Ez az első retrospektív kiállítás, amely Ergy Landau pályafutását teljes egészében próbálja bemutatni a magyarországi kezdetektől a franciaországi munkásságán, valamint a Kínában és Mongóliában készült képein keresztül. A kiállítás Laurence Le Guen évekig tartó munkájának eredménye, aki a Mai Manó Házban is tartott már előadást 2020-ban Ergy Landau at “open books” címmel.
Pénteken a Pesti Vigadóban az Államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, valamint Vitályos Eszter és Hoppál Péter, a tárca parlamenti államtitkárai.
Az onlne kiállításon olyan időtlen klasszikusokat is találunk, mint például Horst P. Horst Mainbocher fűzője, és a kortárs kötelezők közül is feltűnnek például Bastiaan Woudt jellegzetes alkotásai.
Markó élete elmúlt három évét dolgozza fel a kiállítás keretein belül, és saját tapasztalatain keresztül keresi a választ ezekre az egyetemes kérdésekre, miközben egy új perspektívából kezdi szemlélni az őt körülvevő környezetet, saját testét, gyermeke fejlődését, kiutat találva ezzel egy fizikai és lelki (kettős) karanténból.
Az új fesztiváligazgató Veronica Nicolardi a fotográfia vizuális nyelvének szakadatlan fejlődését hangsúlyozza, mely a felvonultatott, elsősorban dokumentarista projektekben tetten is érhető. Válogatásunk során bemutatunk néhány izgalmas projektet a kiállított képek sokaságából.
A LensCulture Critics’ Choice Díja eltér az általuk kiosztott többi díjtól. Hagyományos értelemben vett zsűri nincs, különböző szakértőket, kurátorokat, művészeti igazgatókat, képszerkesztőket, kiadók és galériák vezetőit kérik fel, hogy a beérkező több száz pályamű közül válasszák ki három személyes kedvencüket.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállításon 85 fotó látható, melyekből Roger Ballen kérésünkre ezúttal hetet választott ki és fűzte hozzájuk gondolatait, melyek – egy takeover keretében – a Mai Manó Ház Instagram oldalán jelentek meg.
A C/O Berlin Talent Awardot minden évben művészeti és elméleti kategóriában ítélik oda egy-egy harmincöt év alatti személynek. A díj mindkét nyertes számára pénzjutalommal, valamint egyéni kiállítással és egy egyedi tervezésű kiadvány megvalósításának lehetőségével jár. Az elmélet és a gyakorlat találkozását egy közös kerekasztal-beszélgetés teszi teljessé a győztesek között, azok kihirdetését követően.
Klein 1963-ban utazott Afrikába a brit Town című férfimagazin és a Weekly Telegraph megbízásából. Dakartól Nigeren át Szenegálig utánozhatatlan stílusú fényképeket készített, amelyek egy részét annak idején publikálta, de a legtöbbjük negatívként és diaként a fiókban maradt, és soha nem kerültek nyomtatásba vagy állították ki őket. A munkákat nemrégiben fedezték fel William Klein párizsi műtermében.
A Magnum – a fotográfia jövőjét rendre előrebillentő szokásának megfelelően – júniusban mutatta be az első NFT-kollekcióját, amely három, hetvenöt képből álló válogatást tartalmaz az ügynökség történetének egyre növekvő archívumából.
Csekély azon magyar fototechnika-történeti tárgyak száma, amelyek számottevő nemzetközi figyelmet érdemelnek. Ilyen a Kinga is, melyre fokozottan igazak a fentiekben összefoglaltak, mert egy betörés után ’majd 25 évig nem volt tudomásunk hollétéről.
Az Open for Business – Magnum Photographers on Commission című kiállítás Amszterdamban a Magnum Photos egy olyan oldalát kívánja bemutatni, amelyet a nagyközönség valószínűleg alig ismer vagy nem köti őket a meghatározó fotográfiai műhely alkotóihoz. Illetve ezen munkákkal maguk a fotográfusok sem gyakran reklámozzák magukat, ezek a megbízások többnyire nem képzik részét hivatalos fotográfusi ouevre-üknek.
Nemzedékének egyik legfontosabb amerikai művésze Cindy Sherman, olyan kivételes alkotó, aki korai munkáiban forradalmasította a fotográfiáról való gondolkodásunkat és a kamera művészeti gyakorlatban elfoglalt szerepét. Sherman ezzel művészek és kritikusok generációi előtt nyitott ajtót a fényképezés médiumként való újragondolására.
Az Allure: Platinum Prints by George Hoyningen-Huene 26 fotót mutat be az alkotó ’20-as és ’30-as években készült képeiből. Hoyningen-Huene mint divatfotográfus lett világhírű, a Vogue és a Vanity Fair magazinok vezető fotográfusaként dolgozott 1926–35 között, később pedig a rivális Harper’s Bazaarnál helyezkedett el.
Vadászi Zoltán aktuális, a Foton Galériában megrendezett kiállításának legfőbb motívuma a fekete tulipán, aminek tökéletes példányát évszázados kísérletek során sem sikerült előállítania a botanikusoknak. Vadászi CT-szkennelt és 3D-nyomtatott virága az orvosi technológia eszköztárával váltotta valóra azt, amit a természet nem tudott.