Arthur E. Smith mikrofotóiból – a világon elsőként – Richard Kerr A természet mikroszkópon és fényképezőgépen keresztül (Nature through Microscope & Camera, 1909) című könyvében jelent meg egy válogatás.
Karl Taylor professzionális fotográfus a BBC kamerái előtt fényképezte újra a világhírű felvételt. Az ő verzióján macskák helyett egy kenyérpirítót, illetve a híres Az emlékezet állandósága című festményből ismert szétfolyó órát használta.
Leslie Jones a Bostoni Közpark fáján rekedt rókától kezdve, a közlekedési baleseteken át a Charles Lindbergh-nek az Atlanti-óceán átrepülése után tett amerikai körútjáig, mindenről tudósított.
Veasey tematizált sorozataiban játékok, közlekedési eszközök, fegyverek, tengeri előlények, robotok és emberek belsejébe nézhetünk bele. Ő készítette el a világ legnagyobb röntgenfotóját, mely egy Boeing 777-es repülőgépet ábrázol egy bostoni hangárban.
Célszerű – itt-ott hosszabban megállva – többször is végiglapozni ezt a 618 oldalnyi albumot. Vannak benne olyan képek, amelyek csak többszöri megtekintés által árulják el hatásuk titkát. Tímár önmagáról éppúgy maradandóan beszél ezekkel a munkákkal, mint a korszakról, amelyben a képek keletkeztek.
Aydin Büyüktaş képeiről egyből látszik, hogy digitális manipulációval készültek, az eredmény pedig lenyűgöző. Olyan világba kísérnek el minket ezek a fotók, ahol a tér és az idő teljesen összefolyik, megfoghatatlanná válik.
„Minden hópehely végtelen szépséget rejt magában, amelyet megerősít az a tudat, hogy minden valószínűség szerint soha nem találunk pontosan olyat, mint amit éppen látunk.”
A klasszikus fotóstílust megvalósító mesterként tartják számon, aki a legtisztább kompozíciós elvek szerint építkező fotográfiát a legtökéletesebb technikával ötvözte. Életművének sokoldalúsága, tematikájának gazdagsága zavarba ejtően széleskörű. Ami megkülönböztette kortársai fő áramlatától, az nem a témaválasztása, hanem kísérletező alkata volt.
A Magnum Photo ügynökséghez 1951-ben csatlakozott és (el)ismertségét jól jelzi, hogy 1958-ban egy felmérés eredményeképpen a „világ tíz legnagyobb fotográfusa” közé sorolták Ansel Adams, Richard Avedon, Henri Cartier-Bresson, Alfred Eisenstaedt, Ernst Haas, Yousuf Karsh, Gjon Mili, Irving Penn és W. Eugene Smith mellett.
Az évtizedeken át tartó tradicíó 1942-ben, három évvel Anna halála előtt szakadt meg, és a több mint negyven évből mindössze csak néhány év maradt ki.
Az itt bemutatott képek egy New Yorkban talált albumból származó sorozat darabjai. A család a fényképezés egyik legnagyobb kihívásával küzdött; azzal, hogy miként lehet jól lefényképezni egy fekete kutyát egy olyan Polaroid kamerával, amely teljesen alkalmatlan a nyári napnál csak egy kicsit is sötétebb fényviszonyok közötti fényképezésre.
A fényképezéssel csak a hetvenes évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, ekkor Andy Warhol Interview című magazinjának állandó munkatársa lett. Első kiállítását a New York-i Light Galleryben rendezték meg 1973. január 6-án.
A 9×18 cm-es képek főleg a harmadik randevú éjféli légyottjára és magára az esküvőre koncentrálnak, amely egy meglehetősen buja növényzetű trópusi díszletben zajlik. A képaláírással is ellátott, kézzel színezett sztereófényképeken nincs dátum, de valószínűleg a 19. század végén készülhettek. Sajnos a tizenegyedik kép hiányzik a sorozatból, így az udvarlástól az esküvőig vezető 25 szakaszból csak huszonnégy lépést láthatunk.
1907-ben egy 25 éves fiatal nő 33 fényképet ajándékozott a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak. A felvételek túlnyomó többsége Zomborban készült, de néhány kép erejéig megjelenik Ada, Felső-Roglatica, Óbecse, Apatin, Pécs, és Fiume is. A fotók leltárbavétel után a fényképgyűjtemény raktárába kerültek, készítőjük hamarosan elhunyt, és több mint száz évig nem fordult feléjük különösebb figyelem.
Az 1942-ben Leningrádban született Mása Ivansincova nagyanyja ösztönzésére balerinának tanult, végül a nagymama halála után egy műszaki főiskolán fejezte be tanulmányait. 18 éves korától közel negyven éven át egy Leica IIIc és egy Rolleiflex fényképezőgéppel örökítette meg saját, és a Leningrádban élő emberek mindennapjait.