A minimalizmus nem feltétlenül jelent ürességet, néha éppen a lehető legkevesebb részletből bontakozik ki a legtöbb jelentés. A Minimalist Photography Awards nyolcadik kiírásának több mint 6200 nevezése 66 országból érkezett, az idei fődíjat pedig a lengyel Marcin Giba nyerte el The Last Winter című sorozatával.
A fényképezőgép kattanása nem csupán a pillanatot konzerválja a jelenben, hanem – ahogy Roland Barthes találóan megfogalmazta – egyúttal jelenléti bizonyítványt is kiállít. Azt igazolja, hogy valami vagy valaki valóban létezett, és ez a bizonyosság a motorja a Presence: The Photography Collection of Judy Glickman Lauder című vándorkiállításnak is.
Ez az egyetlen sorozatom az eddigi munkáim közül, amely teljes egészében drónnal készült. A légifotózást nem pusztán technikai eszköznek, hanem egyfajta „megfigyelési módszernek” tekintem. Olyan madártávlati nézőpontot biztosít, amelyet a földről nehéz elérni, és amely lehetővé teszi, hogy az egyéni vagy kollektív viselkedésformák teljes egészükben bontakozzanak ki a térben, miközben új társadalmi és kulturális összefüggésekbe kerülnek. Ebből a távolságból a hétköznapi jelenetek kiszakadnak megszokott környezetükből, újrarendeződnek és felfedik rejtett abszurditásukat, valamint belső összetettségüket.
A fotográfia 200. születésnapját 2026 szeptembere és 2027 szeptembere között világszerte számos intézmény ünnepli Joseph Nicéphore Niépce úttörő találmányára emlékezve. A Mai Manó Ház is csatlakozik a Francia Intézet kezdeményezéséhez: egy éven át tartó jubileumi programsorozat keretében, A francia fény két évszázada címmel 13 kiállításon, 26 fotográfus munkáin keresztül idézi fel a fotográfia kétszázéves örökségét.
Mészáros László képei előtt állva az ember hajlamos elfelejteni, hogy fotót lát: nála a fény nem csupán megvilágítja a teret, hanem szinte barokk drámaisággal, a klasszikus festészetet idézve metszi ki a formákat a sötétségből. Ez a makacsul precíz, mégis zavarba ejtően személyes képi világ radikálisan szembemegy a valóság puszta dokumentálásával. Az alkotót a caravaggiói mélységekről, az időtlen részletek anatómiájáról és a képein keresztül megnyíló, belső történetekről kérdeztük.
Szeptemberben sem maradunk fontos és izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen számos múzeum és galéria várja remek tárlatokkal és programokkal a látogatóit. Indul a Mai Manó Ház francia évada a fotográfia 200. születésnapja alkalmából, a jelenlét és a hiány közötti átmenet képei a Tobe Gallery-ben, a mindennapok költészete a Műcsarnokban és mesterséges intelligencia a Capa Központban. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.
A Royal Photographic Society idén a 167. alkalommal megrendezett éves Nemzetközi Fotográfiai Kiállításán (International Photography Exhibition) 48 különböző fotográfus által készített fényképeket állít ki. Az IPE így a világ legrégebb óta folyamatosan megrendezett fotográfiai kiállítása. Már akkor is létezett, amikor Charles Darwin még ki sem adta A fajok eredete című kötetét, de még a villanykörtét is csak évekkel később találták fel.
Művészettörténeti szempontból a fényképezés soha nem volt semleges médium. A 19. századi dokumentarista fotográfia – Roger Fenton háborús felvételei vagy Julia Margaret Cameron idealizált portréi – nem pusztán rögzítette a valóságot, hanem narratívát is létrehozott. A kompozíció, a fény-árnyék viszonyok és a képkivágás már a kezdetektől értelmező gesztusként működtek: a valóság nem egyszerűen „átkerült” a képre, hanem vizuális konstrukcióvá alakult.
