Mit nézzünk novemberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Emanuele Coccia nyomán megállapítható, hogy a metamorfózis nem az élet egyik különös jelensége, hanem maga az élet. A kiállítás művei ezt a folytonos átalakulást különböző léptékekben teszik láthatóvá – a sejtektől az emberi kapcsolatokon és a családon át a tájig és a kozmoszig. A kiállításon bemutatkozó kilenc alkotó – Vitalii Halanzha (Ukrajna, 1991), Zoe Hamill (Egyesült Királyság, 1987), Emilia Martin (Lengyelország, 1991), Constantin Schlachter (Franciaország, 1992), Turós Balázs (Magyarország, 1990), Bartha Máté (Magyarország, 1987), Anna Orłowska (Lengyelország, 1986), Claudia Amatruda (Olaszország, 1995) és Marcus Gustafsson (Svédország, 1990) – a metamorfózis három közegét vizsgálja: a molekuláris átalakulások mikroszkopikus világát, az emberi és családi kapcsolatok változásait, valamint a tájképen keresztül feltáruló környezeti, esetenként kozmikus lépték lenyűgöző eseteit. A kiállítás a FUTURES európai fotográfiai platform támogatásával, az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával valósult meg. A kiállítás témáját a platform három tagintézményének kurátorai dolgozták ki: Světlana Malina (Fotograf Zone, Prága, Csehország), Mucsi Emese (Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest, Magyarország) és Raphaëlle Stopin (Centre photographique Rouen Normandie, Franciaország).

Zagyvai Sári legújabb sorozatában közvetlenül egy André Kertész hagyományhoz kapcsolódik, amikor a Polaroidot mint a megállított idő és a reflexió eszközét választja. A képek nem csupán leképezik a külvilágot, hanem – Kertész kései csendéleteihez hasonlóan – a belső mentális tájak és az érzelmi állapotok érzékeny, szubjektív lenyomataivá válnak. A sorozat technikai-médiumelméleti és konceptuális alappillérét a digitális és az analóg képalkotás közötti párbeszéd adja, amely a Polaroid Lab technológia alkalmazásában manifesztálódik. Ez a hibrid eljárás egy sajátos, termékeny dichotómiára épül: míg a végeredményként megvalósuló fotográfia a direkt, elkapott pillanat illúzióját kelti, a mögötte húzódó alkotói módszertan valójában egy szigorúan komponált, többlépcsős konstrukció. Zagyvai a mobiltelefonnal rögzített digitális pillanatképeket vetíti át az analóg Polaroid-filmre, miközben különféle fizikai szűrőket, üvegrétegeket és töréseket illeszt a fény útjába. Így a médiumok határvidékén egy olyan rétegzett vizuális struktúra jön létre, amely pontosan modellezi az emberi emlékezet működését. A képek az emlékek szó szerinti megvalósulásai: nem a nyers, objektív valóságot mutatják, hanem azt a reflexív emlékképet, ahogyan az a tudatunkban elraktározódott – felruházva azokkal a szubjektív szűrőkkel és torzulásokkal, amelyeket saját belsőnk és elménk tesz hozzá az idő múlásával. A megörökített pillanatok mögött ott húzódik egyfajta csendes merengés, a személyes terek és emberi jelenlétek finom rezdülései. Zagyvai Sári munkái a lírai absztrakció és a szubjektív dokumentarizmus határvidékén egyensúlyozva transzformálják láthatóvá a belső folyamatokat.

A BIFF és a párizsi ECPAD exkluzív együttműködése először nyújt lehetőséget Raoul Coutard nagyrészt feltáratlan, 1950 és 1954 közötti indokínai fotóarchívumának megtekintésére. A csaknem 4000 felvételt számláló gyűjtemény a francia jelenlét utolsó éveit örökíti meg Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban. Coutard – aki később a francia új hullám, a Nouvelle Vague ikonikus operatőre lett olyan filmeken dolgozott Jean-Luc Godard mellett, mint a Kifulladásig, az Éli az életét és a Bolond Pierrot, François Truffaut-val pedig a Jules és Jim és a Lőj a zongoristára! – katonaként, fotográfusként és operatőrként is átélte a háborút. Munkái így túlmutatnak a megszokott katonai dokumentációkon, mélyen emberi perspektívát nyújtva a konfliktusról. A kiállítás a semleges galériatér helyett aktív térbeli élményt kínál. A tavalyi fesztiválon bemutatott Robby Müller-tárlat mintájára – ahol a fotók mellé a szervezők egy korabeli hotelszobát rendeztek be – a mostani installáció textúrákkal és felületekkel idézi meg a háborús zóna fizikai és lélektani környezetét, hogy a látogatók érzékszervi és érzelmi szinten kapcsolódhassanak a képekhez.

Fennállásának 13. évfordulója alkalmából a TOBE Gallery különleges csoportos kiállítással ünnepel. A LOOKING GOOD! – TOBE Highlights from Budapest Contemporary című tárlat a galéria közelmúltbeli művészeti vásárokon bemutatott anyagából kiindulva kínál új perspektívát a galéria művészeti programjára, miközben olyan alkotásokat mutat be, amelyekkel a közönség korábban még nem találkozhatott a galéria terében. A kiállítás a Budapest Contemporary művészeti vásárokon bemutatott munkákból építkezik, ám nem egyszerűen az elmúlt időszak kiemelkedő műveinek összegzése. A válogatás új nézőpontból közelít a galéria által képviselt művészek alkotói világához, és lehetőséget teremt arra, hogy a különböző művek új összefüggésekben, egymással párbeszédbe lépve váljanak láthatóvá. Eltérő művészi látásmódok, személyes történetek és vizuális megközelítések találkoznak a tárlaton. A művek közötti kapcsolódások nem csupán az egyéni alkotói pozíciók sajátosságaira világítanak rá, hanem a kortárs művészet sokféleségét és a különböző kulturális háttérből érkező művészek közötti lehetséges kapcsolódásokat is érzékeltetik. A LOOKING GOOD! egyúttal a TOBE Gallery elmúlt tizenhárom évének fontos állomása. A 2013-ban Budapesten alapított galéria programjának középpontjában a kortárs fotóművészet és a fotóalapú művészet áll, különös figyelemmel a magyar és az ibero-amerikai művészek munkáira. A galéria működésének egyik meghatározó törekvése, hogy a különböző kulturális közegekből érkező alkotók munkáit nemzetközi kontextusban mutassa be, és olyan találkozási pontokat hozzon létre, amelyek új értelmezési lehetőségeket kínálnak a közönség és a szakmai szereplők számára.

Szilágyi Lenke egyéni tárlatán a városképek és a városi terek dominálnak, a(z analóg) fekete-fehér nyitó szekciót követően (digitális) színes fotókat mutatunk be. Tág időszakból, negyven év terméséből, változatos helyszínekről – bár többségében Budapestről – érkező felvételek a dokumentálás tudatos mellőzésével, szokatlan felszabadultsággal kerülnek egymás mellé, hogy ne a kulisszák, hanem a képpé formált látvány – a képek dinamikája, motívumai és ritmusa – révén a helykeresés, a bolyongás közös mivoltát érezzük meg. Mintha egy fényképalbum lapjait terítettük volna ki a falakra: a kiállítás gondosan, egymást erősítő belső rendben épül fel. Ennek a belső rendnek műfaji kiterjesztését jelenti a kiállításba beválogatott, három fotófilmmé formált fényképsorozat is, amelyekben a ritmus és a városi „terephangok” erős narrációt építenek. Az aktív, alkotó, a fotókat maga válogató művészt a kiállításhoz készített interjú idézi meg, melynek részletei az egyes terekhez társítva olvashatók. A tárlat Szilágyi Lenke eddig kiállításon nem szerepelt alkotásaiból válogat.

Az entrópia az egy barátságtalan mennyiség című sorozat egyfajta belső lenyomat. A fizikai világ lassú átrendeződésével összhangban a Szelf leírhatatlan, megfoghatatlan változásai zajlanak. A Polaroid képek szkennelése közbeni kézi manipuláció – a kontrollált mozgatás fizikai gesztusa – során a testtel való egysége, rögzítettsége és határai térben és időben felbomlanak. A digitalizált torzulások és a reflexiós folyamat közepette a Szelf a saját szétesésében mutatkozik meg. Ez a tapasztalás azonban túlmutat a személyes narratíván: a születés és a halál nem más, mint ugyanannak a termodinamikai folyamatnak a stádiumai, a köztük eltelt idő pedig lényegében egy folyamatos küzdelem az entrópia ellen. Próbáljuk egyben tartani a testünket és az elménket. Ebben a kozmikus áramlásban az emberi sziluett végül feloldódik, emlékeztetve minket arra, hogy létezni annyi, mint visszahullani a formátlan végtelenbe, amelyből születtünk.

René Maltête (1930–2000) életműve rendhagyó megközelítést hozott a 20. századi francia humanista fotográfiába: egy addig szokatlan, friss nézőpontból mutatta meg a mindennapok valóságát. Maltête-nél a vizuális humor és az irónia nem pusztán efemer anekdotizmus vagy felszínes narratív díszítmény, hanem magának a fotográfiának a legfontosabb, a képek szerkezetéből fakadó kifejezőeszköze. Jelen kiállítás ezen a maltête-i látásmódon keresztül vezeti be a nézőt egy olyan vizuális univerzumba, ahol az emberi alakok és az épített környezet többnyire véletlenszerű együttállásai nem csupán témák, hanem a képtér abszolút, kompozíció-szervező főszereplői. A véletlen azonban Maltête számára nem jelentette a spontaneitás kizárólagosságát. Fiatal korától a filmrendezés foglalkoztatta, és ez a vizuális gondolkodás fényképein is nyomot hagyott: időnként maga is megrendezett jeleneteket hozott létre, amelyekben a szereplők, a gesztusok és a környezet tudatosan alakított kompozícióvá állnak össze. E képekben ugyanakkor ugyanaz a játékos irónia és finom abszurditás működik, mint azokban a felvételekben, amelyekben a valóság kínálta váratlan helyzetet ragadta meg, mintha a véletlen és a megrendezés nála ugyanannak a sajátos képi világnak két különböző útja volna.

Szami 2019-ben kezdte el diary. címen gyűjteni vizuális benyomásait környezete emblematikus figuráiról, harsány jeleneteiről, tipikus és atipikus élethelyzeteiről. Az évek óta tartó gyűjtőmunka nyomán, a lollipop esztétikai szűrőn keresztül feltárul a popkulturális kismagyar teljes spektruma. Mégis, a társadalmi közhelyeken messze túlmutatnak Szami képei. Dinamika és esszenciális történetmesélés: a diary. című fotósorozat képeiben megcsillannak vonások Szami győri reklámügynökségi múltjából-jelenéből egyaránt. A látszólag könnyen fogyasztható képi tartalomról hamar bebizonyosodik: több gondolkodnivalót ad, mint első pillantásra gondolnánk, de az alkotó még ezzel sem elégszik meg: hogy még szofisztikáltabban bontsa ki vizuális üzeneteit, munkáit rendhagyó módon installálja minden alkalommal, több teret adva a képeknek és nézőiknek a befogadáshoz.