A Torontóban született Kirkland a riportfotó aranykorában érkezett a Look magazinhoz, majd az 1960-as és ’70-es években a Life, a The Sunday Times Magazine, a The New York Times Magazine, vagy a Town & Country Magazine lapoknak is dolgozott.
A fotók és a megjelenített témák túlnyomó része nem fog a néző arcára mosolyt csalni, azonban a fotográfia ezen vállfajának ez egyáltalán nem is célja. Hiteles vizuális források kerülnek bemutatásra, valós történések dokumentálásán keresztül, amikről globális és egyéni szinten tudnia kellene mindenkinek.
Drozdik Orsolyára egyszerre szokás a magyarországi feminista, posztfeminista, látens feminista vagy implicit feminista művészet megteremtőjeként hivatkozni. A terminológiai kavalkád oka, hogy pályájának 1970-es évekbeli, magyarországi indulásakor az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már a művészeti praxis és az akadémiai közbeszéd szerves részeként létező feminizmus, és általában a társadalmi nemekkel foglalkozó mozgalmak és elméletek a keleti blokk országaiba nem jutottak el.
Nan Goldinról szóló dokumentumfilm nyerte el a hétvégi Velencei Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlán-díjat. A film a fotográfus életéről és karrierjéről, valamint egy gyógyszercég ellen folytatott küzdelméről szól. A céget az amerikai opioidválság kialakulásáért okolja, felelősségre vonásáért a művész jó ideje harcol.
William Klein nevéhez kötjük a fotótörténet egyik legfontosabb fotókönyvét, az 1956-ban megjelent Life is Good & Good for You in New York -ot, amelyet szülővárosának szentelt. Klein művészként és fotográfusként mindig a saját útját járta és az ösztöneit követte.
A Mai Manó Házban látható kiállítása kapcsán Roger Ballen fotóművésszel beszélgettünk az életművéről, az inspiráló fotográfusokról, a képei pszichológiai erejéről és a modelljeihez fűződő viszonyáról is.
A 2015 és 2020 között Johannesburgban készült alkotásokban Ballen egy félig ember, félig patkány szereplő bőrébe bújva „dokumentálja” teremtményének bezárt hétköznapjait, aki a többségi társadalomtól elszigetelten él, mégis igyekszik annak szerepeit betölteni, feladatait elvégezni, a féllénysége adta lehetőségek között – több-kevesebb sikerrel – megfelelni valamiféle külső (vagy belső?) elvárásoknak.
A Mai Manó Házban megrendezett kiállításon 85 fotó látható, melyekből Roger Ballen kérésünkre ezúttal hetet választott ki és fűzte hozzájuk gondolatait, melyek – egy takeover keretében – a Mai Manó Ház Instagram oldalán jelentek meg.
De miért lett ennyire meghatározó és kiemelt az ikreket ábrázoló kép? Ballen egyedi és jellegzetes formanyelve és művészi eszköztára az, ami ebben kapaszkodót nyújthat. A fotográfus több megszólalásában, munkáiról készült videóiban is felhívja a figyelmet arra, hogy ő fényképeket készít, ezzel azt képviselve, hogy a fotók önmagukban, a mögöttük eltűnő történelmi háttér és tudás nélkül is meg kell, hogy állják a helyüket.
A skóciai Edinburgh-ben született és nevelkedett Liam Wong komputerművészet szakon tanult az egyetemen. 25 éves korában már Kanadában élt és igazgatóként dolgozott a világ egyik vezető videójáték-társaságánál. A munkája vitte őt először Tokióba, ahol felfedezte a tokiói éjszakai élet jeleneteinek csábító vonzerejét. A Thames and Hudson interjúja a művésszel.
5kérdés rovatunkban ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek. Ezúttal Martinkó Márk fotó-és videóművészt kérdeztük.
Fejér Ernő fényképein keresztül szembesülni a késő Kádár-kor „éjszakai oldalával” olyan, mint egy Méhes László Langyosvize utáni hirtelen jött hidegzuhany. Egyszerre kijózanító, kábító, dezorientáló: a korszak ismerős-banális világa egyszer csak kísérteties idegenségként áll előttünk, míg a biztos fogódzókat elnyeli a terjengő köd, amely mintha e langyosvízből képződött volna.
A rendezvénysorozat szervezői arra bíztatják az érdeklődőket, hogy gondolkodjanak el morális értékeikről, erkölcsi normáikról, és a művészet szerepéről, hiszen annak nem a jelen problémáiról való gondolatelterelésében kell segítenie, hanem épp ellenkezőleg: a társadalom tükrévé kell válnia.
Legtöbbünk fejében egy néhány francia művészből álló szűk csoport jelenik meg, ha a szürrealistákra gondolunk. A valóság azonban az, hogy André Breton Szürrealista kiáltványában megfogalmazott gondolatairól a világ különböző pontjain más művészek, írók, értelmiségiek azonos időben hasonlóan gondolkodtak, így a szürrealizmus sokkal inkább egy egész világra kiterjedő hálózatnak tekinthető.
A Thames and Hudson gondozásában megjelent William Wegman: Being Human fotográfiai munkásságának legátfogóbb gyűjteménye: több mint 300, az elmúlt négy évtizedben készített fotót gyűjti össze.