Több mint 90 országból érkezett nevezés az idei 1839 Awards Color Photo Contest felhívására, amely a kortárs színes fotográfia legizgalmasabb alkotásait díjazza. A nemzetközi zsűri olyan képeket keresett, amelyek nemcsak technikai szempontból kiválóak, de kreatívan használják a színeket is a történetmeséléshez.
Júniusban hirdette ki idei versenyének legjobb alkotóit az 1839 Color Photography Contest. A kiírásra összesen mintegy 55 országból érkeztek pályaművek. A legváltozatosabb témák között megtalálhatjuk a bhutáni baseballcsapatot, az emlékezet témáját körüljáró konceptuális kollázsokat, vagy éppen az ember és a természet viszonyát vizsgáló fényképeket. A beérkező pályázatokból egy szakmai zsűri választotta ki a kitüntetett alkotásokat, a nem professzionális és professzionális kategóriában egyaránt.
Az 1960-as évek végéig Meyerowitz két kamerát hordott magánál: az egyik fekete-fehér, míg a másik színes filmmel volt betöltve. Legújabb albumában, mely a Thames and Hudson gondozásában jelent meg A Question of Color címmel, Meyerowitz elmeséli azt a történetét is, amikor azt mondták neki, hogy a komoly fotográfusok fekete-fehér képeket készítenek. ‘De miért?’ kérdezte Meyerowitz: ‘mikor a világ színes?’ A cikkünkben olvasható interjú magyar nyelven kizárólag a Punkt oldalán érhető el.
Az 1970-es években indult amerikai New Color Photography mozgalom egyik meghatározó alakja, Joel Sternfeld három sorozatának – First Pictures (1971–1980); American Prospects (1978–1986); Stranger Passing (1986–2001) – háromszáznegyvenkilenc fotográfiáját adományozta a bécsi Albertina Museum kortárs gyűjteménye számára. Ebből az alkalomból American Prospects címen nyílt kiállítás a három anyag válogatásából, a tárlat január 21-éig látogatható az osztrák fővárosban.
A Magyar jókedv és szomorúság című cikket John Patric írta, amelyet saját maga és Hans Hildenbrand, valamint egy Vadas Ernő fotográfia mellett Balogh Rudolf színes és fekete-fehér képeivel illusztráltak. Cikkünkbe az 1938-ban publikált 55 oldalas riport képeiből válogattunk.
1873. május 13-án született Léon Gimpel, francia fotográfus, aki a fotótörténet nagykönyvébe azzal írta be magát, hogy ő volt a világon a legelső fotóriporter, akinek egy francia képesújság (L’Illustration) színes nyomtatásban jelentette meg fényképeit.
A fotográfia rajongói számára Saul Leiter (1923–2013) neve épp annyira egyet jelent New York városával, mint egy-egy klasszikus szitkom díszletei — bár másképp. Leiter egy festő szemével pásztázta a metropoliszt, hogy konstruktivista, absztrakt képein a színek életre keljenek. Őszinte csodálat árad minden egyes fotójából annak tárgya iránt; négyszögletű ódák a megörökítetthez.
A tragikusan fiatalon elhunyt svájci fotográfus, Werner Bischof (1916–1954) eddig sosem látott, nagyrészt különleges technikával készült színes felvételeiből látható kiállítás Unseen Colour címen július 16-ig a luganói Museo d’arte della Svizzera italiana (MASI) kiállítótermeiben. A kiállítással párhuzamosan a fotókból könyv is megjelent az Edizioni Casagrande kiadó gondozásában.
Az Evelyn Hofer, Fred Herzog, Joel Sternfeld, Stephen Shore és Joel Meyerowitz munkásságát bemutató kiállítások után a nemrégiben nyílt Eggleston-kiállítás is a színes fotográfia történetét bemutató tárlatok sorát gyarapítja a C/O Berlinben. A kiállítást kísérő könyv a Steidl kiadónál jelenik meg.
Az Albert Kahn Museum nemrég több tízezer olyan színes fényképet tett nyilvánosan elérhetővé, amelyek a századforduló környékén készültek. A francia múzeum gyűjteményében a világ számos pontjáról találhatunk felvételeket Marokkótól kezdve Budapesten át egészen Kínáig. Ritka esemény, hogy ilyen hatalmas mennyiségű, jó minőségben megmaradt színes fényképfelvétel váljon egyszerre elérhetővé bárki számára.
Fred Herzog – aki már az ötvenes-hatvanas években is színesben fényképezett – több mint ötven évig majdhogynem kizárólag Kodachrome diafilmmel dolgozott, s csak az elmúlt évtizedben vált lehetővé – az archív pigmentek fejlődésével –, hogy képeiből olyan nagyítások készüljenek, amelyek visszaadják diái kivételes színtelítettségét.
A Hatje Cantz gondozásában megjelent Side Walk című fotóalbum a nyolcvanas évek New Yorkjában készült színes képeiből válogat. Sok közülük még soha nem jelent meg, és ebben az kiadványban mutatják be először. 1979 és 1986 között New York egyfajta menedék volt a fotográfus számára. Itt átadta magát az utcák forgatagának, megörökítve sokrétű arcukat.
Haasnak a színes fényképezés új lehetőséget adott arra, hogy megörökítse az energiától és a forgatagtól lüktető várost. Ezek a képek demonstrálják a fotográfus virtuozitását és magabiztosságát és arra emlékeztetnek minket, hogy miért szeretjük a New Yorkot.
Haas az ötvenes évek elejétől kezdődően egyre többet foglalkozott az akkor még igen költségesnek számító színes fényképezéssel, képeit Kodachrome 25 és 64 filmre, kisfilmes gépekkel készítette. Sajátos technikát fejlesztett ki, mellyel a bemozdulásos életlenséget különös stílusirányzatként alkalmazta fényképein. Ezekkel az újításokkal Haas az 1950-es évek egyik legismertebb, színes filmre fényképező fotográfusa lett.
Saul Leiter huszonhárom évesen hagyta abba teológiai tanulmányait, majd New Yorkba utazott, hogy festő lehessen. A kezdeti kudarcok elvették a kedvét ettől a művészeti területtől, és Leiter – Richard Poussette-Dart absztrakt expresszionista festő fotókísérletei, egy W. Eugene Smith-től ajándékba kapott Alexey Brodovitch: Ballet című könyv, valamint a Museum of Modern Art-ban 1947-ben megrendezett Henri Cartier-Bresson kiállítás által inspirálva – inkább a fényképezés felé fordult.