A sorozat és a könyv címének jelentése a platóni filozófiából vett „Világlélek/-szellem” koncepcióban gyökerezik. Eszerint a szemlélet szerint létezik egy mindent összekötő, egyetemes szervezőelv, melyben minden mindennel összefüggésben áll. A projekt azonban nem ennek az erőnek a létezését akarja bizonyítani, hanem az emberiség azon alapvető igénye előtt tiszteleg, hogy hite van egy kiismerhetetlen, nálunk magasabb rendű rendezőelvben. A könyv nyolc fejezeben reflektál mai korunk nyomasztó kakofóniájára és a benne rejlő sötétségre, miközben felfedi rejtett szépségét is. A várost veszi vizsgálódási terepként, amelyet leginkább egy reneszánsz tudóshoz hasonló karakter szemszögén keresztül szemlél.
A fotográfus kezdettől fogva könyv formátumban gondolkozott az anyagról, melyhez olyan régi kódexekből inspirálódott, amelyek a tudomány és az okkult mágia ötvözésével próbáltak átfogó magyarázatot adni a világ rendszerére. Ezek a rejtélyes enciklopédiák a tudást komplex formában rendszerezték és infografikák segítségével próbálták ábrázolni a jelenségek közötti összefüggéseket. Ilyen például a titokzatos Voynich-kézirat, Robert Fludd és Athanasius Kircher egyszerre misztikus és tudományos munkássága, vagy ezen kiadványok egyik kortárs parafrázisa, a Codex Seraphinianus. A könyv struktúrájában és felépítésében fontos előképek voltak ezek az orákulumszerű könyvek, amelyek a reneszánsz idején keletkeztek és világnézetükben reflektáltak koruk szellemi kontextusára is. Az Anima Mundi is hasonlóképpen tükrözi saját közegét. Míg a reneszánsz polihisztorok főként a humanizmus szellemében, tudományos és természeti jelenségek leírására törekedtek, az Anima Mundi a város anatómiáját vizsgálja fotografikus megfigyelések mentén, fejezetein keresztül a mikrokozmoszoktól a makrokozmosz felé haladva. A talált és megrendezett látványokban egy ősi tudás referenciái keverednek a poszthumán állapot hangulatával. Az ember kevéssé van jelen a képeken, lenyomatai viszont annál inkább.
