Az 1885-ben császári és királyi udvari fényképész rangot kapott Mai Manó (1855–1917) fényképészmester, szakíró és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselője volt. Mai Manó univerzális módon viszonyult a fotográfiához, és tevékenységét nem szűkítette le a megélhetést biztosító, megrendeléseken alapuló üzletre. A fotográfia helyzetét, fejlődését teljes összefüggésrendszerében vizsgálta, és írásaival, lapszerkesztői, szervezői, közéleti munkájával, a hazai fotográfia közösségi kérdéseinek megoldásáért dolgozott. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének, valamint 1906-tól alapítója és főszerkesztője A Fény című lapnak.
Mai Manó műtermében portrékat, családi csoportképeket, s főként gyermekfotókat készített, de a külső helyszíneken készített korai riportjellegű felvételei is fennmaradtak (Kossuth Lajos temetése, 1894). Díjakkal kitüntetett portré- és gyermekfotói a mai nézőben ellentmondásos benyomást kelthetnek. Elismeréssel, tisztelettel, némi irigységgel adózhatunk a képek technikai tökéletességének, a beállítások eleganciájának, nosztalgiát érezhetünk a hajdan-volt boldog békeidők polgári életének elegáns rekvizitumai iránt, de az őszinte emberábrázolást ma már másképpen képzeljük el. A századforduló portrémestere nem hiteles lélekrajzot akart nyújtani, hanem a megrendelőknek önmagukról alkotott – többnyire hamis – ideálképéhez igazodott. A pazar külsőségek, az egyén karakterétől független pózokba való beállítás, valamint a megszépítő mértéktelen retus általában mind a fotóműtermek gyakorlatához tartozott. Természetesen mindez nemcsak Mai Manóról mondható el, hanem – nagyon kevés kivételtől eltekintve – döntően a megrendelő igényeinek kiszolgálása jellemezte az 1860-as és 1870-es évektől a századfordulóig a 19. század portré- és gyermekfényképezését.
