Első témaköre a tánc volt, de később aktot, mozgást és természetfotókat is készített, valamint 1983-tól e témakörökben jelentek meg könyvei. Eifert huszonegy hazai és nemzetközi egyesület – köztük a Magyar Fotóművészek Szövetségének – tagja.
Az itt bemutatott képek egy New Yorkban talált albumból származó sorozat darabjai. A család a fényképezés egyik legnagyobb kihívásával küzdött; azzal, hogy miként lehet jól lefényképezni egy fekete kutyát egy olyan Polaroid kamerával, amely teljesen alkalmatlan a nyári napnál csak egy kicsit is sötétebb fényviszonyok közötti fényképezésre.
A fényképezéssel csak a hetvenes évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, ekkor Andy Warhol Interview című magazinjának állandó munkatársa lett. Első kiállítását a New York-i Light Galleryben rendezték meg 1973. január 6-án.
A fényképez szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: megörökít. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük, ami volt.
Kozák Lajos fotográfusi tevékenységét polgári foglalkozása mellett végezte. Alkotásai két jól elkülöníthető csoportra oszthatók: a két világháború között készült művészfotókra és a teljes életutat átölelő sportfotókra. A fotográfus hagyatékát 1975-ben, a művész halálát követően vásárolta meg özvegyétől a Magyar Sportmúzeum, de az anyag nagy része 2011-ig feldolgozatlan maradt.
A huszadik század egyik legnagyobb portréfényképésze előszeretettel fényképezte a művészvilág és a politikai élet szereplőit. Munkássága elismeréseként fontos szakmai díjakat kapott, és képeit neves gyűjteményekben (Museum of Modern Art, Art Institute of Chicago, Victoria and Albert Museum, Moderna Museet, Stedelijk Museum) őrzik.
A kétezres évek eleje óta különböző ütemben folyamatosan zajlik a fotók digitalizálása, így mára a gyűjtemény közel egyharmadáról készült digitális másolat, amelyek adatolás és szakmai ellenőrzés után folyamatosan válnak elérhetővé a múzeum online adatbázisában.
Az 1917-ben született Irving Penn amerikai fotóművész divatfotóiról, portréiról és csendéleteiről ismert. Penn 1934 és 1938 között a Philadelphiai Múzeum Iparművészeti Iskolájába (ma Művészeti Egyetem) járt, ahol rajzot, festészetet, grafikát és iparművészetet tanult Alexey Brodovitch irányítása alatt.
A 9×18 cm-es képek főleg a harmadik randevú éjféli légyottjára és magára az esküvőre koncentrálnak, amely egy meglehetősen buja növényzetű trópusi díszletben zajlik. A képaláírással is ellátott, kézzel színezett sztereófényképeken nincs dátum, de valószínűleg a 19. század végén készülhettek. Sajnos a tizenegyedik kép hiányzik a sorozatból, így az udvarlástól az esküvőig vezető 25 szakaszból csak huszonnégy lépést láthatunk.
Tombor Zoltán (1973) jelenleg Budapesten élő és alkotó fotográfus. Autodidakta, tizenévesen ismerkedett meg a fotográfia alapjaival, 1995 óta fényképez hivatásszerűen. Karrierje Magyarországon kezdődött, majd 2003-ban Milánóba költözött, ahol főként divat-, reklám- és portré felkéréseket teljesített.
1907-ben egy 25 éves fiatal nő 33 fényképet ajándékozott a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak. A felvételek túlnyomó többsége Zomborban készült, de néhány kép erejéig megjelenik Ada, Felső-Roglatica, Óbecse, Apatin, Pécs, és Fiume is. A fotók leltárbavétel után a fényképgyűjtemény raktárába kerültek, készítőjük hamarosan elhunyt, és több mint száz évig nem fordult feléjük különösebb figyelem.
Az 1942-ben Leningrádban született Mása Ivansincova nagyanyja ösztönzésére balerinának tanult, végül a nagymama halála után egy műszaki főiskolán fejezte be tanulmányait. 18 éves korától közel negyven éven át egy Leica IIIc és egy Rolleiflex fényképezőgéppel örökítette meg saját, és a Leningrádban élő emberek mindennapjait.
„Ha vannak különböző typusok a népies építkezésben, akkor azok egyfelől csakis a különböző nemzetiségek, másfelől ugyanazon nemzetiségek különböző geografiai viszonyok közt élő csoportjai közt lehetnek.”
Országszerte jellemző volt, hogy a háború idején megnőtt a vidéki műtermek forgalma, a korábbinál többen készíttettek családi emlékképet. A rövid idő alatt nagymértékben felhalmozódott üveglemezek tárolását a fényképészek nem mindenhol tudták megoldani, ezért üvegkereskedőknek eladták vagy megsemmisítették azokat.
Az 1920-as évek közepétől bő három évtizeden keresztül népszerű hazai és nemzetközi szinten is sikereket elért, meghatározó fotográfusokat, fotóriportereket felsorakoztató magyaros stílusú fotográfiai irányzat számos képviselőjétől őriz felvételeket a Néprajzi Múzeum.