Az itt bemutatott képek egy New Yorkban talált albumból származó sorozat darabjai. A család a fényképezés egyik legnagyobb kihívásával küzdött; azzal, hogy miként lehet jól lefényképezni egy fekete kutyát egy olyan Polaroid kamerával, amely teljesen alkalmatlan a nyári napnál csak egy kicsit is sötétebb fényviszonyok közötti fényképezésre.
A fényképezéssel csak a hetvenes évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, ekkor Andy Warhol Interview című magazinjának állandó munkatársa lett. Első kiállítását a New York-i Light Galleryben rendezték meg 1973. január 6-án.
A 9×18 cm-es képek főleg a harmadik randevú éjféli légyottjára és magára az esküvőre koncentrálnak, amely egy meglehetősen buja növényzetű trópusi díszletben zajlik. A képaláírással is ellátott, kézzel színezett sztereófényképeken nincs dátum, de valószínűleg a 19. század végén készülhettek. Sajnos a tizenegyedik kép hiányzik a sorozatból, így az udvarlástól az esküvőig vezető 25 szakaszból csak huszonnégy lépést láthatunk.
1907-ben egy 25 éves fiatal nő 33 fényképet ajándékozott a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak. A felvételek túlnyomó többsége Zomborban készült, de néhány kép erejéig megjelenik Ada, Felső-Roglatica, Óbecse, Apatin, Pécs, és Fiume is. A fotók leltárbavétel után a fényképgyűjtemény raktárába kerültek, készítőjük hamarosan elhunyt, és több mint száz évig nem fordult feléjük különösebb figyelem.
Az 1942-ben Leningrádban született Mása Ivansincova nagyanyja ösztönzésére balerinának tanult, végül a nagymama halála után egy műszaki főiskolán fejezte be tanulmányait. 18 éves korától közel negyven éven át egy Leica IIIc és egy Rolleiflex fényképezőgéppel örökítette meg saját, és a Leningrádban élő emberek mindennapjait.
„Ha vannak különböző typusok a népies építkezésben, akkor azok egyfelől csakis a különböző nemzetiségek, másfelől ugyanazon nemzetiségek különböző geografiai viszonyok közt élő csoportjai közt lehetnek.”
Országszerte jellemző volt, hogy a háború idején megnőtt a vidéki műtermek forgalma, a korábbinál többen készíttettek családi emlékképet. A rövid idő alatt nagymértékben felhalmozódott üveglemezek tárolását a fényképészek nem mindenhol tudták megoldani, ezért üvegkereskedőknek eladták vagy megsemmisítették azokat.
Az 1920-as évek közepétől bő három évtizeden keresztül népszerű hazai és nemzetközi szinten is sikereket elért, meghatározó fotográfusokat, fotóriportereket felsorakoztató magyaros stílusú fotográfiai irányzat számos képviselőjétől őriz felvételeket a Néprajzi Múzeum.
Az 1955-ben született Hans van der Meer – aki 1995 óta foglalkozik európai amatőr labdarúgócsapatok pályáinak, mérkőzéseinek fényképezésével – nagyméretű képeivel a huszadik század első felében készült klasszikus sportfotók előtt tiszteleg. A European Fields. The Landscape of Lower Leaue Football című fotóalbum születésének történetéről így mesélt a holland fotográfus:
1959-ben jelent meg a luzerni Camera Verlag / C. J. Bucher AG. kiadásában Richard Avedon (1923-2004) Observations című fotóalbuma Truman Capote előszavával, amelynek magyar fordítását teljes egészében bemutatjuk.
Azon lengyel művészek egyike, akinek életműve európai szinten is jelentős, és kiállta az idő próbáját. Az irodalmi és színházi munkássága iránt már az 1950-es években elkezdtek érdeklődni, ám fotográfiáinak különlegességét csak az utóbbi évtizedekben fedezték fel.
A korszak legnépszerűbb, elsősorban a középosztálybéli olvasókat megcélzó ismeretterjesztő, képes hetilapjában – a századfordulóhoz közeledve – a technikai eszközök fejlődésével egyre nagyobb teret kaptak a fotográfiák.
A sötétkamrák titkai – Így néznek ki a világhírű fotóművészek előhívó tálcái 21 • 04 • 01Spéder Zsófia Napjainkban, amikor a digitális világ fénykorát éli és az analóg korszak letűnőben van, nem meglepő, ha olyan fotográfusba botlunk bele, aki még életében nem látott sötétkamrát. John Cyr fotóművész és fotólaboráns sorozatában ennek a feledésbe merülő folyamatnak […]
Plohn Józsefről – akinek már apja is műtermi fényképész volt Hódmezővásárhelyen – azt hihetnénk, hogy egy a századforduló táján a vidéki városokban működő több száz tisztes fényképészmester közül. Két jelentős munkájának nagysága, és megvalósításának színvonala azonban nem csupán helytörténeti jelentőségű, hanem alkotóját kiemeli a többnyire csak a szakemberek által ismert mesterek sorából, és a magyar művelődés- és fotótörténet maradandó értéket teremtő személyiségévé teszi.
A találkozásaim ezekkel az emberekkel alapjaiban megváltoztatták a hozzáállásomat az élethez és halálhoz egyaránt. Hálával tartozom sorozatom szereplőinek, amiért őszintén megosztották velem életük és haláluk megrázó pillanatait.