1895. július 20-án Weisz Lászlóként született a dél-magyarországi Bácsborsódon. Földbérlő gazdálkodó apja Weisz Lipót tönkre menvén elhagyta családját, talán Amerikába vándorolt ki, így anyja, Stein Karolina gyermekeivel édesanyjához Adára költözött. Volt otthonukon 2009 óta emléktábla őrzi Moholy-Nagy emlékét.
E tanulmányban Lengyel András képzőművészeti fotóhasználatát mutatom be, kitérve egyúttal annak megjelenésére is sokszorosított grafikai anyagain. Lengyellel először a 2013-as Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás előkészítése során kezdtünk el intenzíven együtt dolgozni. Megosztotta velem közös munkáik, barátságuk történetét, ami meghatározó volt mindkettejük számára a hetvenes évek közepétől Tolvaly haláláig. Az együttműködést nemrég kezdtük újra a 2023 tavaszán megvalósuló Lengyel András életmű-kiállítás kapcsán, amelynek jelenleg a kutatási fázisánál tartunk, együtt végezve az anyagok feltárását, válogatását.
A 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején Magyarországon egyre inkább elterjedt a képzőművészeti fotográfia alkalmazása, többek között a koncept art, a happening, a land art, vagy a fluxus hatására. A fotó ugyanis különösen alkalmasnak ígérkezett arra, hogy minimalista módon, a jelek szintjére redukálva, a képsorozatokban a jelek tetszőleges kombinációjával kísérletezzen.
Rosti Pál a távoli, egzotikus vidékeket sokoldalúan, tudományos igénnyel megismertető, gazdagon illusztrált 19. századi útikönyv-készítés egyedülálló hazai úttörője volt. Egyben a korabeli táj-és városfényképezésnek – a nemzetközi fotótörténet-írás által is – magasra értékelt korai művelője, aki a fotográfia feltalálásának nyilvánosságra hozatala után 18 évvel már igen magas színvonalon művelte e műfajt.
Angelo a magyar fotográfia talán legizgalmasabb, legrejtélyesebb, legeredetibb, legsokoldalúbb, egyesek szemében legellentmondásosabb egyénisége. Egész művészpályájára a sokrétű változatosság, a kívülállás, a társtalanág, a szemléletének folyton változó, alakuló, öntörvényű fejlődése jellemző. Tőry Klára esszéje.
Mindenki egyszerűen csak „Bailey”-nek hívja. Barátai, kollégái, családja, korábbi szeretői és csodálói, becsmérlői, riválisai, a média, modellek és múzsák, mindannyian beletörődően elfogadták a mononim névhasználatot, elvégre ahogyan Prince-ből, Beyoncé-ból, Kramerből, vagy Ringóból is csak egy van, Baileyből is csak egy lehet.
Az alábbi esszében – melynek magyar fordítása a Phillips aukciósház engedélyével kizárólag a Punkton olvasható – arról értekeznek, hogy Sherman munkásságának alanyai miként fonódnak össze egy korokon átívelő, kortárs kultúrát leíró elbeszéléssé.
A klasszikus fotóstílust megvalósító mesterként tartják számon, aki a legtisztább kompozíciós elvek szerint építkező fotográfiát a legtökéletesebb technikával ötvözte. Életművének sokoldalúsága, tematikájának gazdagsága zavarba ejtően széleskörű. Ami megkülönböztette kortársai fő áramlatától, az nem a témaválasztása, hanem kísérletező alkata volt.
A kötet címe, On Photographs, allúzió Susan Sontag A fényképezésről (On Photography) című nagy hatású és úttörő jelentőségű könyvére. Campany a 120 fotó mindegyikét világos és lényegre törő kommentárral látja el, amely beszámol a kép és készítője történetéről, értelmezi a fotó tartalmát és jelentését, és kontextualizálja azt a vizuális kultúrán belül.
Az elmúlt hónapok kortárs képzőművészeti közbeszédét nem csak a világjárvány kapcsán kialakult kulturális helyzet vagy a válság szülte kérdések, de ezekkel párhuzamosan a digitalitás más témái is meghatározták, élen az NFT-vel, azaz a non-fungible (nem helyettesíthető) token elnevezésű technológiával.
A kriminalisztikai fényképészet egyes aktuális kérdései 21 • 06 • 15Dr. Petrétei Dávid Dr. Petrétei Dávid 1 1. BEVEZETÉS A fényképészet a feltalálását követő 180 év alatt a valóság leképezésének sajátos, tartós és pontos módszereként vált ismertté. A 19. század első harmadának végén jelent meg a dagerrotípia és a talbotípia, ám eleinte a kép […]
„Nem tartozhatok ehhez a világhoz, ha azt nem tudom a magam módján elképzelni. Amikor egy vak személy azt mondja, hogy ’elképzelem’, akkor az azt jelenti, hogy a külső valóságról ő is belső elképzeléssel rendelkezik”.
Robert Doisneau a második világháború utáni időszak egyik jelentős francia fotográfusának számít, aki meghatározó képviselője volt az úgynevezett humanista szemléletű/felfogású fényképezésnek.
Egy kép többet mond ezer szónál. Vajon mit árul el egy szakterületről, hogy lényege egyetlen szállóigévé nemesedett közhely vagy közhellyé kopott szállóige segítségével megragadható? Mai globalizált világunkban az elméleti fejtegetéseink többé nem úgy kezdődnek, hogy „már a régi görögök is”: az egy kép tízezer szót ér bölcsességét a kínaiak Kong Zi-nek (Konfuciusznak) tulajdonítják, bár a „Beszélgetések és mondások” fennmaradt anyagában ez a bölcsesség nem szerepel, maga a tulajdonítás jelzi a szólás találó és lényeglátó voltát.
Az Aperture Magazine tavaly decemberben megjelent, 237. lapszámának témája a spiritualitás volt, vendégszerkesztője pedig a fotográfus-nagyágyú, Wolfgang Tillmans. Mostani cikkünkben egy holland művész, Robin Alysha Clemens képein keresztül foglalkozunk mi is a témával, aki különböző vallási közösségek életét mutatja be antropológiai eszközök segítségével.