Címke: hírek

„Nem érdekel a művészvilág hozzáállása a munkámhoz.” – Cao Fei nyerte el az egyik legrangosabb fotográfiai díjat

Idén 25. alkalommal került sor a Deutsche Börse Fotográfiai Alapítvány rangos díjának átadására. A 2021. szeptember 9-én megtartott díjátadóra a londoni Photographers’ Gallery-ben került sor. Az idei nyertes, Cao Fei Blueprints című kiállításáért kapta az elismerést és a vele járó 30.000 font pénzjutalmat.

Tovább

Dokumentumfilm készült a Picture Postról, melynek egy magyar volt az első főszerkesztője

A Picture Postnak óriási szerepe volt abban, hogy Nagy-Britannia társadalmi viszonyai illetve a megreformált jóléti állam és nemzeti egészségügy szükségessége tudatosultak a nemzetben. Tömegekkel ismertette meg a minőségi fotográfia és a fotóriport
műfaját. Azzal, hogy azt mutatta meg érzékletesen, milyen is valójában az élet Nagy-Brittaniában, megváltoztatta azt, ahogyan az emberek hazájukról gondolkodtak.

A fotográfia médiuma virágzik – állítja a Foam. Válogatás a Foam Talent 2021 idei nyerteseinek munkáiból

Az évente megrendezett nemzetközi Foam Talent a kivételesen tehetséges 18 és 40 év közötti fotográfusokat keresi, s a beérkezett pályaműveket mintegy barométerként használva figyeli a kortárs fotográfia aktuális fejleményeit. A beadványok nagy része idén a világjárvány témájából inspirálódva dolgozza fel az emberi lét kérdéseit.

Interaktív fotográfiai edukációs részleggel bővül az Ernst Leitz Múzeum

Az intézmény idén egy új állandó kiállítással és egy új emeleti részleggel bővül. Egyfelől 1849-től lesz végigkövethető az Ernst Leitz által alapított gyár története, illetve egy élményalapú és interaktív tárlat során lehet majd megismerkedni a fotográfus gondolkodásmód, a vizuális észlelés mibenlétével.

Garten Balaton – Fotókiállítások a Balaton északi partján

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével. A korábbi évektől eltérően idén először a kortárs fotó áll a rendezvénysorozat középpontjában.

„Nem én választottam a fotográfiát, hanem az választott engem.” – Válogatás Ilse Bing képeiből

A párizsi Galerie Karsten Greve kiállítótereiben a német fotográfusnő, Ilse Bing képeit láthatják a látogatók. A Fényképek 1928–1935 című tárlat széleskörű válogatás a Frankfurtban és Párizsban 1928 és 1935 között készült képeiből, valamint a „Leica királynőjeként” is ismert fotográfusnő avantgárd kísérleteiből.

PhotoIreland Fesztivál – Nyári fotófesztivál-ajánló VII.

Írország Nemzetközi Fotó- és Képkultúra Fesztiválját 2010-től rendezik meg, mely Írország fényképészeti tehetségeit ünnepli, valamint nemzetközi szakembereket és művészeket mutat be. Az idei tematika a táplálkozás köré épül.

Közösségi finanszírozással jelent meg Szalai Dániel Novogen című könyve

A sorozat egy kis magyarországi faluban készült, ahol teljesen izolált, steril körülmények között tartják az állatokat. A kezdeti nehézségek után, a fotográfus kitapasztalta, hogy miként lehet a legegyszerűbben mozdulatlanná tenni a csirkéket, és végül mintegy 7000 felvételből válogatta ki a Novogen sorozat 168 portréját.