Galéria

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Kleb Attila

2014 óta a fotózás mellett jazz koncerteket szervezek. Miután rutinná vált a koncertek bonyolítása, elkezdtem fotózni az általam meghívott zenészeket. A koncert helyszínétől függ, hogy az öltözőben, a folyosón, vagy a színpadot körülvevő függöny mögött készítem róluk a portrékat. A képekben három közös nevező van: mindig egy lámpával világítok, a modelleket nem instruálom és sosincs több időm 5 percnél a portrék elkészítésére, mert várja őket a színpad.

Tovább

Moholy-Nagy eddig nem látott művei a stockholmi Fotografiskában

A Moholy-Nagy Foundation és a Fotografiska Stockholm együttműködésében Moholy-Nagy László (1895–1946) hatvannyolc fotóját, valamint fotóalapú – köztük kevésbé ismert vagy eddig még nem látott – munkáit mutatják be a svéd fővárosban május 7-éig látható kiállításon. A két intézmény és Moholy-Nagy leszármazottainak nem titkolt célja, hogy új értelmezési keretet adjanak az interdiszciplináris alkotó és gondolkodó fotográfiai munkásságához.

Fókuszban az MFSZ új tagjai: Szabó Ferenc

A Magyar Fotóművészek Szövetsége 2022-ben tagfelvételt hirdetett, ahol egy kétfordulós pályázaton bírálták el a jelentkezők portfólióját vagy fotószakírói tevékenységének ismertetését. Az év elején bejelentett döntés értelmében 11 fővel bővült az MFSZ tagjainak száma, akiknek művészeti tevékenységét a következő hetekben itt a Punkton is bemutatjuk.

PhotoFairs Shanghai – A mesterektől és tanítványoktól a mesterséges intelligenciáig

A PhotoFairs Shanghai Ázsia vezető fotográfiai és digitális művészeti vására. A Creo szervezésében bemutatott nagyszabású esemény április 20-23. között több mint 50 kiállítóval tér vissza a Sanghaji Kiállítási Központba. Az eseményen olyan galériák, kiadók és stúdiók képviseltetik magukat, amelyek platformot biztosítanak a kínai kortárs fotográfia feltörekvő tehetségeinek, illetve azoknak a művészeknek, akik kiemelt szerepet játszottak a régió vizuális kultúrájának alakításában.

Glenn Homann, egy ausztrál fotográfus nyerte el a 12. Mobile Photo Awards nagydíját

A mobiltelefonok napjainkban már szinte teljes értékű fényképezőgépként használhatóak, amit a magas felbontáson felül a manuális beállítások megjelenése tett lehetővé. A Mobile Photography Awards 2011 óta minden évben hirdet pályázatot mobiltelefonnal készült képek számára, amelyeket tizenhárom kategóriában jutalmaznak. Idén a nagydíjat a kizárólag iPhone-nal fényképező ausztrál Glenn Homann nyerte el.

„Vannak itt olyan képek, amelyek megértetik veled, hogy ez akár te is lehetnél” – Válogatás a WPP 2023 díjnyertes képeiből

1955 óta a World Press Photo pályázatán azokat a fotográfusokat díjazzák, akik hozzájárultak az elmúlt év fotóriporteri és dokumentarista fotográfiájához. A tavaly bevezetett regionális versenymodell értelmében a zsűri külön értékeli az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a délkelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

„Jó képet csinálni olyan, mint szeretkezni” – Saudek képei a Műcsarnokban

Saudek volt az egyik első cseh származású fényképész, akinek munkásságát a nyugati világ is elismerte, így egészen a nyolcvanas évekig hazájában nemkívánatos személy volt. Fényképei – melyek főleg ellentétekre épülnek – a következő témákat járják körül: a szexualitás, a nő és a férfi viszonya, öregség és fiatalság, ruhában és ruhátlanul.

Gyermeknevelés és gyermeki fantázia Fabricius Anna munkáiban – Képes Beszéd a Mai Manó Házban

Fabricius Anna Budapesten él és dolgozik. Doktori fokozatát a Moholy-Nagy Egyetemen szerezte 2015-ben. Művészetének magját a fotográfia, a videó, a szövegek és a vegyes média alkotja, a „csoport” vagy „közösség” fogalmát, ezek felépítését, kialakulását és az egyén szerepét vizsgálja benne. „Munkamódszerem inkább egy játékhoz hasonlítható, ahol én határozom meg a szabályokat, de a résztvevők választják meg a végeredményhez vezető utat” mondja Anna egy korábbi munkája kapcsán, de amely legutóbbi anyagait is jellemzi. A szabadság, mint inspirációs forrás meghatározó számára.