Mit nézzünk áprilisban? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Két páros vetítésen keresztül pillanthatunk be a földrajzi közelség mellett ezer kulturális szálon összekötött osztrák és magyar valóság egy-egy szegletébe, a közösségi létezés eltűnőben vagy átalakulóban lévő sarkaiba. (...) Nincs ebben semmi meglepő, mondhatnánk, hiszen csupán 400 kilométerre vannak a helyszínek egymástól, de a 120 évvel ezelőttig az Osztrák–Magyar Monarchia ernyője alatt egyesülő országok XX. századi sorsa erőteljesen más irányt vett és emiatt mára Ausztriát Nyugat-Európához, a szomszédos Magyarországot viszont Kelet-Európához szokás sorolni. Az előítéletek ellen dolgozó vetítéspár olyan közösségi tereket mutat be mindkét országból, amelyek utolsó óráikat élik és bár sok ember számára otthonpótlékként funkcionálnak, nyom és valódi alternatíva nélkül tűnnek el.

A kiállítás Katkó Tamás fotóművész eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig. A teljes oeuvre legalább harmincezer fotót tartalmaz, melyeket magán- és múzeumi gyűjteményekben őriznek. A tárlat közel harminc előadás fotóiból válogat, többek között Madách Imre, Esterházy Péter, Szép Ernő és Balázs Béla vagy Shakespeare és Mozart művei adják a par excellence fotók szellemi hátterét. Az alkotói gesztus nem az aktuális színdarab képi feltámasztására keres módot, hanem az általa teremtett autonóm fotográfiai valóságot mutatja meg.

Türk Péter teljes életművére jellemző, hogy szisztematikusan és nagyobb léptékű sorozatokban gondolkodott. Az 1970-es évek második felében az általa kidolgozott képszövés technikájával hozott létre műveket. A folyamat során az eredeti fotót apró négyzetekre bontotta, és előre meghatározott számú új képet hozott létre belőlük. A gondolkodás vizuális nyelvét jelenítik meg, annak a rendszernek a mentén, amelyet Türk gondosan felépített minden egyes esetben. Az eredeti fotót is a kész mű részévé tette, hiszen így vált átláthatóvá a teljes folyamat. A képek nagyításával, kicsinyítésével, az elemek véletlenszerű újrarendezésével és végül a Statikus mozi című mű esetében egy filmmé alakításával komponálta újra a látványt.

2025-ben a legendás német divatfotográfus Peter Lindbergh (1944-2019) kiállításával nyit a Budapest Fotófesztivál a Műcsarnokban. Peter Lindbergh az 1980-as évek óta a divatfotó legtöbbet emlegetett képviselője. A fotográfiában úttörőként, minimalista eszközökkel az időtlen karaktert kívánta megragadni, egyéni látásmódjával újraértelmezte a szépség fogalmát. Portréi pózmentes természetessége, a reklám és a divat világában szokatlan látásmódja ellentétben állt a korszak szigorúan konstruált képstílusával, szembement a divatfényképészet aktuális trendjeivel. A személyiség elsődlegessége mellett, a női archetípusok, a táncosnő, a femme fatale, a hősnő megjelenítése, azaz a szerepjáték éppúgy lényegi eleme Lindbergh fekete-fehér képeinek, mint a spontaneitás és a dinamizmus.

Schäffer Zsuzsa a mai napig kizárólag fekete-fehér analóg technikával dolgozik. A film előhívását, a képkidolgozást, nagyítást és újabban a negatívjai digitalizálását és printek készítését is saját maga végzi. Portré-, divat-, esemény-, város-, és tájfotói is ismertek és elismertek, azonban az igazi területe, műfajtól függetlenül, a személyes fotográfiák készítése, a szépség felfedezése. Ahogyan Ragályi Elemér fogalmazott: „Esztétikai gyönyörűséggé transzformálja a horpadt ereszcsatornát, a pergő vakolatot (...), a párát lehelő kukát, (...) szoborrá nemesíti a roncsautót (...). Mindez nem az enyészet apoteózisa, hanem a mindenütt fellelhető szépség felfedezésének és megragadásának öröme.”

A Budapest FotóFesztivál az Erzsébetvárossal együttműködésben pályázatot hirdet 35 év alatti fotográfusok számára csoportos kiállításon való megjelenésre. Az évente meghirdetett pályázaton a nyertes alkotók munkái által a BPF kiemelt eseményeként mutatkozik be a kortárs magyar fotográfia legifjabb generációja. A tematikailag kötetlen felhívás arra keresi a választ, hogy mi foglalkoztatja most a fiatal fotográfusokat, melyek azok a tematikák, kérdések, amelyek mentén sorozataik / portfóliójuk formálódik. A kiállítás kurátorai főként az eredetiséget, a nem konvencionális látásmódot, megközelítést részesítették előnyben mind a témák és a koncepciók tekintetében.

A Budapest FotóFesztivál a Leica hagyományai előtt tisztelegve egy különleges kiállítást mutat be a Leica Boutique Budapest terében. A kamera, amely idén 100. születésnapját ünnepli, 1925-ös debütálásával forradalmasította a vizuális látásmódot, az utóbbi években pedig ismét nagy népszerűségnek örvend, újabb lendületet adva a fotográfiának. A Leica 5 x 5 című kiállítás 5 különböző stílusban alkotó, hazai fotográfus munkáiból válogat.

A fotográfia feltalálása óta kísérletezik a fény különleges formavilágával. A valóság pontos másolata csupán az egyik dimenzió a számtalan lehetőség közül, melyet a fény lenyomata tartogat számunkra. Az unio mystica a fotográfia különböző technikáiban, akár kamerával akár kamera nélkül alkotott képekben a fény átalakító erejének közvetlen megtapasztalásában rejlik. A kiállított alkotók egyéni látásmódján keresztül utazhatunk e dimenziók között az absztrakt és experimentális munkáktól, a lírai, vagy klasszikus dokumentarizmusig megismerve a fény kettős természetét, a hullámok és részecskék alkímiáját, az idő viszonylatában, a háromdimenzióból alkotott két dimenziót. A kiállításon Magyar Alkotók Országos Egyesülete Fotográfia Tagozatának alkotói közül hét fotográfus munkája látható, akik különböző megközelítéssel kapcsolódnak a témához.

„Vissza akarok térni a régen elhagyott szülői házba, hogy még egyszer, utoljára a hatalmas, Dunára nyíló ablakhoz állva nézhessem az vízen tükröző aranyszínű napfényt.” Ez a vágyakozás áll a Kockavető, az emlékezet és a véletlen által formált fotográfiai zarándoklat középpontjában. A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj támogatásával megvalósított projektben szüleinek nagyon fiatalon való elvesztését dolgozza fel Bartha Máté a hátrahagyott fényképek, rajzok, naplóbejegyzések és visszatérő álmainak vizsgálata mentén. Ezeket a töredékeket útikalauzként használva járja be szülővárosa minden kerületét, hogy egy új, múlt és jelen határán álló személyes mitológia építésére tegyen kísérletet.

A NO STRINGS ATTACHED című kiállítás a függőségek leküzdését és az önazonosság felvállalását járja körül. A társadalmi elvárások, családi nyomások és a személyes hiedelmek láthatatlan kötöttségeinek elengedését vizsgálva, a kiállítás a valódi identitás felé vezető átalakulás folyamatát tárja elénk. Az egyes sorozatok arra hívják a nézőt, hogy elgondolkodjon azon, hogyan látjuk magunkat, tükröt tartva a múlt elképzelései felé, miközben bepillantást nyújt a szókimondó önkifejezés szépségébe. A NO STRINGS ATTACHED arra ösztönzi a közönséget, hogy ünnepelje a szabadságot, az egyéniséget és a bátorságot, hogy átlépjünk azokon a határokon, amelyek formáltak minket. A különböző perspektívák és magával ragadó történetek segítségével a kiállítás kiemeli azokat az erősségeket és mélységeket, amelyek egy olyan életet jellemeznek, melyet személyes vágyak irányítanak.

A Szabad szemmel nem látható című kiállítás három vizuális művész Philippine Schaefer, Schór Ádám és Yorgos Yatromanolakis munkáiból válogat, melyek mind a szabad szemmel látható képi világon túli észlelésről mesélnek. A világról alkotott képünk, benyomásaink lenyomata elsősorban vizuális észlelésünkön keresztül történik. A valóság azonban csak hitünkön múlik. Mindaz, amiről azt állítjuk valóság, csupán az, amiről el is hisszük azt. Nézőpontunkat hitünk formálja. Mindaz a valóság, amit megteremtünk, ami az idő lineáris vonalán a következő pillanat, csupán korábbi érzelmeink kivetülése, íly módon a jövő szegmense, nem más, mint a múlt teremtése, amelyre minden megélésünkkor MOSTként gondolunk. Most, most, és most. Mi történik akkor, ha feltételezzük, hogy prekoncepciónk csupán az eddigi tapasztalati szűrönkön keresztül értelmezett tér - idő valóság? Mi más lehetséges, ha elfogadjuk a valóság sokszínűségét, és nyitottá válunk arra, hogy az is realitás, aminek vizuális lenyomata akár szokatlan formát is ölthet?

Aimee McCrory Hullámvasút: Jelenetek egy házasságból című díjnyertes sorozata az alkotó saját, több mint négy évtizedes házasságát állítja középpontba, feltárva az együtt öregedés örömeit és kihívásait. A sorozat őszinte és intim pillanatokon keresztül mutatja be a házasság dinamikáját, miközben finom humorral és méltósággal közelíti meg az öregedés témáját. A projekt a világjárvány idején kezdődött, amikor McCroryt megbénította a félelem, hogy elveszítheti férjét, Dont. E belső szorongásból született meg az a vizuális narratíva, amely az együtt töltött élet törékenységét és szépségét örökíti meg.