De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket.
August Sander tárgyilagos stílusa és rendületlen igazságkeresése, amelyeknek révén radikálisan szakított a korábbi korszak klasszikus portréeszményével, döntő hatást gyakorolt a fotográfia történetének további fejlődésére.
Pacifico Silano Paris Photo/Aperture First Book Prize jelölt I Wish I Never Saw the Sunshine című munkája egy olyan generációs traumát dolgoz fel, amely átível a meleg és queer identitások, a maszkulinitás mai jelentése és lehetőségei, a személyes emlékezet és az emlékezetpolitika, valamint a transzgenerációs gyász kérdésein egy meglepő és sokrétű felosztású koncept-fotókönyv formájában.
Fejér Ernő fényképein keresztül szembesülni a késő Kádár-kor „éjszakai oldalával” olyan, mint egy Méhes László Langyosvize utáni hirtelen jött hidegzuhany. Egyszerre kijózanító, kábító, dezorientáló: a korszak ismerős-banális világa egyszer csak kísérteties idegenségként áll előttünk, míg a biztos fogódzókat elnyeli a terjengő köd, amely mintha e langyosvízből képződött volna.
A The Power of Photography könyv ereje abban rejlik, hogy egyszerre kezelhető a 20. századi (angolszász-amerikai) fotográfia tömény és sűrített történeti áttekintésének, valamint a szerkesztő személyes fotónaplójának, ami globális kérdésekre reflektál egy mindenki számára megterhelő időszakban a fotó médiumán keresztül.
Számtalan apró érdekesség teszi a füzetet elgondolkodtatóan hitelessé. A papírminőség, a tipográfia és a képek fénymásolt-kitört keménysége az összhangzatot már az első fellapozáskor az 1980-as évek szamizdat-hangulatába sodorja, és ezt az egyfajta tiltottság-érzést pedig később a tartalom is képes tovább árnyalni.
Megváltoztathat egy életutat egyetlen fotó? Mi kell ahhoz, hogy egy kép örökre az emlékezetünkbe égjen úgy, hogy bárhol, bármikor fel tudjuk idézni? Miben rejlik a kép punctuma? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben az Art Cinema új kiadványának, a The Photograph That Changed My Life lapozgatása közben.
A múlt szerteágazó és befejezetlen kutatásokat, a jövő kérdéseket és még fel nem tárt titkokat rejt. És éppen ebbe a kontextusba helyezve, és ezáltal élővé téve válik izgalmassá az ATLAS-projekt és az elkészült könyv.
Fotóművészekkel való képzeletbeli találkozóra invitálja a látogatót gyűjteményén keresztül Madeleine Millot-Durrenberger, a Mai Manó Házban megrendezett A műgyűjtés szenvedélye című kiállításon.
A That which is Unseen című keménykötésű fotográfiai albuma három évtized munkáját foglalja össze közel százhatvan oldalon. Úgy a riporteri évek munkáit, mint az önfinanszírozott (szerelem)projekteket felvonultató kiadványban Prashant Panjiar érdeklődésének egész spektrumát áttekinthetjük.
Fred Herzog – aki már az ötvenes-hatvanas években is színesben fényképezett – több mint ötven évig majdhogynem kizárólag Kodachrome diafilmmel dolgozott, s csak az elmúlt évtizedben vált lehetővé – az archív pigmentek fejlődésével –, hogy képeiből olyan nagyítások készüljenek, amelyek visszaadják diái kivételes színtelítettségét.
Wang Bing több mint nyolcszáz oldalas kiadványa, a The Walking Eye az alkotó nyolc filmjéből mutat be szekvenciákat. Az album a kínai művész a párizsi Le Balban megrendezett kiállításának katalógusa is, ahol az elmúlt húsz évben készített dokumentumfilmes munkáit videóinstallációkként mutatják be.
Geibl Kata új könyvének, a Void kiadó gondozásában megjelent There is Nothing New Under The Sunnak minden képét konzisztensen átjárja a napfény. Más sorozatban talán ez fel sem tűnne, mégis, ez az elem – a kiadvány címének tudatában – valahogy lemondóvá, kiábrándulttá, már-már nihilistává teszi e munkát.
A látogató nem is a kirívó témaválasztásokra vagy legmeglepőbb környezetekből tudósító sorozatokra, hanem sokkal inkább azokra a munkákra kaphatja fel a fejét, amelyek már-már a Paris Photo vásáron különcködve, a fénykép klasszikus mediális megoldásain túllépő, kísérleti(bb) alkotások voltak.
A 2012 óta évente kiosztott Paris Photo – Aperture Foundation PhotoBook Awards díj a fotókönyv-kultúra egyik legrangosabb elismerése. Minden évben három – a legjobb Első Fotókönyv, az Év Fotókönyve és a Legjobb Katalógus – kategóriában versenyez harmincöt kiválasztott alkotás.