A korszak legnépszerűbb, elsősorban a középosztálybéli olvasókat megcélzó ismeretterjesztő, képes hetilapjában – a századfordulóhoz közeledve – a technikai eszközök fejlődésével egyre nagyobb teret kaptak a fotográfiák.
Szilasi Gábor, akire az irodalmi és filmművészetbeli realizmus gyakorolta a legnagyobb hatást, még az 50-es évek elején, Magyarországon kezdett fotográfiával foglalkozni, és alkotásainak alapvető jellegzetességei már ezeken a korai felvételeken is láthatóak: képei az ember viszonyát vizsgálják a környezetéhez, illetve az embert ábrázolják saját környezetében, kellemes humorérzékkel, mély humanizmussal átszőve.
Plohn Józsefről – akinek már apja is műtermi fényképész volt Hódmezővásárhelyen – azt hihetnénk, hogy egy a századforduló táján a vidéki városokban működő több száz tisztes fényképészmester közül. Két jelentős munkájának nagysága, és megvalósításának színvonala azonban nem csupán helytörténeti jelentőségű, hanem alkotóját kiemeli a többnyire csak a szakemberek által ismert mesterek sorából, és a magyar művelődés- és fotótörténet maradandó értéket teremtő személyiségévé teszi.
1857-ben egy magyar származású fotós, G. Szabó Sámuel képeiből állt össze egy fotóalbum, a Rogues, A Study of Characters (Zsiványok karaktertanulmányai), mely az egyik olyan első rabosító fényképgyűjtemény volt, amelyet a nagyközönség számára is elérhetővé tettek.
Az ország számos közgyűjteményében őriznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc veterán katonáiról az 1890-es évek végén, az 1900-as évek elején készült fényképeket. A legismertebb portrésorozat azonban a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Helytörténeti Gyűjteményében van. E felvételeket az egyik legnevesebb vásárhelyi fényképész, a makói születésű Plohn József Ábrahám (1869–1944) készítette, aki a honvédportrék mellett országosan a néprajzi témájú fényképeiről is ismert.