is. Ott tartotta meg a gyűjtők érdeklődésétől övezve az első árverését 2002. november 15-én. A 2017. június 10-i aukció után viszont Coeln üzletileg kivonult a WestLichtből és működését áttette a szintén általa alapított (bécsi székhelyű) OstLicht Fotógalériába. Ott a művészi fényképek forgalmazása mellett hamarosan régi fényképezőgépeket is árusított. Innen már csak egy újabb lépés volt az OstLicht aukciós értékesítésének elindítása.
Az OstLicht most elsőként rendezett Kínában régi fényképezőgép-, és fénykép-árverést. Ezen a 2024. november 16-i eseményen 164 tétel kamerára kerestek vevőt. A tételek 98 %-a kelt el, ezek között pedig tíz olyan akadt, amelyik 100.000 euró feletti árat ért el. Ezek a leütés sorrendjében: Leica fotópuska, amely a New Yorki leányvállalat gyártmánya volt 1938-ban, 12 példány készült belőle: 533.400 euróért. 16 mm-es filmmel működő Leica prototípus 156.900 euróért; Leica M3-as, a kereskedelmi forgalomba került sorozat 8-ik, króm típusú darabja 945.000 euróért. Fekete Leica M3-as 345.100 euróért; a gyárban az egyik tervező, Wilhelm Stein (1906- –1976) által használt 1960-as- Leica M3-as 235.300 euróért; króm Leica MP, gyorsfelhúzóval 116.700 euróért; fekete Leica MP 710.000 euróért; egy másik fekete Leica MP 407.900 euróért; míg egy Leica M7 titán, limitált sorozat 3 objektívvel 141.200 euróért talált vevőre. A 110. tételként árverezett olajzöld festésű és bőrözésű Leica IIIg a 80.000 ezres kikiáltási árat megsokszorozva 3.620.000 eurót ért el. (Mind a tíz árnál az összeg a 20% jutalékkal már megnövelve került közlésre.)
A Nyugat-német hadseregnek, a Bundeswehrnek az 1960-as évek elején a Leitz gyár több típusát is elkészítette zöld festéssel és bőrözéssel. Ezek közül egy M1-es két objektívvel 37.700.- eurót ért. A zöld Leica M3-as a 36.000 eurós kikiáltási árat mindössze egy licitlépcsővel emelve 44.000 eurós összegért került új tulajdonosához. Feltehető a kérdés: a zöld Leica IIIg az alacsonynak nem mondható 80.000-es kikiáltási árat egy tizennégy perces licitharc után miért negyvenötszörözte meg?
Miután a rendezők csak annyit közöltek, hogy egy nem a helyszínen, hanem a telekommunikáció segítségével licitáló vevőhöz került a most már meglehetősen értékesnek mondható műtárgy, érdemes áttekinteni a Leica IIIg típus szakirodalomban elérhető történetét.
1957-ben a wetzlari székhelyű Ernst Leitz GmbH hétféle kisfilmes fényképezőgépet gyártott.
Ezek közül négy, a még 1930-ban bevezetett, 39-es csavarmenettel csatlakoztatható csereobjektívvel működött. Három távmérős Leicánál (az M3, az MP és az M2) a gyártó viszont már az 1954-ben éppen 70 éve bevezetett bajonettes objektívcsatlakozást alkalmazta. Ezeknek a kameráknak a keresőjébe a beillesztett objektívnek megfelelő világító képhatároló keretek mutatták a képkivágást. Az M3-ason az 50, 90 és 135 mm-es objektíveket lehetett így használni; az M2-esen viszont a 35-50 és 90 mm-es gyújtótávolságoknak megfelelő képkivágás látszott.
1957-ben még a korábban gyártott/forgalmazott, csavarmenetes Leica IIIf is készült 1133 példányban. Abban az évben a távmérő nélküli Ig típusból 1000 darabot készítettek. A Leica M3-as 1957-es mennyisége 33.650 db, az MP-é 300; az M2-es első sorozatáé 200 db volt.
Egyértelmű, hogy a gyártó a bajonettes típusait tekintette korszerűnek, emiatt is furcsa, hogy abban az évben 19.499 IIIg-t készítettek. Milyen felépítésűnek mondhatták ezt a kamerát a használók? Fontos jellemző az, hogy a kereső a normál (50 mm-es) objektíven kívül a 90 mm-esnek megfelelő képkivágást is mutatta parallaxis-mentesen, világító képkerettel. A vakuhoz szinkronizált redőnyzárral felszerelt kamera távmérő-, és keresőablaka viszont ugyanúgy kettévált, mint a korábbi, csavarmenetes Leicáké. Azaz az élesség beállítása után lehetett a másik nyíláson betekintve beállítani a képkivágást (esetleg fordítva). Ezen a korszerűtlen módozaton az M típusú Leicák konstruktőrjei már sikeresen túltették magukat és a keresőt-távmérőt egyesítették.
1957-ben a Nyugatnémet Hadseregnek, a Bundeswehrnek a gyártó 100 darab olajzöld M3-as szállított. A Svéd Hadsereg viszont feketére festett Leica IIIf-eket és kb. 125 db fekete IIIg-t rendelt. Mindkettőre lehetett most Sanghajban licitálni, egy „svéd” fekete IIIf 53.400; a IIIg pedig 44.000 euróért kelt el. Utóbbi összeget különösnek is mondhatjuk, mivel a kamera gyártási száma (988022) azonos a rekordösszegért elkelt és a Budeswehrnek mintaként bemutatott olajzöld IIIg-ével. Ez a helyzet a gyárban ritkán, de előfordult. Ilyen esetben a második példány gyártási száma után egy *-gal jelezték a helyzetet.
A Leica IIIg sorozatgyártásra került változata nem mondható magas példányszámban előállítottnak. Összehasonlításképp’: a Leica IIIc-ből 133.626; a IIIf-ből pedig 184.100 darab készült. Ezekkel a számokkal kell egybevetni a IIIg 41.583-as mennyiségét. Vajon ismerhették-e az érdeklődők a szakirodalomból ezt az egyedinek mondható, világrekorder, olajzöld Leica IIIg-t? Az árverés katalógusa a leírásban egyértelműen megnevezte a korábbi publikáló személyt. James Lager szakíró 1975–1979 között „Leica Illustrated Guide” címen három, különböző tartalmú könyvet tett közzé. Ezek a kor nyomdai színvonalának megfelelő illusztrációkkal mutatták be témájukat. Lagernek azonban a későbbi évtizedekben sikerült a fototechnika-történeti szakirodalmat megújítani és magasabb színvonalra emelni. 1993 és 1998 között három vaskos kötetben, színes tárgyfotókkal kiegészített, hosszú leírásokban publikálta a Leica fényképezőgépeket (1993); a Leica csereobjektíveket (1994) és a Leica fényképezőgépek tartozékait (1998). A mostani, sanghaji árverés katalógusának tétel-leírása szerint az olajzöld Leica IIIg Lager I. kötetének 75. és 98. oldalán szerepel. Más műtárgytípusra is érvényes az a megállapítás, hogy az évtizedekkel korábban publikált, részletes és meg nem cáfolt szakértői vélemények, könyvek, leírások egyes esetekben pénzben jól kifejezhető referencia-értéket jelentenek.
A 2024. november 16-án megrendezett Ostlicht Camera & Photo Auction leütési árai ezen a linken találhatók.