Menü

Válogatás a Gyógyír című kiállítás képeiből

21 • 07 • 30Baki László

A Gyógyír című kiállítás kurátora, Gellér Judit, 2019 őszén nyolc alkotót kért fel arra, hogy válaszokat keressenek és új, elsősorban a fotográfia médiumával létrehozott alkotásokon keresztül vizsgálják és mutassák be a gyógyírt jelentő utakat, lehetőségeket napjainkban. A felkérést követően pár héttel egy világjárvány tette még inkább aktuálissá a kérdéseket és a lehetséges megoldási módokat. 

Gellér Judit így nyilatkozott erről a kiállítást kísérő videóban:

„Miután felkértem az alkotókat, erre a témára ajánlottam olvasmányokat is, illetve minden alkotót megkértem, hogy gondolkodjon mi az, amivel ő foglalkozna, és miután mindenki meghatározta mi az a témakör, azután csoportosan is konzultáltunk, illetve egyéni konzultációink is voltak.
Ezen témák alapján alakult ki a kiállítás egyfajta bejárási rendje, ahol a nagyon személyes belső témáktól indulunk el, majd eljutunk a kisebb közösségek, illetve a külsőségek és a társadalmi, filozofikus kérdésfelvetések témaköreihez.
Azt gondolom, hogy a művészettel való találkozás, vagy a művészet megtapasztalása sok esetben azonosulási lehetőséget kínál, ha találunk egy olyan képet vagy egy olyan sorozatot, gondolatot, metaforát, vagy allegóriát, ami rímel a saját életünkre. És ha ezzel a témával azonosulni tudunk, az segít egyfelől megismerni, másfelől örömet vagy megnyugvást tud adni az, hogyha számunkra egy hasonló példával találkozunk, amit egy alkotó megfogalmazott.
A kiállításban fontosnak tartottam azt, hogy olyan alkotókat kérjek fel, akik nagyon különböző élethelyzetekből és nagyon különböző alkotói attitűdökkel, fotografikus eszköztárral dolgoznak.”

BARTHA Máté

0103

Fotó: Bartha Máté: Cím nélkül, részlet a Vasárnap című sorozatból, 2020, giclée print, 70x70 cm

0103

Fotó: Bartha Máté: Cím nélkül, részlet a Vasárnap című sorozatból, 2020, giclée print, 70x70 cm

0103

Fotó: Bartha Máté: Cím nélkül, részlet a Vasárnap című sorozatból, 2020, giclée print, 70x70 cm

CSONTÓ Lajos

0103

Fotó: Csontó Lajos: Elfogadni, részlet a Kutya év című sorozatból, 2020, c-print, 60x90 cm

0103

Fotó: Csontó Lajos: Mindennek van előzménye, részlet a Kutya év című sorozatból, 2020, c-print, 60x90 cm

0103

Fotó: Csontó Lajos: Nehéz magadban hinni, részlet a Kutya év című sorozatból, 2020, c-print, 60x90 cm

FÁTYOL Viola

0103

Fotó: Fátyol Viola: részlet a 204 című sorozatból, 2019–2020, inkjet print, 15x20 cm

0103

Fotó: Fátyol Viola: részlet a 204 című sorozatból, 2019–2020, inkjet print, 15x20 cm

0103

Fotó: Fátyol Viola: részlet a 204 című sorozatból, 2019–2020, inkjet print, 15x20 cm

GYENIS Tibor

0103

Fotó: Gyenis Tibor: Személyes döntés, 2020, werk-képek

0103

Fotó: Gyenis Tibor: Személyes döntés, 2020, werk-képek

0103

Fotó: Gyenis Tibor: Személyes döntés, 2020, werk-képek

HODOSY Enikő

0103

Fotó: Hodosy Enikő: részlet az Elérhető fény című sorozatból, 2020, barryt, gyclée print 40x60 cm

SZATMÁRI Gergely

0103

Fotó: Szatmári Gergely: részlet a Bellin, Hamburg, Augustenhof című sorozatból, 2008–2018, giclée print, 50x70 cm

SZÁSZ Lilla

0103

Fotó: Szász Lilla: Fiatal pár, Alfama, részlet az Öndivatbemutató című sorozatból, 2020, lambda print, 15x15 cm

0103

Fotó: Szász Lilla: Lányok, Cais de Sodre, részlet az Öndivatbemutató című sorozatból, 2020, lambda print, 15x15 cm

0103

Fotó: Szász Lilla: Lány virágok között, részlet az Öndivatbemutató című sorozatból, 2018, lambda print, 15x15 cm

SZOMBAT Éva

0103

Fotó: Szombat Éva: Ábel, részlet a Tutti Frutti című sorozatból, 2019, giclée print, 40x60cm

0103

Fotó: Szombat Éva: Vitrin, részlet a Tutti Frutti című sorozatból, 2019, giclée print, 33 x 50cm

0103

Fotó: Szombat Éva: Polly Pocket, részlet a Tutti Frutti című sorozatból, 2019, giclée print, 50x80cm

Jegyzetek

GYÓGYÍR
2021. május 4. – 2021. augusztus 8.
Capa Központ
Kurátor: Gellér Judit
Kiállító alkotók: Bartha Máté, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hodosy Enikő, Szatmári Gergely, Szász Lilla, Szombat Éva