Menü

Több mint 600 millió forintot várnak A hét mesterlövész színészének két fényképezőgépéért

23 • 11 • 21Baki László

A fekete a meghatározó színe a közelgő Leitz Photographica aukciónak, amelyet november 24-én és 25-én rendeznek meg a bécsi Hotel Bristolban. Az árverés kiemelt tételei között az első helyen két fekete lakkozású Leica MP fényképezőgép áll, amelyet Yul Brynner (1920–1985) színész használt a Hollywoodi Reneszánsz korszakának dokumentálásához. Otto Steinert (1915–1978) öröksége ezzel szemben fekete-fehér. A német fotográfus expresszív és kísérletező képeivel formálta a háború utáni fotográfiát. A Leitz Photographica hétvégéjét november 24-én indító Shaping Visions című fotóárverésen egy huszonkét Steinert képből álló válogatás kerül kalapács alá.

0103

Fotó: Ernst Haas: Yul Brynner (1920–1985)

A Leica fényképezőgépek rajongói és gyűjtői körében a feketére lakkozott verzió továbbra is nagyon népszerű. A fényképezőgépek fém részeire felvitt festék a folyamatos használat során jellegzetes patinát kölcsönöz, így az idők során mindegyik fényképezőgép egyedi történettel rendelkező darabbá válik. Ahogy a króm divattá vált az 1950-es és '60-as években, viszonylag kevés fekete lakkozású fényképezőgép készült.

„Az elmúlt évtizedben a fekete lakkozással gyártott Leica fényképezőgépek iránti kereslet megugrott. Ugyanakkor az árak gyorsan emelkedtek, és elérték a hét számjegyű eurós tartományt" – mondta Alexander Sedlak, a Leitz Photographica Auction aukciósház ügyvezető igazgatója. Hozzátette azt is, hogy ezeket az amúgy is magas árakat még a tulajdonosok ismertsége is nagyban növelheti.

A 43. Leitz Photographica Aukción két ilyen fényképezőgépet kínálnak eladásra. Az MP-59 és MP-60 Yul Brynner hagyatékából származik. A hollywoodi sztár – aki Anna és a sziámi király (1956) című filmért Oscar-díjat nyert, és olyan legendás westernfilmben is szerepelt, mint A hét mesterlövész (1960), melyben a mindig titokzatos „fekete ruhás férfit” alakította – fotográfusként is ismert volt. A két fényképezőgépének becsült leütési ára egyenként 700.000–800.000 ezer euró.

0103

Fotó: Yul Brynner Leica MP-59 és MP-60 fényképezőgépei
FRISSÍTÉS 2023. november 26.
MP-59 leütési ára: 1.440.000 euró
MP-60 leütési ára: 1.320.000 euró

A közelgő aukció további kiemelt tételei közé tartozik a 700027 sorozatszámú Leica M3 Chrome, melynek a várható leütési ára 300.000–400.000 euró. Az M3 mérföldkőnek számít a Leica történetében, mivel ez volt a márka első sorozatgyártású távmérő keresővel kialakított kameramodellje. A 27. M3 1954-ben hagyta el a leitzi gyárat, és ennek a tételnek is van egy híres korábbi tulajdonosa is – Günther Leitz, az Ernst Leitz GmbH korábbi ügyvezető igazgatója. A Yul Brynner két MP-jéhez hasonlóan az M3-as is november 25-én kerül árverésre.

0103

Fotó: A 700027 sorozatszámú Leica M3 Chrome
FRISSÍTÉS 2023. november 26.
Leütési ár: 288.000 euró

Egy nappal korábban kezdődik a 43. Leitz Photographica aukció a Shaping Visions (Víziók formálása) című fotóárveréssel. Brynner hagyatéka itt is jelen lesz négy fotóval, köztük egy nagy formátumú nagyítással, amelyen Audrey Hepburn látható Velencében 1956-ban. A Shaping Visions csúcspontja azonban az Otto Steinert 22 darab fekete-fehér fotográfiájából álló gyűjtemény.  „Steinert olyan nyomot hagyott a háború utáni német fotográfián, mint senki más. Átfogta az Új látásmód és a Szubjektív fotográfia közötti ívet, szakított a dokumentarista fotográfia konvencióival, és feszültséggel teli kompozícióival alapvetően befolyásolta a vizuális nyelvet" – nyilatkozta Anna Zimm, a Leitz Photographica Auction szakértője. A válogatás olyan képeket tartalmaz, mint a Maske einer Tänzerin, Blick vom Arc de Triomphe, Ein-Fuß-Gänger és Lampen der Place de la Concorde. A vintázs nagyítások közvetlenül a São Pauló-i Foto Cine Clube Bandeirante raktárából származnak. A szervezők a képanyagért 200.000–300.000 eurót várnak.

0103

Fotó: JOHN BULMER (* 1938): Woman hanging washing out, Halifax, 1965
Chromogenic print, 51 x 33 cm
Startpreis: 1.400 EUR
Leitz Photographica Auction – John Bulmer

0103

Fotó: YUL BRYNNER (1920–1985): Audrey Hepburn in Venedig, 1965
Archival pigment print, großformatiges Unikat, 152,4 x 101,6 cm
Startpreis: 12.000 EUR
Leitz Photographica Auction – Yul Brynner

0103

Fotó: HORST P. HORST (1906–1999): Marlene Dietrich, New York, 1942
Silbergelatine-Abzug von 1983, 36,6 x 28,2 cm
Startpreis: 7.000 EUR
Leitz Photographica Auction – Horst P. Horst

0103

Fotó: RICHARD MISRACH (* 1949): Golden Gate Bridge, San Francisco, 1999
Dye Coupler Print, 101,6 x 127 cm
Startpreis: 14.000 EUR
Leitz Photographica Auction – Richard Misrach

0103

Fotó: Otto Steinert: Lampen der Place de la Concorde, 1952
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

0103

Fotó: Otto Steinert: Lalage, 1953
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

0103

Fotó: Otto Steinert: Claude, 1952
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

0103

Fotó: Otto Steinert: Saarländische Industrielandschaft 2, 1950
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

0103

Fotó: Otto Steinert: Blick vom Arc de Triomphe, 1951
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

0103

Fotó: Otto Steinert: Ein-Fuß-Gänger, 1950
Vintage-Silbergelatine-Abzug
Leitz Photographica Auction – Otto Steinert

Jegyzetek

43. Leitz Photographica Auktion
2023. november 24–25.