Mit nézzünk szeptemberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

A Kieselbach Galéria új kiállítása műtárgyak helyett a XX. századi magyar történelem betűvel írt jeleneteinek sűrűjébe kalauzol a Fortepan fényképei és a mesterséges intelligencia segítségével. Boldog békeidős álmodozás, nosztalgikus, retró időutazás, jelképpé váló hétköznapi momentumok és meghökkentően abszurd helyzetek, a felhőtlen szórakozás pillanatai és szívbe markoló történelmi drámák dokumentumai. A kiállítás Tamási Miklós Fortepan ABC című első könyvén alapul, amelyet most jelentetett meg a Kieselbach Galéria. A közel hatszáz felvétel közül 95 látható a kiállításon. Az ábécérendbe állított témakörök mentén felsorakoztatott fényképeket Tamási Miklós értő, szellemes, képeket olvasni tanító magyarázatai kísérik. A felvételek pedig helyenként megmozdulnak, látszólagos, hamis vagy nagyon is valódi élettel telnek meg – a mesterséges intelligenciának köszönhetően. Privát Magyarország az új korszak szemével nézve.

Békéscsaba immár harmadjára ad otthont a régió egyik legizgalmasabb kulturális eseményének, a Békéscsabai Fotófesztiválnak, melynek célja a kortárs és alkalmazott fotóművészet bemutatása helyi, országos és nemzetközi alkotók részvételével. A fesztivál eseményeként a Munkácsy Mihály Múzeumban nyílik meg Martin Gábor és lánya, Martin Wanda közös kiállítása, melyet már a Mai Manó Házban is bemutattak. Gábor fotói a hatvanas–nyolcvanas évek békéscsabai mindennapjait idézik fel, míg Wanda London fiataljainak világát mutatja be, különleges párhuzamot teremtve az egykori Békéscsaba és a jelen Londonja között. Számos kiállítással készülnek a szervezők: Imre György Időlenyomatok című tárlatán a fotográfus egyedi látásmódján keresztül követhetjük a múló idő nyomait, a főtéren majd a Magyar Sajtófotó Kiállítás nyílik, emellett a Csabagyöngye Kulturális Központban szeptember 13-tól látható lesz Bánkuti András Punkok című tárlata is. Hídvégi Péter Egy mosoly című fotókiállítása a Békés Megyei Könyvtárban, míg az Aradi Fotóklub–Márvány Fotóműhely közös tárlata a Lencsési Közösségi Házban nyílik meg.

A nunchi a koreai élet egyik alapelveként értelmezhető. Ez egyfajta intuitív érzékenység, amely képessé teszi az embert arra, hogy megértse mások érzéseit, gondolatait és nonverbális jelzéseit. A kiállítás a kölcsönös párbeszéd jegyében jött létre. A különböző időben és térben született alkotások mögött álló fotográfusokat a közös gondolkodás igénye kapcsolja össze. Ez a fajta együttműködés olyan kooperációt eredményez, amely során az eltérő látásmódok és koncepciók fokozatosan egymáshoz idomulnak. A kiállított művek olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek az alkotókat személyesen is foglalkoztatják, mégis közös térben, egy időben válnak láthatóvá.

Benkő Imre (1943–) és Molnár Zoltán (1973–) a magyar kortárs dokumentarista fotográfia megkerülhetetlen alakjai. Pályájuk egy pontján összekapcsolódtak és azóta is szoros barátságot tartanak fenn. Számos tanár-diák kapcsolatot hordoz a magyar fotótörténet még a 19. századból is, és ezekből sok virágzó mester-tanítvány viszony született. Kettejük kapcsolata ugyanakkor nem telepedett rá műveikre. Benkő Imre erős vizuális ereje megmutatkozik bárhol is jár a világban, de ma már nem nehezedik Molnár Zoltán alkotásaira. Immáron két dokumentarista fotográfus kiforrott képi megoldásait látjuk. A Távol-Kelet pedig mindkettőjüket vonzza. Benkő még mindig járja Kína nagyvárosait, Molnár pedig Dél-Koreában találta meg azt a kultúrát, melyhez nem csupán vizuálisan, de lelkileg is csatlakozni tudott. És ez a személyes elköteleződés nem hiányozhat egy nemzetközileg nívós fotósorozatból sem.

A diary. egy napról napra frissülő fotográfiai naplónak indult 2019-ben. A képek egymás után, spontán feltöltése Instagramra hozta magával a felismerést, hogy valami kezd összeállni, és koherens egységbe rendeződni. Az Instagramon megjelenő lokáció (Somewhere on Earth) arra utal, hogy a sorozatban fellelhető tárgyak, helyek, szituációk, portrék és jelenségek bárhol a világon megtalálhatóak. A snapshotos fény használata arra hivatott, hogy a hétköznapi történéseket kiemeljék a környezetükből, és ezáltal új jelentéstartalommal írják át azokat. A napról napra készített és folyamatában publikált képek egy olyan sorozatot kezdtek el kirajzolni, melyben újabb és újabb szekvenciák mutatták meg magukat. A felismerés, hogy ezek a látszólag összefüggéstelen képek koherensen működnek, nem csupán formai motívum, mivel különbőző szelekciókban más és más rendezőelv alapján teljesen diverz módon reflektálnak egymásra. A diary. fotósorozat klasszikus dokumentarista munkának indult, ami fotóesszevé terebélyesedett a munkafolyamatban. A képanyag nem hivatott arra, hogy válaszokat adjon, inkább, hogy kérdéseket vessen fel és már ismert és könnyen értelmezhető dolgokra mutasson rá új értelmezési mechanizmus(ok) alapján.

A De szeretnék az erdőben fa lenni... című kortárs képzőművészeti kiállítás három fiatal művész eltérő indíttatású, de hasonló elméleti irányokat megcélzó művészetét mutatja be. A kiállítás címében felismerhető dal egy szerelmi bánatról szóló népdal, melynek elbeszélője bánatában fává akar változni, hogy majd lángokba borulva képes legyen kigyógyítani a gyarló világot. Ahogy a dalban, úgy a kiállításon bemutatott műalkotásokon is végigvonul az átváltozás motívuma, melyeket az érzéki tapasztalás kiterjesztése, a cselekvőképesség növelése, illetve a természettel való újraegyesülés és a gyógyulás vágya ösztönöz. A kiállításon dolgozó művészek és kurátorok nőiségüket és az ebből fakadó látásmódjukat mindvégig gyújtópontként kezelték.

A HINENI egy különleges kiállítás, amelyen 38 színes egész alakos és 38 fekete-fehér profilportré kerül bemutatásra. Ahogy Bán András műkritikus a kiállítást kísérő album esszéjében írja: a képek „megtépázott, de szeretett műveltségünk érvényes művelői”-ről készültek. A fotókon olyan ismert és elismert személyiségek szerepelnek, mint Feldmár András, Dés László, Kulka János, Für Anikó, Herendi Gábor, Lukács Miklós, Korniss Péter és Závada Pál. A tárlat központi eleme a közel 150 oldalas, kétnyelvű album, amely a kiállított fotókat is tartalmazza. Az album vizuális-narratív kettőssége révén egyedülálló élményt nyújt: Feldmár András előszava, Bán András értelmező esszéje, valamint a szerző vallomása is olvasható a kötetben.