Mit nézzünk novemberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

A veszprémi Csikász Galériában 2019-ben indult, és azóta kétévente megrendezett FOTOTAXIS című tematikus kiállítássorozat 2025-ben, immár harmadik alkalommal szeretne bemutatkozási lehetőséget nyújtani fiatal, frissen végzett, vagy a már ismert fotós generáció legérdekesebb tagjainak munkáiból. A mostani 2025-re tervezett kiállítás a rögzített kép technikai és technológia alapú problémáit vizsgálja. A 21. század képi látásmódját sosem tapasztalt mértékben határozzák meg a technikai képalkotó és –rögzítő eszközök. A legkülönbözőbb kamerák, drónok, műholdak, a generatív mesterséges intelligencia-szoftverek, és a legváltozatosabb módon képet előállítani tudó rendszerek. A kiállítás néhány jellemzőnek szánt alkotói gyakorlatokon keresztül járja körül, hogyan alakítja át a technikai kép a nemcsak a valóságról, hanem a képről alkotott fogalmainkat, általa hogyan teremti meg saját utópiáit és disztópiáit. A Techno-Tópia nemcsak a képtechnológiák által az észlelhető valóság dinamikus átalakulását, de a képek mögött rejlő hatalmi struktúrákat, hibákat és torzulásokat is vizsgálja. Mit is hívunk innentől képnek, kinek az álma, és kinek a rémálma ez az új vizuális világ?

Santhó Imre grafikus, illusztrátor és divatfotós volt a huszadik század első felében. A magyar származású művész Imre von Santhó néven élete során számos országban megfordult, botrányt okozott aktrajzaival és sikereket ért el fényképeivel. Az 1920-as és 30-as években Berlinben élt, ahol divatmodellekkel és filmsztárokkal dolgozott együtt, a képei pedig neves magazinokban jelentek meg. Mindezek ellenére a munkái alig ismertek itthon. Az Elegancia és kísérletezés, amely az első neki dedikált magyarországi kiállítás, elsősorban a látványos divatfotóira fókuszál, de ezek mellett korábban nem látott grafikákat, illusztrációkat és dokumentumokat is bemutat.

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza Duett: zene és fényképezés című közös kiállításain a zenei élmények a fényképezés eszközei révén válnak láthatóvá. A felvételeken keresztül megelevenedik, hogyan alakítja át a zene a különböző tereket: a látogató így juthat el a házimuzsikálás meghitt otthonától a hangversenytermek koncentrált figyelmével teli világán, a stúdiók elszigetelt csöndjén és a prímás játékától zengő vendéglőn át egészen a szabad ég alatti, lehatárolhatatlan köztérig. A két helyszínen megrendezett tárlat fényképeit a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gazdag gyűjteményeiből válogatták, hogy a látogatók felfedezhessék a zene és a fényképészet sokszínű, izgalmas párbeszédét.

Mary Ellen Mark (1940–2015) a huszadik század második felének megkerülhetetlen amerikai fotóriportere. Egyéni stílusára jellemző az újító szándék, témaválasztásában pedig az összetett élethelyzetek ábrázolása került leginkább pályafutása homlokterébe. A személyiségábrázolásra való törekvés és a különböző marginalizált csoportok életének feldolgozása főként a női társadalom szemszögéből került bemutatásra. A Mai Manó Házban látható kiállítás olyan képeket gyűjt egybe, amelyeket a fotográfus a 2000-es évek elején, archívuma rendezésekor válogatott össze. Ezek a felvételek életművének legemblematikusabb sorozataira utalnak vissza, és számos alkalommal jelentek meg olyan rangos lapokban, mint például a The New York Times Magazine, a Life vagy a Vanity Fair. Ezek a képek nem csupán pályafutásának mérföldkövei, hanem napjainkra már a történelem részévé váltak: a Ward 81, Indian Circus, Streetwise, The Damm Family, Twins című sorozatai vizuális kultúránk ikonikus darabjai.

A NYC Punk Scene című díjnyertes sorozat 2020-ban indult, és azóta Rosario következetesen dolgozik azon, hogy bemutassa a punk szubkultúra 21. századi arcát. „A punk New Yorkban soha nem halt meg, csak átalakult" – vallja a fotográfus, aki nem kívülről szemléli a színteret, hanem aktív részeseként, baráti kapcsolatokon keresztül építette fel vizuális narratíváját. A felvételek az alanyok életének mindennapjaiba engednek betekintést: lakásokba, koncertekre, házibulikba, utcai jelenetekbe – olyan terekbe, amelyek a többségi társadalom számára rejtve maradnak. Ez az őszinte hozzáférés teszi Rosario képeit különlegessé: nemcsak dokumentál, hanem empátiával fordul az ábrázolt közösség felé. A PaperLab Galériában látható 28 kép nemcsak a punk szubkultúra vizuális krónikája, hanem egyfajta tisztelgés is az iránt a szellemiség iránt, amely a punk mozgalmat New York városának egyik meghatározó kulturális jelenségévé tette. Rosario munkája segít megőrizni ezt a fontos kulturális örökséget, és bemutatja a punk életérzést egy olyan perspektívából, amely egyszerre közeli és érzékeny.

Dafna Talmor brit képzőművész a Balaton Eye nemzetközi művészeti rezidenciaprogram egyik résztvevője volt 2023-ban. Munkássága a tájkép - a fényképészet egyik klasszikus műfaja - iránti rajongására épül. Megközelítése azonban minden, csak nem klasszikus, és valójában nehezen illeszthető be a fotográfiai hagyományba. Munkáinak erős kortárs vizuális megjelenése és esztétikája van, amelyet nem könnyű összehasonlítani más, mai fotográfiai gyakorlattal. 2009 óta dolgozik a Constructed Landscapes (Konstruált tájképek) című projektjén. Ebben a projektben egy sajátos munkamódszert alakított ki, amely egyrészt mélyen az analóg fotográfia hagyományában gyökerezik, másrészt viszont megkérdőjelezi azt. A munka középpontjában a sötétkamrában a negatívokkal való kísérletezés áll: különféle negatívokat vág és kombinál, hogy új, képzeletbeli tájakat hozzon létre. Legújabb munkáiban tovább szakít a hagyományos fotókeret formátumával, diptichonokra, triptichonokra osztja és 3D-s objektumokat készít.

Kevés olyan operatőr van, akinek a felvételei nem hivalkodóak, nem harsányak, de ennek ellenére beleégnek a szemünkbe, sőt, valahova annál is mélyebbre hatolnak bennünk, és ott váltanak ki érzéseket, érzelmeket. Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy Robby Müller egész lényét rakta bele egy-egy jelenet felvételébe. Nem a technikával és virtuóz megoldásokkal akart elvarázsolni – ami gyakran magát az embert rejti el a néző szeme elől –, hanem az „emberséget” tudta lefilmezni. Ez az empátia és figyelem köszön vissza a fotóiról is. Ezeken a képeken sok olyan pillanat van, ami egy másodperc múlva talán már egészen máshogyan alakul: egy kocsi, ami elhajt a képből, egy madár, aki ki tudja mennyivel a fotó készülte előtt még életben volt, egy éppen fennálló fényviszony egy hotelszobában… Hétköznapi jelenetek szerepelnek ezeken a fotókon – talán sokat ismerünk is saját életünkből – de mégsem hatnak mindennapinak. Egy lépéssel túlmutatnak azon, és ez már Robby Müller! Aki, bár legtöbbször nem szerepel a képeken, mégis sikerült magát belekomponálnia, valahol a láthatón túl. (Nagy Zágon)

A tudományos vizsgálat tárgyait latinul szokták elnevezni. Arbores – Fák. Ezt a címet adtam a megfigyeléseimnek, ami ugyan nem tudományos, és nem is természetfotókról van szó a szokásos értelmezés szerint. Mintázatokat próbáltam találni, amik valamely egyéni karakterét ragadják meg ezeknek a mindenhol jelenlévő furcsa lényeknek, kiemelik őket a hétköznapi észrevétlenségből, és egy keret határai között képpé állnak össze. (Szilágyi Lenke)