Hajdú D. András hosszú távú dokumentarista fotóesszéje a Kongói Demokratikus Köztársaságba vezet el minket: az afrikai ország történelmét erőszak, konfliktusok és fegyveres harcok határozták meg. A gazdag természeti erőforrásokkal és nyersanyagokkal rendelkező állam, a jelentős kitermelés ellenére, nem tud jólétet biztosítani a közel 95 milliós népességnek, ehelyett korrupció, politikai és gazdasági instabilitás jellemzi. Ezt a széttagolt, járványokkal és humanitárius krízisekkel sújtott országot nem könnyű a maga teljességében jellemezni; a sűrű szövedéken, amit összetett múltja, kaotikus jelene és bizonytalan jövője alkot, nehéz átvilágítani, de Hajdú D. András egy személyes történetre és annak szétsugárzó hatókörére fókuszálva kísérletet tesz rá, hogy megmutassa ezt a távoli, idegen, ellentmondásos, de mégis lenyűgöző világot.
Történetének középpontjában Dr. Hardi Richárd magyar szemorvos és szerzetes áll: a kongói Kelet-Kasai tartomány fővárosában, Mbuji-Mayiban él és dolgozik huszonnyolc éve, a térség egyetlen jól felszerelt és modern szemműtétekre specializált kórházában, melyet az évek során ő maga álmodott meg és hozott létre. Innen indul missziós útjaira, a megye eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik akár 600–800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól. Tömegközlekedés hiányában a betegek (gyakran öregek és gyerekek) gyalogosan teszik meg az utat. Rokonokba kapaszkodva, bicikli csomagtartóján vagy lélekvesztő ladikon érkeznek Richárd doktor ideiglenesen felállított műtőjébe a szürkehályog miatt sokszor addigra már teljesen világtalan páciensek. Sokaknak ez az egyetlen esélye arra, hogy ne vakon és kiszolgáltatottan éljék le az életük hátralévő részét egy sárkunyhó belsejében. Márpedig a betegek döntő többsége egyszerű „cataractában” szenved. Az egyenlítői nap ereje és a szűrés hiánya miatt ez a régió különösen érintett a hályogos megbetegedésekben, holott ez a szembetegség egy tizenöt perces egyszerű rutinműtéttel kezelhető volna.
