Számtalan apró érdekesség teszi a füzetet elgondolkodtatóan hitelessé. A papírminőség, a tipográfia és a képek fénymásolt-kitört keménysége az összhangzatot már az első fellapozáskor az 1980-as évek szamizdat-hangulatába sodorja, és ezt az egyfajta tiltottság-érzést pedig később a tartalom is képes tovább árnyalni.
Megváltoztathat egy életutat egyetlen fotó? Mi kell ahhoz, hogy egy kép örökre az emlékezetünkbe égjen úgy, hogy bárhol, bármikor fel tudjuk idézni? Miben rejlik a kép punctuma? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben az Art Cinema új kiadványának, a The Photograph That Changed My Life lapozgatása közben.
A múlt szerteágazó és befejezetlen kutatásokat, a jövő kérdéseket és még fel nem tárt titkokat rejt. És éppen ebbe a kontextusba helyezve, és ezáltal élővé téve válik izgalmassá az ATLAS-projekt és az elkészült könyv.
Fotóművészekkel való képzeletbeli találkozóra invitálja a látogatót gyűjteményén keresztül Madeleine Millot-Durrenberger, a Mai Manó Házban megrendezett A műgyűjtés szenvedélye című kiállításon.
A That which is Unseen című keménykötésű fotográfiai albuma három évtized munkáját foglalja össze közel százhatvan oldalon. Úgy a riporteri évek munkáit, mint az önfinanszírozott (szerelem)projekteket felvonultató kiadványban Prashant Panjiar érdeklődésének egész spektrumát áttekinthetjük.
Wang Bing több mint nyolcszáz oldalas kiadványa, a The Walking Eye az alkotó nyolc filmjéből mutat be szekvenciákat. Az album a kínai művész a párizsi Le Balban megrendezett kiállításának katalógusa is, ahol az elmúlt húsz évben készített dokumentumfilmes munkáit videóinstallációkként mutatják be.
Geibl Kata új könyvének, a Void kiadó gondozásában megjelent There is Nothing New Under The Sunnak minden képét konzisztensen átjárja a napfény. Más sorozatban talán ez fel sem tűnne, mégis, ez az elem – a kiadvány címének tudatában – valahogy lemondóvá, kiábrándulttá, már-már nihilistává teszi e munkát.
A látogató nem is a kirívó témaválasztásokra vagy legmeglepőbb környezetekből tudósító sorozatokra, hanem sokkal inkább azokra a munkákra kaphatja fel a fejét, amelyek már-már a Paris Photo vásáron különcködve, a fénykép klasszikus mediális megoldásain túllépő, kísérleti(bb) alkotások voltak.
A Margaret Watkinsról szóló cikkek, tanulmányok, bejegyzések, sőt, a Mai Manó Házban rendezett kiállítás falszövege mind kiemelik, hogy a fotográfus a 20. század elején mennyire forradalmi módon írta felül a társadalmi nemi sztereotípiákat és élt olyan életet, amely nemcsak a saját korában, hanem még manapság is egyedinek tűnhet.
A film esztétikai hiányosságait több kritika is taglalta már, így most leginkább a fotográfia szempontjából vizsgáljuk az alkotást, másfelől a fotográfia azon szociokulturális vetületeiről is szó esik, amelyekről a Post Mortem világa és cselekménye sajnálatos módon megfeledkezik.
A 176 oldalas, csupa álló formátumú képet tartalmazó keménytáblás album könyvterve egyszerűségével is „időtlen” hatást nyújt, mellőzi a mostanában népszerű tipográfiai trendeket és design-elemeket.
Találó és kifejező homonímia, kötetcímként is adekvát az élek szó. Épp olyan egyszerűséggel fejezi ki a legkomplexebb egyes szám első személyű emberi alaptapasztalatot – én élek –, mint amilyen letisztultak az „absztrakció”, a „konstruktív fotográfia” és az „építészeti minimalizmus” jegyeit hordozó munkák.
A Molnár Ani Galéria új kiállítása Katja Pratschke és Hámos Gusztáv munkáit mutatja be, a cím – Construction – nincs magyarra fordítva, talán azért, mert nincs is a szónak olyan magyar megfelelője, mely a lehetséges jelentések mindegyikét egyszerre hordozná, s talán azért is, mert ebben a formában jobban utal a latin eredetre, valamint a főnév és az ige közti és egyéb határátjárások lehetőségeire.
Nagy Zopán költő. Nagy Zopán fotográfus. Nagy Zopán nem csak költő és nem csak fotográfus (sőt nem is grafikus, nem is grafomán, nem is csak festő, arról pedig, hogy zenész, már ne is beszéljünk…), hanem képzőművész.
A művész saját bevallása szerint alapvető elve, hogy személyes utat járjon be annak vizsgálata során, hogy számára mit is jelent a szín fogalma, s ez egy a festői hozzáállásnál sokkal személyesebb, gyakorlatiasabb kapcsolat.