Menü

TOP10 – Ezek voltak a Punkt legnépszerűbb cikkei 2021-ben

22 • 01 • 06Baki László

Büszkék vagyunk arra, hogy a 2019-ben indult Punkt.hu oldalunk a 2021-ben bevezetett, naponta új tartalmakkal megjelenő struktúrájával rekordlátogatottságot ért el; több mint negyedmillióan olvasták oldalunkat.

2020 januárjában elindítottuk a hetente megjelenő 5kérdés rovatunkat, ahol ugyanazt az öt kérdést tesszük fel a hazai fotográfiai élet meghatározó szereplőinek, és emellett több exkluzív anyagot is közöltünk. Magyar nyelven kizárólag a Punkt oldalán volt olvasható a Moholy-Nagy László lányával készült interjú, vagy éppen Cate Blanchett interjúja Gregory Crewdsonnal, és többek között a David Campany On Photographs című könyv előszavának magyar fordítását is publikáltuk. Roger Ballen, Arthur Tress és Duane Michals saját maga válogatott életművéből a Galéria rovatunkba, ahol a magyar fotográfiai szcéna elismert és feltörekvő alkotóinak munkáit is közöltük.

A legfontosabb hazai kiállításokat bemutató ranglistánk után most az elmúlt egy év legnépszerűbb 10 cikkét mutatjuk meg.

0103

Fotó: Sivák Zsófia: Terpes
részlet az Áraink forintban értendők című sorozatból

0103

Fotó: © René Maltête

0103

Fotó: In Almost Every Picture/Szinte minden képen #9 © KesselsKramer Publishing

7. helyezett
10 világhírű fotó, melyet a 2021-es Paris Photo kiállításain is bemutatnak
Megjelenés időpontja: 2021. november 12.

0103

Fotó: Elliott Erwitt: New York, 1950, Platinum Print, 50 x 60 cm, Elliott Erwitt / Magnum Photos, Courtesy Augusta Edwards Fine Art. Augusta Edwards Fine Art

0103

Fotó: Joel-Peter Witkin
: Venus in Chains, Paris, 2010

toned gelatin silver print with hand-coloring
©️ Joel-Peter Witkin Courtesy Etherton Gallery

5. helyezett
21 fotó a World Press Photo 2021-es kiállításának képeiből
Megjelenés időpontja: 2021. szeptember 20.

0103

Fotó: Ciril Jazbec: A Karith faluban élő Farida Batool több jégsztúpa építésében is segédkezett diáktársaival. (a National Geographic számára)

4. helyezett
Madridban kiállítják a legfurább Google Street View képeket
Megjelenés időpontja: 2021. november 14.

0103

Fotó: Dan Wilton: Jon Rafman

0103

Fotó: Szombat Éva: Orgazmust kérek, nem rózsát © Szombat Éva

2. helyezett
Panellakók portréival nyerték el az idei Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat
Megjelenés időpontja: 2021. október 17.

0103

Fotó: © Somorjai Balázs: Spike Dilo, rapper.
Részlet a Panelvilág sorozatból

1. helyezett
Évtizedekig egy raktárban lapultak ezek a Budapestről készült fotók
Megjelenés időpontja: 2021. október 10.

0103

Fotó: Kozák Lajos: Budapest, 1930-as évek

Jegyzetek
Köszönjük, hogy ilyen sokan olvastok minket!