Mit nézzünk szeptemberben? – a Punkt fotókiállítás ajánlója

A Kelet-európai szépség kiállítás tizenhét fotográfiai projekt segítségével lehetséges magyarázatokat ad arra, hogy miben áll a „kelet-európai esztétika”, mik a főbb jellemzői, és milyen jelentéseket kaphat mindez a nemzetközi művészeti, fotográfiai és divatszíntéren. A kiállítótér egyfajta háromdimenziós antológiaként működik. Az egyik felében olyan magyar fotográfusok mutatják be a szakmájukról és a „kelet-európai esztétikáról” alkotott elképzeléseiket a saját munkáikon keresztül, akik amellett, hogy a divatiparban is dolgoznak, önálló, autonóm művészeti gyakorlattal is rendelkeznek. A galéria másik felében különböző szakemberek fejtik ki a véleményüket a témáról egy-egy általuk kiválasztott régióbeli divatfotós anyag, fotóriport, fotókönyv, kiadvány vagy egy eredeti személyiség, divatikon bemutatásán keresztül.

Minyó 50. egyéni kiállitásán az 1970-es évektől napjainkig mutat be válogatást az életműből a jövő évben megrendezésre kerülő nagyszabású retrospektiv kiállitás előzeteseként. Az installáció már a Minyó könyvben is fellelhető szakmai kisérőszövegek kitüntetett részleteinek hangsúlyozásával helyezi kontextusba a szerzőnek a kiállitáson szereplő egyedi fotográfiai műtárgyait. A kiállitás teljes nyitvatartása alatt a művész személyes jelenléte garantálja a vizuális élmény még teljesebbé tételét. Minyó képalkotásának spektruma az egyszerű fotográfiai technikáktól, mint pl. a fotogram, átível az ezüstbromid zselatinos fekete-fehér nagyításokon túl egészen a plexifotó komplex modernitásáig – egy általa is újradefiniált táblaképi formáig, amely a művész egyedi vízióit mutatja meg, minden esetben tartalmazva a művész keze, az érintés esztétikáját. A korábbi konvencionális figuratív ábrázolástól eltávolodva, az absztrakt színek és formák mögött rejtőző mentális képzetek és folyamatok kerülnek előtérbe, létrehozva egy vizuális erőteret a metafizikai szimbolizmusok és érzéki élmények forgatagában.

Anyám haldoklik. Vagy legalábbis közeledik a földi lét vége. Tudata tiszta, kérdésekre egyértelmű, világos válaszokat ad. Majd hirtelen páni félelem lesz úrrá rajta. Könyörögve kéri, menjünk el innen, az éjjel levitte valaki egy hosszú, földalatti folyosóba, vitte, vitte, alig
talált vissza. Ennek sok éve, de emléke nemhogy halványulna bennem, időről időre visszatér. Ki vitte le? Mit láthatott ott? Mitől volt számára oly borzasztó? Annak a folyosónak valahol vége lehetett, volt ott kijárat, egy ajtó vagy ablak? Amikor e ciklus elkészítésének gondolata felmerült bennem, keresni kezdtem a hasonló elbeszéléseket, történeteket; egy résnyire nyitott ajtót, ablakot vagy legalább egy kulcslyukat, amin átkukucskálhatnék. Céljaimat nem szokásom feladni, úton vagyok. Közben képeket készítek. Eddig jutottam. (A.T.S.)

„A fotográfiát – mint kiderült – nagyon jól tudom használni fegyverként a dadogásom ellen. Nap mint nap emberekkel kell beszélnem és instruálnom őket, és ez eléggé megnehezíti a mindennapokat is, ellenben nagyon sokat segít és segített is. Ez az egyik fő motívum is most az alkotói pályámon, ennek szentelem az első nagyobb kaliberű egyéni projektemet.” – vallja Jelen Ádám, akinek képei egy-egy történetet mesélnek el, ami lehetőséget ad a nézőnek, hogy saját érzelmi és intellektuális reakcióit is belevigye az értelmezésbe. A képek mögött rejlő érzelmek és történetek az identitás, a magány, a szeretet, a veszteség, valamint az emberi létezés alapvető kérdéseit vizsgálják. A PaperLab Galériában látható húsz kép megmutatja, hogy a fotográfia több, mint egyszerű dokumentáció: egy olyan erőteljes művészeti forma, amely képes a nézőre mély érzelmi hatást gyakorolni. Ezzel a sorozattal Jelen Ádám rávilágít arra, hogy a fotográfia az érzelmek és történetek átadásának egyik legkifejezőbb eszköze. A sorozat nemcsak a fotográfus saját belső világának tükre, hanem egy univerzális üzenet is, amely mindenkihez szól.

Szolga Hajnal analóg és digitális munkáiban az antropocén és poszthumán tendenciákat ötvözi a médiummal való progresszív kísérletezéssel. A sorozatokban gondolkodó művész egyfajta lírai narratíva ívén foglalkozik a disztópikus környezet, az ember és a technika viszonyával: leginkább arra keresi a választ, mi az ember szerepe, mennyire tartja irányítása alatt a világban zajló folyamatokat. A művész a nagyítást saját maga végzi, fényképeit és fotó festményeit a klasszikus fotográfiai eljárások mellett fotogram és kemogram technikákkal ötvözi. A képmanipulációs folyamatokban elsősorban az otthon is megtalálható környezetbarát, lebomló vagy újrahasznosított anyagokat részesíti előnyben. Az emberi jelenlét hiányát máshogyan közelíti meg A láthatatlan ember című szcenografikus sorozat. Az emberi alak mint negatív tér, testet öltött hiány jelenik meg: környezete a kapcsolóházak, irányítóközpontok, emberfeletti léptékű indusztriális konstrukciók esztétikája.

A Semmitől az Egyig Hámos Gusztáv és Katja Pratschke alkotópáros első önálló, nagyobb léptékű kiállítása Magyarországon. Hámos Gusztáv 1979-ben hagyta el Magyarországot és telepedett le Nyugat-Berlinben, ahol 1993-tól kezdődően Katja Pratschkéval közösen alkot. Legjellemzőbb műfajuk a nagyrészt fotografikus állóképeket tartalmazó fotófilm. Saját megfogalmazásukban: a fotófilm „alatt olyan mozit értünk, amiben általában állóképek – fotók – szerepelnek. A fényképek kinematográfiai kontextusban filmi élményt keltenek. A fotófilm a film médiumát összetevő elemeire (hang, kép, szöveg, zaj) bontja, egyszóval dekonstruálja. A filmek a fotóval kinematográfiai kísérleteket folytatnak, a kép-, és a hang filmmé konstruálásával, komponálásával foglalkoznak, ez pedig nézőiket arra sarkalja, hogy mozit gondoljanak.”

Simonyi Antal a XIX. századi Magyarország egyik legjobb és legnagyobb formátumú fényképésze. Alig van magyar ember, aki ne ismerné legalább néhány fényképét, ha nem is tudja róluk, ki a készítőjük. Műtermében készültek az első felvételek többek között Deák Ferencről és Jókai Mórról. Azóta ikonikussá vált Arany János, Madách Imre, Szendrey Júlia portréi mindenki számára ismertek, hogy csak néhányat említsünk. Nem véletlen, hogy a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum elsőként az ő munkásságát mutatta be 1992-ben. A róla készült katalógussal indult útjára 50 kötetes sorozatuk, amelyben kiemelkedő magyar fényképészek életművét mutatták be. A művész most visszatért Kecskemétre egy új kiállítással, amely ugyanolyan gazdagsággal, körültekintéssel mutatja be az életmű kiemelkedő pontjait, mint annak idején.

A TOBE Gallery SHOUT-OUT sorozata egyedi és célzott platformot biztosít a meghívott alkotók számára, hogy hatékonyan mutatkozzanak be munkáikkal a nagyközönségnek. A kiállítás rövid időtartama dinamikussá teszi az eseményt, mivel az éppen bemutatásra kerülő művész folyamatosan kapcsolatban tud lenni a galéria közönségével, valamint a látogatók minden egyes alkalommal friss és változatos tartalommal találkozhatnak. A tárlat a TOBE Gallery SHOUT-OUT című kiállítássorozatának első kiadása. Az ég a vízzel összeér című kiállítás Kereszty Anna egy folyamatban lévő sorozatának első bemutatkozása.

„Ez az iparág, azáltal, hogy betör a művészet területeire, a művészet legveszélyesebb ellenségévé vált" - írta hajdan Baudelaire a fotográfiáról. Virginia Woolf pedig így írt a filmről: „A mozi hatalmas mohósággal csapott le áldozatára, és jelenleg nagyrészt szerencsétlen áldozatának testéből él. De az eredmények katasztrofálisak mindkettőre nézve…” A generatív képi és nagy nyelvi modellek - népszerű nevükön „a mesterséges intelligencia” - alig két éve robbantak be a köztudatba. Ritkán, bár egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy ilyen heves ellenérzést vált ki sokakban egy új technológia megjelenése. Can Togay kiállításán a mesterséges intelligencia közreműködésével készülő képek és az emberi elme által költött versek is megjelennek majd.

A kiállítás archív fotóin láthatjuk, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, hogyan éltek Jeruzsálemben a szentéletű emberek, hogyan kötődtek spirituálisan az örmény diaszpóra közösségeihez. A jeruzsálemi örmény fotográfia a szakrális és a világi élet szimbiózisa, a kiállítás fotóin nyomon követhetjük a városi és a természeti környezetet, az embereket, a viseletüket, a szokásaikat, a vallási rituálékat és a világi tevékenységeket is. Az Örökkévalóság megörökítése: a jeruzsálemi örmény fotográfia a 19. és 20. században című kiállítás amellett, hogy bemutatja a jeruzsálemi örmény diaszpóra fotóművészetét, egy fontos kulturális közösségi esemény is Budapesten az örmény-magyar kapcsolatok tekintetében.