A kétezres évek eleje óta különböző ütemben folyamatosan zajlik a fotók digitalizálása, így mára a gyűjtemény közel egyharmadáról készült digitális másolat, amelyek adatolás és szakmai ellenőrzés után folyamatosan válnak elérhetővé a múzeum online adatbázisában.
1907-ben egy 25 éves fiatal nő 33 fényképet ajándékozott a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak. A felvételek túlnyomó többsége Zomborban készült, de néhány kép erejéig megjelenik Ada, Felső-Roglatica, Óbecse, Apatin, Pécs, és Fiume is. A fotók leltárbavétel után a fényképgyűjtemény raktárába kerültek, készítőjük hamarosan elhunyt, és több mint száz évig nem fordult feléjük különösebb figyelem.
„Ha vannak különböző typusok a népies építkezésben, akkor azok egyfelől csakis a különböző nemzetiségek, másfelől ugyanazon nemzetiségek különböző geografiai viszonyok közt élő csoportjai közt lehetnek.”
A fényképezés világhírű ikonjai alkotják a Skrein Fotógyűjtemény magját, amely úttörő szerepet játszott a pillanatfelvételek megőrzésében és bemutatásában is. A két jellemző, amely megkülönbözteti más kollekcióktól az, hogy a gyűjtő mennyire rajong a kiváló kompozíciókért, és mennyire lenyűgözi az emberi természet.
Nem mindennapi hírt jelentett be idén júniusban a washingtoni National Gallery of Art (NGA). Az intézmény ugyanis abban az elismerésben részesülhetett, hogy Stephen G. Stein magángyűjtő 161 fotográfiából álló, a fotótörténet legnevesebb, 20. és 21. századi alkotóitól származó gyűjteményét a galériának ajándékozta.
Országszerte jellemző volt, hogy a háború idején megnőtt a vidéki műtermek forgalma, a korábbinál többen készíttettek családi emlékképet. A rövid idő alatt nagymértékben felhalmozódott üveglemezek tárolását a fényképészek nem mindenhol tudták megoldani, ezért üvegkereskedőknek eladták vagy megsemmisítették azokat.
Az 1920-as évek közepétől bő három évtizeden keresztül népszerű hazai és nemzetközi szinten is sikereket elért, meghatározó fotográfusokat, fotóriportereket felsorakoztató magyaros stílusú fotográfiai irányzat számos képviselőjétől őriz felvételeket a Néprajzi Múzeum.
A korszak legnépszerűbb, elsősorban a középosztálybéli olvasókat megcélzó ismeretterjesztő, képes hetilapjában – a századfordulóhoz közeledve – a technikai eszközök fejlődésével egyre nagyobb teret kaptak a fotográfiák.
Szilasi Gábor, akire az irodalmi és filmművészetbeli realizmus gyakorolta a legnagyobb hatást, még az 50-es évek elején, Magyarországon kezdett fotográfiával foglalkozni, és alkotásainak alapvető jellegzetességei már ezeken a korai felvételeken is láthatóak: képei az ember viszonyát vizsgálják a környezetéhez, illetve az embert ábrázolják saját környezetében, kellemes humorérzékkel, mély humanizmussal átszőve.
Plohn Józsefről – akinek már apja is műtermi fényképész volt Hódmezővásárhelyen – azt hihetnénk, hogy egy a századforduló táján a vidéki városokban működő több száz tisztes fényképészmester közül. Két jelentős munkájának nagysága, és megvalósításának színvonala azonban nem csupán helytörténeti jelentőségű, hanem alkotóját kiemeli a többnyire csak a szakemberek által ismert mesterek sorából, és a magyar művelődés- és fotótörténet maradandó értéket teremtő személyiségévé teszi.
1857-ben egy magyar származású fotós, G. Szabó Sámuel képeiből állt össze egy fotóalbum, a Rogues, A Study of Characters (Zsiványok karaktertanulmányai), mely az egyik olyan első rabosító fényképgyűjtemény volt, amelyet a nagyközönség számára is elérhetővé tettek.
Az ország számos közgyűjteményében őriznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc veterán katonáiról az 1890-es évek végén, az 1900-as évek elején készült fényképeket. A legismertebb portrésorozat azonban a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Helytörténeti Gyűjteményében van. E felvételeket az egyik legnevesebb vásárhelyi fényképész, a makói születésű Plohn József Ábrahám (1869–1944) készítette, aki a honvédportrék mellett országosan a néprajzi témájú fényképeiről is ismert.